Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-04-03 / 14. szám

lünk ellenségeink elé, mint „bűnösök“, mint akik büntetést, sújt ást szenvednek!

Teljes határozottsággal visszautasítja Hoensbroech ezek után azt a tételt, hogy egy nép, mely a háború büntetési teóriáját nem ismeri el, mely nemzeti és kulturális fönnmaradásáért áldozatra kész küzdelmében nem „Isten fenyitő ostorát látja“, érett volna a tönkremenetelre és hogy szárnál a még a győzelem is vereséggé válhatik. Objektive véve ez a német népet sértő felfogás. Aki azt hiszi, hogy vallásos élete számára szükséges a büntetést és bosszút sóvárgó, vér- és könyörtelen megfizetést szomjazó ótestamentomi „Isten“ fölvétele, ám jól vagyon, de ezt a próbálkozást, hogy ezt az „Isten“-t az egész népre rá akarja tukmálni, azt vissza kell utasít.ni. Nem tagadja Hoesbroech sem, hogy a háború tisztító zivatar, mely az országból nem egy ártalmas nyavalyát kitakarít. De ez a „hit“ egésze i más, mint a fenyitő és bosszúálló Istenbe vetett hit. Ez az Isten Hoensbroech szerint dogma-isten.

(Adalék a hiboró teoligájához. Gyűjti: E. J.)

SZEHLE.

Iratokról való gondoskodás. Egy apró kis könyvecske került a kezünkbe. „Közel az Úr!“ a cime. Vigasztaló szavak vannak benne sebesült katonák számára. Kiadja és kórágyon szenvedő vitézeinkhez elküldi üdvözletül az erdélyi református egyházkerület. Egy pár a helyzethez illő, rövid, okos vigasztaló szó és imádság van benne. Bizonyára kedves ajándék, sokszor kézbe kerülő jó barát lesz a sebesültek számára. Kiadja az erdélyi ref. egyházkerület! Miért nem küld a mi egyházunk ilyen üdvözletét fiainak? Miért nem gondoskodtak a kerületek vagy az egyetemes egyház ilyen könyvecskékről? Miért nem adott ki ilyesmit a Luther-Társaság ?! .. .

Még szerencse, hopy egy pár lelkész a saját kockázatára készült munkájával megmentett bennünket attól a szégyentől, hogy alkalmi, a lelkipásztoikodást támogató, a katonák lelki szomjúságát kielégítő munkák teljes híjával legyünk. Azonban ha mindazoknak, akik ezen a hiányon magánvállalkozásaikkal segíteni igyekeztek, teljes elismeréssel adózunk is, mégis égbekiáltó a hivatalos egyház teljes tétlensége ezen a fontos téren!... Már hallani és olvasni véljük a sajtótörvényre való hivatkozással ránk küldött helyreigazítást, hogy hiszen az egyház terjeszt ilyen könyveket s hogy a Luther-Társaság kiadott egy vigasztaló Írást. Azonban abban a hiba, hogy a hivatalos egyház és a Luther-Társaság magánvállalkozások uszályhordozóivá válik, holott kötelessége volna hívei és önmaga irányában, hogy minél olcsóbban és minél nagyobb tömegben állítsa elő ezeket az imádságos könyveket. Mert az világos, hogy haszon nélkül, saját kiadásában sok217

kai több példányt tudna elterjeszteni kevesebb pénzért az egyház, mint hogyha az iratokat másoktól készen vaszi. Azt sem lehet talán állítani, hogy hivatalos hatóságainknak nem áll olyan ember a rendelkezésükre, aki ilyesmit megírni vagy összeszerkeszteni ne volna képes. Miért nem tesznek tehát valamit?!...

Ha valamikor egyházi közérdek forgott szóban, úgy ez bizonyára az! Ilyenkor a hivatalos egyháznak rögtön meg kellene mozdulnia s segítenie kellene a hiányokon és bajokon. Ez a tétovázás nem válik egyházunk becsületére.

Mi se találjuk valami nagy gyönyörűségünket benne. Egyszer már szívesebben írnánk valami örvendetes dologról szemlét s nem sajnálnák a dicséret koszorúját se nagyjainktól, ha tennének valamit, amit tenniük csak kötelességük s amiből egyházunkra haszon háramolnék. Imakönyvekre, vigasztaló iratokra állandóan szükség van. Még nem késő, milyen szép is volna, ha a mi hivatalos egyházunk is becsülné hős katonáinkat annyira, hogy elküldené üdvözletét egy kis imádságos, vagy egyéb könyv formájában hozzájuk a harctérre is, a kórházakba is . ..

A protestáns testvériség. A sárospataki református lapok lü—11. számában Réz László ir egy rozsnyói eset kapcsán a protestáns testvériségről. A rozsnyói eset abból áll, hogy állítólag Rozsnyón az evang. főgimnáziumban volt egy ref. vallású helyettes tanár is alkalmazva, akinek a rendes tanárrá való megválasztását csak azon feltétel alatt helyezték kilátásba, hogyha 1. kötendő házasságát evang. templomban fogja megáldatni, 2. születendő gyermekeit az evang. vallásban fogja felneveltetni és 3. évenkint legalább egyszer az ifjúsággal együtt az evang. templomban fog az Úrvacsorával élni. A helyettes tanár úr elpanaszolta a dolgot a rozsnyói ref. lelkésznek. Azután a választás megtörtént s a szóban levő ref. vallású tanár választatott meg rendes tanárul — a jelek szerint az elősorolt feltételek alatt. így mondja ezt Réz László, aki közben Terray Gyulának tulajdonítja ezeket a ref. szempontból kellemetlen és testvérietlennek minősített feltételeket, s ehhez az általa előadott tényálláshoz egy csomó még csak részben megjelent megjegyzést fűz.

Az esetet nem ismerjük úgy, hogy biztos ítéletet mondhatnánk róla. Ha feltesszük, hogy Réz László teljesen híven adta elő a tényállást, akkor a rozsnyóiak- nak vagy Ter&y Gyulának az eljárását evang. egyházi szempontból helyeselni is lehet. Ha kedvem és időm volna hozzá, régi és új keletű levelekből egész köteg- gel szolgálhatnék, melyekben a ref. egyház egyes intézményeinek, vagy egyes vezető embereinek hasonló fellépését és követeléseit panaszolják. Néha sikertelenül, de a legtöbbször sikerrel és bizony a „hüben und drüben“ hangoztatott testvériség rovására sikerül gyenge karaktereket a mindennapi kenyérrel így megkísérteni. Most visszakapták a kölcsönt.

218