Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-07-24 / 30. szám
30. szám. éredkek megóvásáért folyó papiroshadjárat. A protestáns nemzetek vallási rokonérzését más veszedelem is fenyegeti. A pártok belső küzdelmén kívül tartanunk kell attól, hogy a most folyó háború által támasztott ellentétek a protestáns egyházak között állandóakká válnak. Egyik bizonyítéka ennek az a mód, ahogyan a német protestantizmus készül a reformáció 400 éves jubileumára. A terminus elég messze van még, akkorára a béke is megjöhet, a német protestáns egyházak közös bizottsága a politikai viszonyokra való tekintettel mégis feladta azt a tervei, hogy 1917. október 3l-én az összes protestáns egyházak emlékünnepén részt vegyen, Ehelyett külön ünnepet rendez valamelyik Luther emlékét őrző városban s a gyűjtendő jubileumi alapítványt is kizárólag német egyházi célokra fogja fordítani, amennyiben a Deutsch. Evang. Kirchenausschuss révén a németországi és a Németország határain kivül élő német egyházak háborúokozta sebeit akarja vele gyógyitgatni. E terv a német császár jóváhagyását is megnyerte már, igy tehát a német protestantizmus a jubileumon külön ünnepel majd. Ez a külön ünnep mintha symboluma lenne a mi szemünkben a protestáns lelki közösség végleges széthullásának! Helyesnek, jogosnak, teljesen indokoltnak tartjuk és mégis fáj a szivünk miatta. Ha külön-külön egyházakban éltünk is, ha más volt is a nyelvünk, mások a nemzeti és politikai törekvéseink, ha különböző volt is az egyéni meggyőződésünk és karakterünk, azért mégis testvéreknek tudtuk egymást, egy volt az Isten után való vágyódás, egy a lélek bennünk. Most ennek vége a háború miatt. Külön ünnepelünk, külön bujunk össze, a protestanizmus egysége alkotó részeire, nemzetiségi, vagy legfeljebb politikai egységekre bomlik. Ez a szabad, egyéni fejlődés szempontjából előny lehet, a protestantizmus vallási világmissziója és pozíciója azonban keservesen meg fogja ezt az előnyt sinyleni, mert az amúgy is problematikus egység helyére a bellum omnium contra omnes lépne. Bár máskép fordulna a dolog, mert ez kilátásnak a mostani háború után — felette szomorú volna! Szimonidesz Lajos. fM~w~w_Pi_rri-— *—‘rr«‘r»*»*‘ —i—i—riVnpr»—■-—r Az egyház és az ifjúsági mozgalom. — Válasz Biszkup Ferencnek.|— Végtelenül jól esik, hogy fenti cim alatt irt cikkemre (1. az Ev. Lap 24. és 25. számát) visszhangot is hallok. Az ifjúsági mozgalom ügye nagyon meg is érdemli, hogy törődjünk vele, mert — én úgy gondolom — egyházunk létföltétele. A cselekvés szükséges467 ségében teljesen egyetértünk, az egyházi szempontból való megítélésében is, bár a látszat ennek ellene mond. Én az ifjúsági mozgalomnak úgy elméletben, mint gyakorlatban csupán evangélikus egyházam szempontjából vagyok hive. Ezt észrevehetőleg ki is emeltem. Az -egyházi érdek választ el minket a prius és a posterius dolgában. Én elsőnek, alapnak, mindennek veszem az evangéliumot, az Isten igéjét. Az én ideálom, hogy ezzel neveljünk keresztyén jellemeket, akik épen ezért jó evangélikusok. Megokoltam már ezt korábbi cikkemben, Ez megfelel az evangélikus egyházunk szellemének és hagyományos munkájának. A keresztyén- séget az Ige hozta létre, a reformációt, evangélikus egyházunkat ez teremtette meg, mert ebben van a lélek, az élet. Egyházunk is ezzel nevelt, hatott a múltban és a jelenben. Arról van szó csak, hogy egy speciálisabb körben megfelelő módon végezze ezt a munkáját. Egy vallástanárunk mondta előttem, hogy fél az ifjúságnak Krisztusról, evangéliumról beszélni. Vallásról, vallástörténetről, egyháztörténelemről, meg egyházról, arról beszél. Tudom, hogy ezt helytelenítjük, de ez az őszinte beismerés, mely állandósítva vallástani- tásunk csődjét jelentené, mégis visszatükrözik sok oldalról. Lám itt az egyház igehirdetöi feladatát és ezzel való jellemképző munkáját nem teljesiti úgy, amint hivatása. Tennie kell, sói fokozott mértékben, a személyes hit és vallásos meggyőződés minden erejével, különösen pedig élöpéldájával. Itt pedig az ifjúsági mozgalom területére lépünk, mert annak ez a feladata. Nagyon elismerem a történet, a történeti életképek nevelő hatását, de nem fogom túlbecsülni; az írás, evangélium, Krisztus élete tanulmányozása, lélekbe vitele még több őserőt és keresztyéni életerőt ad. — Én el tudok képzelni és ismerek is jó evangélikus embert, akinek vallásossága csupán az evangéliumból táplálkozik. A hitvallási iratokat nem ismeri, történeti életrajzokat nem olvasott. Egyházunk alapja, egyéni életünk főforrása mégis csak az írás! Abból kell merítenünk. Ezzel munkálkodik és kell is munkálkodnia az egyháznak. De nagyon jó és kell, hogy legyen emellett más *is. Minden ami ennek munkáját elősegítheti, ami a célt: evangélikus ifjúság nevelését szolgálja. Ezért haladhatunk mi mindnyájan a cél áthatott, erős szolgálatában egy utón — bizonyos árnyalatbeli és módszerbeli különbségek dacára is. Oda kell vinnünk és ott kell elhelyeznünk a szerzett talentumokat, lelkünk legjavát. Ha a cél áthat és annak szolgálata lelkesít bennünket, akkor meg i^ fogjuk érteni egymást. Csak az elméletben vannak athidalhatlan ellentétek! Nálunk pedig azok sincsenek. A Diákszövetségre tett megjegyzésekre is van egykét szavam. Felekezetközi: az tény, de azért az egyházaknak nevel. Innen kerülnek ki azok a világi férfiak, akik igazán egyháziak. Már ki is kerültek olyanok, akik a szórványokban istentiszteletet tartanak, akik 468
