Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-03-27 / 13. szám
13. szám. tok, hogy liheg, sziszeg, dolgozik a föld? Nem látjátok, hogy megmozognak a rögök, hogy megélénkülnek a mezők. Küzdelem folyik a föld méhóben. Kiválasztás. A beteg, korhadt, hasznavehetetlen anyagokat eltemeti s belőlük teremt magának belőle egy új világot. Feltámadás .... feltámadás. Az esztend nként végbenő csodát Isten ismét szemünkláttára hajtja végre. És mintha az idén figyelnénk erre a csodára, mintha az idén a chaotikusan bontakozó természet csodálatosan hasonlítana ahhoz a má«ik chaoshoz, amelynek körvonalai már kezdenek tisztultan lerajzolódni előttünk. Mintha a természet és az ember ez idén ikertestvérek volnának. De a természet gyorsabb, gyakorlottabb. Később kezdte a bontakozást és korábban fog újraéledni. De mi is feltámadunk! Vagy azt hiszitek, hogy az epizódfájdalmaknál nem sokkal nagyobb ez az universalis lelkesedés, amely az isteni színjáték közben szereplőt és szemlélőt magával ragad? Vagy azt hiszitek, hogy a letarolt vérmezők, ezer vészes jajszó, pokoli kínok és átkokat kiáltó szenvedés nyomában nem fakad az égi jutalom ?! És azt hiszitek, hogy nekünk halálról, pusztulásról, megfagyásról, ködös éjszakáról, özvegyek, gyermekek, szülők, arák fájdalmáról szabad beszélnünk, amikor nagy, szent, közös, örök értékekről van szó! ? Az egyénnek bele kell olvadnia a nagy összeségbe, az egyénnek vért, éltét mindent fel kell áldoznia, ha arról van szó: az „új embert“ produkálni. Ez az új ember készül ma a háború kohójában. Olvasztják az emberiséget, a salak a fenéken marad, a megolvadt nemes fémből készülnek az új öntvények. A természet minden tavasszal újraéled. Az emberiség újraéledésére sokszor századokig várakozni kell. Ma elérkezett az az időpont. Az egyedüli „Mester“ ott áll vakító fehérségben a formával a kezében s a megolvadt emberanyagot beleönti ebbe a formába. Vájjon sikerül-e mindenkit ebben a háborúban újjá formálni — mert az volna az igazi, a végleges, az örök megújhodás, feltámadás — avagy lesznek olyanok, akik a sablonos formának ismét hátat fordítanak. Mert ez a forma öröktől fogva megvan, de a történelemben öltött testet s a világ mindig olyankor fulladt bele az öldöklő vérfürdőkbe, amikor ebből a formából az emberek kivetkőztek. És ez a mindenható forma, amely a disharmomkus világon mindig ismét harmóniát teremtett: az isteni szeretet. A mostári völgyre leszállt az alkonyat. Á „Húm“ tetején még mindig ott áll az őr és belenéz a közeledő éjszakába. Innen alulról úgy rémlik, mintha ajkai mozognának, mintha csöndes áhítattal rebegné el esti imáját. Mostár, 1915. febr. 25. Szántó Róbert. 199 A nemzet bünbánata a zsoltárokban. (Böjti ima) Seregeknek Ura. Izrael Istene, — ki ülsz a cherubimok feleit, — Te vagy egyedül a föld minden országainak Istene! Békességre hívtál el minket és mégis, íme rajtunk a rettegés, a tör, a rontás! Elvetted Uram tőlünk az örömnek és vigasságnak szavát ; a vőlegény és menyasszony ujjongását; a malmoknak zörgését és a szövétnekek világosságát. Szivünkben megalázkodva kérdezzük: Vájjon a mi bűneink és álnokságaink vagynak-e rajtunk és azokért kell-e elvesznünk ? Zokogva kiáltunk és fennszóval: Eljött a vég, eljött a vég; felserkent ellenünk és ime eljött! íme közel van az Urnák napja, melyen a népekre romlás következik, megszűnik az öröm s az átok megemészti a földet! Eljönnek messze földről, az Egeknek utolsó részéről is az Úr és az ő haragjának eszközei s kegyetlen örömmel kiáltják: Szállj le és ülj le a porba te szűz Babilon leánya, nincsen neked többé királyi széked! Özvegység és árvaság következnek te rád és a te napjaid messze nem haladnak! . . Félünk az Ur busulásától és haragjától, mellyel úgy megharagudott, hogy el akar veszteni. Félünk és rettegünk az elkövetkezendő időktől Ur Isten, hogy kinyújtod a Te kezedet ránk és pusztává és kietlenné teszed a mi földünket. Meg nem gondolta senki a népek közül, hogy jaj a háborgó nemzetségeknek, kik akként dühösköd- nak miként a nagy, erős vizek szoktak dühösködni, jaj nekik, mert a Jehova Isten pusztaságra éá elhagyásra adja a földet s megszűnik az ő erősségük kevélysége és elpusztulnak hegyei, úgy hogy nem lészen aki azokon általmenjen. A félelemtől ellankad az emberfiának szive ugyannyira, hogy este megrémülnek s minek előtte megvirrad, nem lesznek. Múljék el ellenünk a Te méltó haragod irgalom atyja! és változtasd el a gonoszt amit ellenünk gondoltál! . . . Mit félsz, mit rettegsz én népem? erősítsd és bátorítsd meg magadat! hiszen az Isten az, aki által megyen előttünk, hadakozik miérettünk s ami utunk tökéletesen elkészíti. Bizonyára megsegít minket az Ur, ha megtekint minket a mi megalázkodásunkban s ha kedvet találunk ő előtte; megfutamítja két utón, akik egy utón jöttek be ránk; részök lészen megaláztatás s jutalmuk, kik minket rabolnak, a — gonosz. Óh Fejedelmek Királya, ki megkezdéd a Te Birodalmad, mióta a világ és úgy készitéd, hogy örökké megmaradjon, — add a Te oltalmadnak pajzsát nekünk, nyugtasd meg a Te haragodat, távoztasd el tőlünk a Te busulásodat s megújulnak a mi napjaink mint vala a régi időben! Állass helyünkre minket, mutasd meg a Te orcádat — és mi megszabadulunk!. - Ámen! Kozlayné Jenes Jolán. 200
