Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-03-27 / 13. szám
EVANGÉLIKUS LAP 13. SZ. EGYHÁZI ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ARANYOSMARÖT * ÖTÖDIK ÉVFOLYAM. 1915. 1915. MARCIUS 27.- Szombatonként jelenik meg. - A lapot illető közlemények előfizetési és hirdetési dijak a lap szerkesztősége címére Nagybörzsönybe (Hont vm.) küldendők. FŐSZERKESZTŐ; SZTEHLO KORNÉL. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: SZIMONIDESZ LAJOS FŐMŰNKatArsak : HORNYÁNSZKY ALADÁR LIC. FIZÉLY ÖDÖN És ENDREFFY JÁNOS Az előfizetés ára: Egész évre 12 K fél évre 6 K. Egyes szám ára 30 f Hirdetés dija: Egész oldal 28 K Kisebb hirdetőiek (rályázaiok) minden szava 6. fillér. - Többször mepjelenő hirdetéseknél megfelelő árengedmény. Tartalom: Nagy Lajos: Ünnepléseinkről — Szánló Róbert: Mostári levelek I. Kozlayni Jenes Jolun: A nemzet bünbánata a zsoltárokban. — Tábori levél Németországból — Szemle. — Különféle — Szerkesztő közlesei. — Hirdetések. Ünnepléseinkről. Minden ünnepnek megvan a maga jelentősége, a maga valláserkölcsi tartalma. S mert minden ünnep a názáreti nagy Mesternek nevéhez fűződik, igy minden ünnepnek megvan a maga célja is, hogy közelebb hozzon bennünket ahhoz, a ki számunkra az Ut, az Igazság és az Élet. De egyszersmind minden ünnep valamely nagy történeti igazságot is fejez ki, amely, kell, hogy oly meggyőző erővel hasson az emberre s annak lelki világára, mint maga a diadalmas élet. Igaz ugyan, hogy az ünnepekt ek évenkinli megismétlődése s ezzel a megismétlődéssel járó megszokás letörli legkedvesebb ünnepeinknek is himporát s megfosztja azokat csodás varázsuktól s az azokban szunnyadó erőktől — s ha mi mégis ünnepiünk, az csak azért van, mert a kalendárium piros betűje nyugalmat, vagy szórakozást igér a mi számunkra, de vajmi kevésszer és kevesen fürkészik abban az isteni erőt, amely az emberi lelkek kuszáltságából, eltorzult vonásaiból szebbé, tökéletesebbé s Isten képéhez hasonlóbbá formálni volna hivatva. Vagy gondoljunk csak legszebb, legkedvesebb ünnepünkre: a karácsonyra. Szívesen jön akkor templomba mindenki, mert hisz oly meghitten, oly andalítóan csendülnek föl az öröm s a békesség igéi, lendületes beszédekben, ott a négy fal között, jaj de mily csúnya, mily rut, visszataszitó képük van ezeknek az isteni gondolatoknak a templom falain kívül — a nagy életben, amikor ünnepi ruháinkat levetettük. — Mintha csak azokkal egyben ezeket a boldogító eszméket, ünnepi ideálokat is szögre akasztanánk, vagy egy új alkalmatosságig almáriumba tennők. Vagyis ünnepeléseink summája abban foglalható össze, hogy: az csupán és mindig csak ilnrtep akar lenni és nem élet, mindig és csupán csak hazug színek fitogtatása és nem maga a valóság. Ünnepnapot ülünk piros betűk 193 szerint, derűs arccal, ünnepi díszben a templomfalak között; de nem tudunk ünnepelni az Életben, csodás, isteni gondolatoktól megkapottan, gyönyörű érzések fölrázásával, nagy szent célok kitűzésével, s ezeknek a céloknak, nagy akarásoknak megvalósításával, végrehajtásával. És igy, ha az ünnepi hangulat és az ünnepi alkalom Hozsánnát ad a mi szánkba, akkor a szalmatüz lobogásával Hozsánnát kiállunk s áldottnak mondjuk Dávid fiát, ki jött az Urnák nevében, holnapután pedig megint csak ünnepi alkalomból „Feszitsdmeg“-et kiáltunk — a Dávid fiára. A szalmatüz eme nagy lángot vető, de hamar is kilobbanó s maga után koromsötétséget hagyó természetében rejlik a názáreti Mester virágvasárnapi bevonulásának tragikuma, de ebben van az emberiségnek az átka, a nyomorúsága is, amely átok oda áll az ember elé élő tilalomfaként, hogy ne tudjon akarni, kitűzött célt megvalósítani s magában az isten-embert megteremteni. Ép azért soha sem szabad magunkat megtéveszteni a virágvasárnapi bevonulás n; gy hii-hójával és sohasem szabad magunkat hazug illúziókba ringatni ama hagyományos fölfogással, hogy üdvözítő Mesterünknek Jeruzsálembe való bevonulása az ö diadalutja volt s zajos elismerése az ő isteni küldetésének, de igenis meg kell maradni az igazság mellett, hogy az emberi kéz akkor sem tudta, amit a száj beszél, mert inig az ajak zengett a Hozsánna kiáltástól, a kéz már megmozdult, hogy megfaragja, elkészítse a kínos golgothai keresztet; meg kell maradni az igazság mellett, mert Jézus bevonulása nem diadalut volt, hanem első lépcső a kálváriára, fölvezetö ut a Golgothára, az ünnepi mámor sem igaz megismerésen alapuló igaz megnyilatkozás volt, de hazug téves igéknek hangoztatása, mert az ekkor is vak és értetlen tömeg nem annak kiáltott Hozsánnát, akinek könnyes, szomorú szeméből még a 194
