Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-04-03 / 14. szám
14. szám. vissza. Lantján pattanásig feszitett húrok. Verseiben ott lüktet az ellenség gyűlölete (Ima a lengyel dombon), de megvan bennük a kancsukával rohamra űzött nyomorult muzsik sorsán való mélységes szánakozás is. (Alexis levele Alexandrához.) Férfias, szinte dacos vallásossága is megzendűl egy-egy versében. Nem az' az alázatos megbujás ez, amely általános a legtöbb imádságban, hanem az a hajthatatlan önállóság és nyakasság, mely görög tragédiák hőseiben és a kegyesség mázával még be nem vont Jobban öltött testet. Csak „Könyörgés harc hajnalán“ c. költeményét kell elolvasnunk. Jóbnál jobban megszenvedett, barmok vályújáig aláztatott, hajcsárt rendeltek úrnak föléje . . . „és mégse kérem, hogy reám tekints s meg- sokald szörnyű vezeklésemet. . .“ Csak őrangyaláért könyörög: Nem kértem Uram, tőled semmit is, mert nem alkottad kérő szóra szám s most mégis kérlek: Szegény életem ajándékul add néki, jó Atyám !“ A tábortűz mellett gondolatai haza is szállnak, hogy megnyugodjanak egy pillanatra az édes apa, a szent öreg gyóni pap sírján a gyóni temetőben, felkeresik élőhalott édesanyát, elszállnak a kedveshez s egy pár mélyen átérzett gyönyöíü verset szentel emlékeinek. Egyszerre azonban felvillan s szikrákat hány szeme s útnak indul az üzenet a nyugatosokhoz, majd a hősködő, itthon vitézkedő és pártoskodó üzérkedőkön és csahos nyelvű hazaszeretőkön önti végig maró gunyját. Kötetének gyöngyei azok a versei, melyekben a katonaéletet rajzolja. Egyik-másik a kuruc költészet remekeire emlékeztet. „Levél a Gránicról“, „Vasárnap a sáncon“, „Tábortűz mellett“, „Őrtűznél“ a legszebbek köztük. Verselési készsége, nyelvezetének tisztasága, mesterkéletlen bája és ereje, érzéseinek mélysége maradandó becset adnak költeményeinek. Azt hiszem, minden túlzás nélkül elmondhatom róluk, hogy a mi háborús költészetünknek igen értékes és maradandó becsű termékei, egy igazán költői lélek ihlett megnyilatkozásai, melyek szívből fakadtak s megrezditik az olvasó szivében is az érzés húrjait s nem egyszer kicsalják a könnyet is szemébe. Költőnek, ki ihletésből ir, egy célja van. Az, hogy háborgó lelkének, érző szivének gondolatait és indulatait azok fenséges, muzsikájával együtt szavakba foglalja. Ezt cselekedte Áchim Géza. Megcselekedte úgy, hogy ezerszeres visszhangot keltett minden sorával nemcsak hős bajtársai között, hanem itthon is. Költeményeit itthon is mielőbb publikálni érdemes munka volna. Ha Przemyslben tízezren felül olvasták, dalait lázas szemekkel katonák dalolták — akadna bizonnyára itt is olvasójuk. Legalább volna emlékünk Przemysl dicsőséges napjaiból addig is, amig a fogságba vándoroltakkal együtt Przemysl hőslelkű költőjét visszavezérli a magyarok jó Istene. Szimonidesz Lajos. Hénietorszáo His MM liáborűs iásziori levelei. Gróf Hoensbroecli, a „14 évig jezsuita“ című hatalmas mü szerzője, ki állandóan nyomon követi a katolicizmus anyagi és szellemi produktumait kritikájával, a Christliche Freiheit c. lap január 31-ik számában Németország kát. püspökeinek háborús főpásztori leveleivel foglalkozik. Mivel álláspontja a háború teológiáját illetőleg elvi fontosságú, foglalkozunk mi is kritikai megjegyzéseivel. A háborús főpásztori levelet 27 német püspök bocsátotta ki s december 27-én minden katolikus szószékről felolvastatták és december 28-án minden központi lap hasábjain megjelent, mint „háborús főpásztori levél.“ Ha a terjesztés csak az egyházi szószék utján történt volna, akkor, mint katolikus egyházi bel- ügyre vonatkozólag nem vindikálta volna Hoensbroech a nyilvános kritika jogát. Mivel azonban a politikai központi sajtó beállította a pásztori levelet a politikai és kulturális életbe, kötelességünk azt kritika tárgyává tenni. Mert az olyan hangoknak, melyek dörögve bele- hangzanak a nyilvános életbe és bele is akarnak hangzani, szabad, azaz hogy kell tisztaságát és jóságát viszgálni. Ez a vizsgálat elég kedvezőtlenül üt ki. „A háború a népek büntető ítélete. Mi a mi főfeladatunk? Vonakodás nélkül ezt válaszoljuk: bünbánaí és bünhödés. Jaj annak a népnek, melyet még ez a borzalmas fenyíték sem tud bünbánatra bírni; megérett az a tönkremenetelre és számára még a győzelem is vereséget jelentene.“ A politikai- kulturális nyilvánosságba küldött püspöki íratnak ez a vezérmotivuma: isteni büntető ítélet, bünbánat, bünhödés. Tudom —írja Hoensbroech — hogy ez a katolikus felfogás (részben az crthodox evangélikus is) és bármennyire hamisnak tartom is, mégis azt mondom: ha a püspökök a templom falai között hirdették volna, hallgattam volna. De ezt az. egyoldalú felfogást az egész német nép elé terjeszteni, az megérdemli a gáncsot. A püspököknek tudniok kellene, hogy Németországban a háborúról miiliók, meg milliók egész máskép gondolkoznak, hogy úgy fogjuk föl, mint természetes okok természetes eredményét (nagy népek életérdekeinek áthidalhatatlan ellentéte, a nép becsületének szükséges megvédése); tudniok kell, hogy Németországban milliók, meg miiliók vallási érzésével élesen ellentétben áll, hogy a háborús Istenben büntető, szigorú bírót lássunk, ki ezt a kimondhatatlan háborús nyomorúságot, tengernyi keservet s bánatot öntudatosan és akaratosan borítja az emberiségre, hogy „bánat“-ra, „bünhödés“-re bírja őket. És hozzá ebben a háborúban ! „Fenyítő ostor“ alá lapulni ... Mi németek azonban büszkén, felemelt fővel megyünk be és át e háborún, tudva azt, hogy az igazság és ártatlanság a mi részünkön van és jaj nekünk, ha e büszke öntudatot elvesztjük, ha úgy vonu216 215
