Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-07-24 / 30. szám
30. szám. a lelkész munkájában bibliával a kezükben segédkeznek. Ne mondjuk ezt „felelőtlen bibliamagyarázat“- nak. Il>en kifejezést bizonyos alkalommal csak a kollokviumon lehet egészen jogosan használni. Hallottam én mar nem theológus ajakról sok helyes és hittel telt irásmagyarázatot, amin bizony épültem és tanultam. Jó irásmagyarázatot nem épen a tudományos exegezis nyújt. Megértés kell ide és csak szükség esetén a kriti- zálás. Én azt hiszem, úgy vagyunk a bibliával, mint egy felséges szép tájjal. Gyönyörködik benne a lelkünk, szemléli, elnézi annak gyönyörű flóiáját és nem gondol azokra a geológiai alakulásokra, amelyek azt létrehozták. A feleke/etközi Diákszövetség felekezeti embereket nevel. Én se tudtam ezt megérteni itthon és csak jóindulatú szemlélője voltam a mozgalomnak. Németországban változott róla a felfogásom. Feledhetetlen előttem az a nyájas, kedves kör és az a keresztyéni melegség, amit más egyesületben nem találtam, még az egyházi alapokon álló Philadelphiában sem. — És csak akkor éreztem magamat közöttük igazán otthon és jól, a mikor egy alkalommal mindnyájan hangoztattak : „wir sind evangelisch-lutherisch." — De hazai példával is szívesen szolgálok. Kerestem a Diákszövetséggel az összeköttetést és jártam oda. Kikeresgettem az evangélikusokat és kutattam az egyháziasság után. Az eredmény örömmel töltött el. Az egyik az mondta, hogy azóta lát» gatja buzgón a templomot, amiót 1 a Diákszövetségbe jár. A másik vallomása: „azóta vagyok igazán evangélikus, amióta a Diákszövetség által az Urat megismertem.“ Nem hozok fel több példát, hanem csak sok hasonló ifjú embert kívánok evangélikus egyházunknak. Segítsük ezt elöl Még egyet. A külföldi, különösen angol iz ellen is van szavam. A mozgalom nem pattant a magyar földről, de a magyar földön nemzeti és az lesz. Segítsük (lő munkálkodásunkkal ezt az átalakulást, de tétlen szemlélődésünkben ne kritizáljunk. A német lapokból olvasott megjegyzésekkel vallom én is, hogy Angliában is vannak keresztyének. Ha vallási összetételében nézzük Angliát, akkor nem csodálkozhatunk afelett, hogy ott nem érvényesül a keresztyénség. A vallási téren tapasztalt „angol befolyás tulajonké- pen skót befolyás volt. A háborút pedig igazán nem a skótok csinálták.“ (Bernáth István.) Nem védelemre, de kis tárgyilágosság végett hoztam fel. A Diákszövetség ügye független tőlük teljesen. Különben tanulmányozzuk a német mozgalmat. Az ifjúsági egyletek megismerését legyen szabad ajánlanom. Ott már evangélikus vezető embereket is találunk. Befejezésül csak ennyit: a komoly munkálkodás a nézeteltérések mellett is egyesíteni fog bennünket. Egyházunknak a munkálkodásra, nekünk pedig az ügyességre van szükségünk. M.rcsek Jáno*. 469 Hostári levelek. IV. Homines sumus. Italia . . . Róma . . . Velencze . . . Nápoly . . . Dante . .. Petrarca . .. Leonardo da Vinci ... és ... D’Annunscio. Szédületes érzések kavarognak lelkűnkben. Dac? Lelkesedés? Öröm? Félelem? Lemondás? Kétségbeesés? Düh? Nem. Bosszú. Ez az az érzés, amely végigviharzik az Ótestamentumon, amely a prófétákat extazisba ejti s amely Jahvénak az ajkára adja a szavakat: Megbüntetem az apák vétkeit a fiákban hetediziglen. Ez az az érzés, melyet Jézus, az Ujtesta- mentum nem ismer, amely Péter kezébe adta a szab- lyát, hogy Málkus fülét behasítsa. Itália! Judások hazája! Azt hiszed Jézusok állanak veled szemben, akik lehajtják fejüket és azt mondják: Rakj új kereszteket a vállamra, lemondással viszem azokat is Golgotha felé? Nem. Emberekkel találod magad szemben, akiket ha százszor letipornak, százesyedszer újra fel fognak emelkedni. Itália! Te valóban eszünkbe juttatod, hogy porból vagyunk, hogy úgy tépjük egymásnak húsát egy koncért, mint az éhségtől vonító farkasok a hómezökön. Itália ! Te felszabadítod a lelkekből mindazt a véres keserűséget, melyet eddig megadással hordtunk kebleinkben, Itália! Te kétségbeejted mindazokat, akik remélték a világbéke, az örök béke beköszöntését, mert ahol ilyen cynismussal tépnek szét egy évtizedes testvéri szövetséget, ott megváltásnak még nincs helye. Itália! Te szemükbe nevetsz mindazoknak, akik ezt a vészes forgatagot vallási szempontból igazolni próbálták. Szegény, szegény theolo- gusok! Tisztelet és becsület tudományos munkálkodástoknak. De mégis most maradjatok távol tőlünk. Ne akarjátok nekünk bebizonyítani, hogy a háború Isténtől ered, hogy ő a bűnös világot akarja ezáltal ismét a javulás útjára téríteni, hogy az embereket keresztyén lelkületűk viszi arra, hogy egymást öldököljék és elárulják. Hiszen akkor a keresztyénség nem a szeretet, hanem a kegyetlenség vallása volna! Ne vigyétek ki Jézust a vérmezőkre. Hagyjátok őt a betegágyaknál, kórházakban, özvegyeknél és árváknál. Hagyjátok a keresztet a bajtársi sírokon és ne vigyétek a csapatok élén az öldöklő ütközetekbe. Ma amikor véres lángok lobognak az egész világon Jézus, a keresztyénség sírva rejti el orcáját. Szerettünk téged, Itália! Szerettük kék egedet, lagúnáidat, gondoláidat, dalaidat, szerettük sárguló citrom és piruló narancsberkeidet, szerettük kultúrádat, becsültünk mindazért, ami szépet és jót adtál az emberiségnek. Eretneklábunk is meg-megrogyott, amikor fölcsillant szemünk előtt az örökváros fénye, amikor a napsugarak incselkedtek egymással a Szent Péter templom kupoláján. És most megvetünk! Nem annyira árulásodért, mint inkább, hogy eszünkbe juttattad, 470
