Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-06-26 / 26. szám
a lelkészek háza ugye. Mi van ezekkel ? Szépen elhalasztották ugye a megoldásukat jobb időkre? . . Holott ha nem kérdezősködtek volna, nem bocsátottak volna „le“ kérdéseket, hanem ezen komoly hivatalos operációk helyett minden esperesseghez beadta volna a lelkcszegyesület ezidei elnöksége a kérvényeket, akkor már volna egy pár ezer korona ezekre a célokra összegyűjtve! Ezen azonban most már nem lehet segíteni. Az elszalasztolt alkalmat most már legfeljebb visszasírhatjuk, mert az az üstökét nem fogja megint a kezünk ügyébe adni, hogy megragadhassuk! Helytelenítenünk kell azt is, hogy ezekkel a kérdő- pontokkal a lelkészegyesület ezidei vezetősége még mindig foglalkozt dja lelkészeinket. A viszonyok és a helyzet tavaly óta igazán más lett, most már egy csomó más kaliberű golyó fekszi a gyomrunkat, nem az, hogy hol lakjék a püspök ? Hibáztatjuk azt. hogy e békés időkre való — ugyanakkor is teljesen felesleges és csak szószaporitásra alkalmat adó (hiszen az ösz- szes közigazgatási fórumokon ugyanezeket a dolgokat nyüjjük állandóan!) — kérdéseket idejében kifejezetten le nem vették a napirendről s nem irányitotta a lelkészegyesület elnöksége lelkészeink figyelmét must aktuális és igazán életbevágó kérdéseinkre!.. Vagy talán egy theoretikus fizetésrendezés aktuális, amikor sokan élni is alig bírnak, mi többiek azt se tudjuk, megkapjuk-e egyáltalán a fizetésünket ? Hány egyházunk van, amelyek a háború kövelkeztében egyelőre eltür.tethetetlen deficittel küzködik ? Hogyan tudjuk faluról a gyermekeinket neveltetni ? Ilyen és hasonló anyagi kérdések gyötörnek bennünket. Azután ott van a szociális, charitativ és ethikai problémák özöne, amelyek hivatalos lelkiismeretűnkre nehezednek. Miért nem foglalkozunk inkább ezekkel? A vezetésre vállalkozóiaknak csakugyan vezetniök kellene, nem pedig drukkolva azt várniok, hogy rég elavult kérdéseikre évek múltán olyan válaszokat kapnak-e, aminőket ők szeretnének! Mit veretik velünk vesszőcskékkel a viz tükrét, mikor van nekünk fontosabb dolgunk s mit hagyják a vezetés iránt lutheránus tisztelettel viseltető perifériákat még mindig praktikus szempontból teljesen felesleges vitákat folytatni, mikor másfelől igazán iám proximus ardet!... A mi lelkészegyletünk — úgy látszik — máris a múltjából él és fiatalsága dacára teljesítőképessége tetőpontjára jutott, sőt már stagnál is. A jelen kemény dióival fogai semmikép nem tudnak megbirkózni! Ennek bizonyítéka az is, hogy még mindig a tavalyi kérdésein rágódik. Dolgozni, alkotni nem képes, meghalni nem tud. Nem végtelenül szomorú lét ez? Figyeli.------------— -~ —i-,- m~ i------------—rin—a-r _i~ i —r,-| — nr»i_ri_rr»~i~rri V allásos összejövetelek Ipolyságon. Gazdasági életünk gondos vezetői kora tavasz- szal kiadták a jelszót, szántsunk föl minden talpalatnyi 405 földet, vessünk be minden barázdát, hogy az áldott magyar föld teremhessen bő gyümölcsöket, s a reánk következő tél, ne találjon egyetlen hajlékot sem. melyben hiányzik a mindennapi kenyér. Alig tévedek, ha azt mondom, hogy az Úr a lelki élet sáfáraitól ugyanolyan gondosságot vár, amilyent 'vezető gazdáink a fenti jelszó kiadásakor tanúsítottak. De hát ez utóbbira nézve áll ma is: „az aratásra való gabona sok, de az arató kevés." íme itt van mindjárt a mi ipolysági protestáns közönségünk. Mint afféle fiók gyülekezet régóta nélkülözte az állandó lelkigondozást. Az anyaegyház lelkészét sokféle kötelessége anyagyülekezetéhez köti, s már hiványa értelmében is csak minden negyedik vasárnap keresheti fel ipolysági híveit. Valahányszor tekintetem kicsi templomunkra esett, mindig mintha egy kérdőjel meredt meredt volna rám: „miért is állítottatok ide, ha használni nem akartok ?“ A háború óta a kérdőjel mintha még nagyobbá nőtt volna. Szabad-e ilyen súlyos időkben, midőn annyi lélek sóvárog vigasztalás annyi sebzett szív gyógyító ír után, úgyszólván egész hónapon át bezárva tartani annak a haznak kapuját, meiy elsősorban van hivatva arra, hogy hangozzék benne Krisztusnak könnyeket törlő, gyógyító evangéliuma. A kérdőjelet már tovább nem nézhetve e/ év tavaszán, azzal az indítvánnyal léptem prot. közönségünk elé, hogy mind azokon a vasárnapokon, amelyeken lelkészeink bennünket fel nem kereshetnek, mi a gyülekezet világi eleme, tartsunk vallásos összejöveteleket, hogy egymás hitéből erősödve egymás szeretetét gyarapítva, lehesünk egyházunknak élő, gyümölcsöző munkás tagjaivá. Támogassuk gyülekezetünk lelkészét a szántásban és magvetésben, hogy ne maradjon egyetlenegy szív gazdag kalászok nélkül. Az osztatlan örömmel fogadott indítványt a gyülekezet tagjai határozattá téve, imádkozó szívvel megkezdettük a munkát. Három vallásos összejövetelünk volt azóta, melyek közül kettőnek főtárgyát e rorok Írójának biblia magyarázata képezte, a harmadikon pedig Alberti Ernő kir. törvényszéki biró tartott nagy reformátorunknak Luther Mártonnak életéről felolvasást. Az első bibliai tárgyat Máté evangéliuma 11_ részének 29. és 30. versei képezték. Jézus, amikor felszólít bennünket, hogy vegyük föl az ő igáját, nem új terheket akar a mi .vállainkra rakni, hanem nyugalmat kínál a mi békéden szivünknek. Gazdasági életünkre vetett egy pillantás megérteti velünk azt, hogy az iga elsősorban nem teher, legalább a gazda nem a terhet, hanem a hasznos gazdasági eszközt látja benne, melynek segítségével nagy terhek válnak elmozdithatókká, hordozhatókká. Jézus igája, a Krisztusnak való alázatos, hűséges szolgálat. Nagy, dicső segítség, sok és nehéz földi kötelességünk eredményes végzésében. Hányszor áll a biró oly eset előtt, amelyre nincs paragrafus, vagy ha van is, nem czélra vezető, mert a 406
