Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-04-24 / 17. szám
17. szám. következményeit nem szabad emberi felfogás szerint vizsgálni s elbírálni. A mi történik, nem azért helyes, mivel én belátom annak helyes voltát, hanem hiszem, hogy helyes, mivel Isten müve. „Nem olyanok az én gondolataim, mint a ti gondolataitok, sem az én útaim, minta ti útaitok; mert mely igen távol az ég a földtől, oly igen távol vágynak az én útaim a ti útaitoktól és az én gondolataim a ti gondolataitoktól“ (Ésa. 55; 8, 9.) De ha a világrend törvényei szerint csapások zúdulnak reám, nem az a kötelességem, hogy azokat néma megadással, összefont karokkal tétlenül tűrjem. Sokrates és Jézus példája, mikor a menekülésre nékik felajánlott útat, módot elhárították, nem ide tartozik. Egészségem, lételem fenntartásának vágyát, a tökéletességre törekvést Isten oltotta lelkembe. Következéskép a veszedelmek ellen egész lelki és testi erőmmel küzdenem kell. Akár sáskajárás, akár emberpusztító járvány, akár fegyveres ellenség támadja meg hazám határait, azok ellen ép úgy fel kel vennem a harcot, mint az árvíz, tűzvész, vagy bármiféle betegség ellen. Ha lelkiismeretem ítélete szerint érzem, hogy a rám omlott csapás saját helytelen cselekedetem szük- ségképeni következménye, tehát bűnöm egyenes büntetése. legyen mindig lelki erőm ezt beyallani s a küzelmet abban a hitben megerősödve zúgolódás nélkül végig harcolni, miszerint e harc szenvedései akár győzelemmel végződjenek, akár sikerteleneknek bizonyuljanak, lelkemet a bűntől elfordítják, minek folytán bünbocsánatot nyerek és tnegigazulok. Ha pedig lelkiismeretem szerint ártatlanul szenvedek, bármikép végződjék az én hadakozásom, megnyugszom szerető atyám végzésében. Hiszem, hogy ő tudja s egyedül ő tudja, miért kellett a borzasztó zivatarnak fejem fölött végig vonulnia. Mind jó, amit Isten tészen. Ezt a hitet táplálnám lelkemben, a szörnyű események lefolyása után meglátom majd az Isten ujját, ki végtelen igazságszeretettel jutalmaz és büntet. A vétkes a győzelem mámorában sem kerüli el méltó büntetését; ellenben akik hűséges engedelmességgel követték az Isten törvényeit, azoknak szívében szenve dések közt is megnyugvást és mennyei áldás malasztja üt tanyát. „íme itt vagyon egy hely és állj ott a kősziklán. És mikor az én dicsőségem elmegyen, a kősziklának hasadékába állatlak tégedet és az én kezemmel befedezem a te szemeidet, míg elmúlom onnét. Azután az én kezemet elveszem rólad és hátul meglátsz engemet, de az én arcomat nem láthatod.“ (II. Mós. 33; 21-23.) Sa3s Já„„s. Erkölcsi pélü a vallásolitatáslian. A vallásoktatásnak szint és érdekességet kölcsönöz az, hogyha az erkölcsi elveket, azoknak megvalósítását és kivihetőségét nemcsak bibliai, hanem az életből vett 259 példákkal is illusztráljuk. Az önfeláldozásnak, a hősiességnek, a felebaráti szeretetnek számos dicső megnyilvánulása nagyszerű serkentő a jóra és az oktatásnál, a jellemképzésnél szinte nélkülözhetetlen segítség ez a példákra való hivatkozás. Förster, Edmondo d> Amicis könyveinek és sok számos hasonló „példatárnak“ ezért van olyan nagy keletje az olvasók, különösen pedig pedagógusok és szülök körében. A háború e tekintetben is „kivette“ a katonákból és másokból azt, aminek a produkálására csak képesek. Nemcsak hideg és meleg, fáradalom és éhség tűrése tekintetében tette emberfeletti próbára ellenállási képességüket, hanem sok esetben a bátorság, a jóság, halált megvető önfeláldozás tekintetében is nagyszerű „teljesítményekre“ sarkálta őket. Örök kár volna, hogyha a jövő nemzedék nevelésénél az a sok gyönyörű példaadás, mit katonáink adtak, feledésbe menve nem szolgálna számukra jóra ösztönző eszközül. Gyűjtsük tehát a keresztyén jellem és gondolkodás, a férfias erő és önfeláldozás tanubizonys igául szavahihető egyénektől az eloeszéléseket, hogy felhasználjuk őket, s ezekkel pótoljuk azokat a mondva csinált erkölcsi tendenciájú elbeszéléseket, melyek minden különös meggyőző erő nélkül eddig nagy szerepet játszottak nemcsak a Schmidt Kristóf féle ifjúsági iratokban, hanem a vallásoktatásnál is. A németek a tolók megszokott alapossággal már hozzáfogtak ehhez a munkához. Barth Karola kisasz- szony a theol. lícentiatusa áll a mozgalom élén, mely a vallásoktatásba most forgalomban levő értékeket is nagyobk terjedelemben be akar vezetni. Egy példa ennek a mozgalomnak a szükségességét minden fejtegetéssel szemben megmagyarázza és világossá teszi, miről van szó. A török-német fegyverbarátság idején mennyi a vallásoktatás által tovább plántált és a gyermekek lelkében megrögzített előítéletet kell szétoszlatni a mohamedánokról és törökökről. Milyen kitűnő szolgálatot tesz ebben a munkában egy pár jellegzetes tény, melyre hivatkozni lehet! . . . Még pedig pl. ilyenformán: mi sokszor az embereket kívülről, messziről, könyvekből, elvi eltérésekből ítéljük meg. így tettünk a törökökkel is, holott azok bizony testvéreink, hozzánk hasonló, érző, gondolkodó lények. Sőt néha nálunk is többet érnek, mert több szeretet van bennök . .. Konstantinápolyban történt. Egy ott időző honfitársunknak hideg szélben, havas esőben jó messze útat kellett megtennie, hogy Galatába érjen. Útközben a sztambuli állomás mellett ott lát egy görög koldu st. Ö maga beszéli, hogy már messziről hallotta hadarva elmondott könyörgését, de bizony abban a hideg szélben nem volt kedve kigombolkozni, keztyűjét lehúzni és egy vagy két piasztert odavetni, azért rá se tekintve ment továbbb. Alig pár lépéssel egy szófiával találkozott, kinek a hátán és a mellén ott lógott az: 260
