Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-03-27 / 13. szám

EVANGÉLIKUS LAP 13. SZ. EGYHÁZI ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ARANYOSMARÖT * ÖTÖDIK ÉVFOLYAM. 1915. 1915. MARCIUS 27.- Szombatonként jelenik meg. - A lapot illető közlemények elő­fizetési és hirdetési dijak a lap szerkesztősége címére Nagybör­zsönybe (Hont vm.) küldendők. FŐSZERKESZTŐ; SZTEHLO KORNÉL. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: SZIMONIDESZ LAJOS FŐMŰNKatArsak : HORNYÁNSZKY ALADÁR LIC. FIZÉLY ÖDÖN És ENDREFFY JÁNOS Az előfizetés ára: Egész évre 12 K fél évre 6 K. Egyes szám ára 30 f Hirdetés dija: Egész oldal 28 K Kisebb hirdetőiek (rályázaiok) minden szava 6. fillér. - Többször mepjelenő hirdetéseknél megfelelő árengedmény. Tartalom: Nagy Lajos: Ünnepléseinkről — Szánló Róbert: Mostári levelek I. Kozlayni Jenes Jolun: A nemzet bünbánata a zsoltárokban. — Tábori levél Németországból — Szemle. — Különféle — Szerkesztő közlesei. — Hirdetések. Ünnepléseinkről. Minden ünnepnek megvan a maga jelentősége, a maga valláserkölcsi tartalma. S mert minden ünnep a názáreti nagy Mesternek nevéhez fűződik, igy min­den ünnepnek megvan a maga célja is, hogy köze­lebb hozzon bennünket ahhoz, a ki számunkra az Ut, az Igazság és az Élet. De egyszersmind minden ünnep valamely nagy történeti igazságot is fejez ki, amely, kell, hogy oly meggyőző erővel hasson az emberre s annak lelki világára, mint maga a diadalmas élet. Igaz ugyan, hogy az ünnepekt ek évenkinli meg­ismétlődése s ezzel a megismétlődéssel járó megszo­kás letörli legkedvesebb ünnepeinknek is himporát s megfosztja azokat csodás varázsuktól s az azokban szunnyadó erőktől — s ha mi mégis ünnepiünk, az csak azért van, mert a kalendárium piros betűje nyu­galmat, vagy szórakozást igér a mi számunkra, de vajmi kevésszer és kevesen fürkészik abban az isteni erőt, amely az emberi lelkek kuszáltságából, eltorzult vonásaiból szebbé, tökéletesebbé s Isten képéhez hasonlóbbá formálni volna hivatva. Vagy gondoljunk csak legszebb, legkedvesebb ünnepünkre: a karácsonyra. Szívesen jön akkor tem­plomba mindenki, mert hisz oly meghitten, oly anda­lítóan csendülnek föl az öröm s a békesség igéi, len­dületes beszédekben, ott a négy fal között, jaj de mily csúnya, mily rut, visszataszitó képük van ezeknek az isteni gondolatoknak a templom falain kívül — a nagy életben, amikor ünnepi ruháinkat levetettük. — Mintha csak azokkal egyben ezeket a boldogító eszméket, ünnepi ideálokat is szögre akasztanánk, vagy egy új alkalmatosságig almáriumba tennők. Vagyis ünnepe­léseink summája abban foglalható össze, hogy: az csupán és mindig csak ilnrtep akar lenni és nem élet, mindig és csupán csak hazug színek fitogtatása és nem maga a valóság. Ünnepnapot ülünk piros betűk 193 szerint, derűs arccal, ünnepi díszben a templomfalak között; de nem tudunk ünnepelni az Életben, csodás, isteni gondolatoktól megkapottan, gyönyörű érzések fölrázásával, nagy szent célok kitűzésével, s ezeknek a céloknak, nagy akarásoknak megvalósításával, végre­hajtásával. És igy, ha az ünnepi hangulat és az ünnepi alka­lom Hozsánnát ad a mi szánkba, akkor a szalmatüz lobogásával Hozsánnát kiállunk s áldottnak mondjuk Dávid fiát, ki jött az Urnák nevében, holnapután pedig megint csak ünnepi alkalomból „Feszitsdmeg“-et kiál­tunk — a Dávid fiára. A szalmatüz eme nagy lángot vető, de hamar is kilobbanó s maga után koromsötétséget hagyó termé­szetében rejlik a názáreti Mester virágvasárnapi bevo­nulásának tragikuma, de ebben van az emberiségnek az átka, a nyomorúsága is, amely átok oda áll az ember elé élő tilalomfaként, hogy ne tudjon akarni, kitűzött célt megvalósítani s magában az isten-embert megteremteni. Ép azért soha sem szabad magunkat megtéveszteni a virágvasárnapi bevonulás n; gy hii-hójával és soha­sem szabad magunkat hazug illúziókba ringatni ama hagyományos fölfogással, hogy üdvözítő Mesterünknek Jeruzsálembe való bevonulása az ö diadalutja volt s zajos elismerése az ő isteni küldetésének, de igenis meg kell maradni az igazság mellett, hogy az emberi kéz akkor sem tudta, amit a száj beszél, mert inig az ajak zengett a Hozsánna kiáltástól, a kéz már meg­mozdult, hogy megfaragja, elkészítse a kínos golgothai keresztet; meg kell maradni az igazság mellett, mert Jézus bevonulása nem diadalut volt, hanem első lépcső a kálváriára, fölvezetö ut a Golgothára, az ünnepi má­mor sem igaz megismerésen alapuló igaz megnyilat­kozás volt, de hazug téves igéknek hangoztatása, mert az ekkor is vak és értetlen tömeg nem annak kiáltott Hozsánnát, akinek könnyes, szomorú szeméből még a 194

Next

/
Oldalképek
Tartalom