Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-14 / 11. szám
1914. márczius 14. 7. oldal Evangélikus Lap. 11. sz. retlung“. Die Antwort lautet: „Er ist deus caritatis“ d. h.: Gott ist ein Gott der Liebe, der das ernste wollen für die Tal selbst selten lässt “ Was hat de. Held erreicht mit seinem Grundsätze „Alles oder nichts ?“ Er hat sein Kind, sein Weib, sich selbst geopfert. Sein Los ist: äusserer Untergang. Er der „das Dämonendrei S umpfsinn, Leichtsinn und Wahnsinn“ besiegen wollte, ist ihm . um Opfer gefallen. A-'cr — er ist sich selbst treu geblieben, und hat so den grössten Sieg erru gen. — das grösste Glück empfunden.-----„ Allei oder nichts1’! Das war der Grundsatz aller derer, die ihrem Volke voranging«, n. Die „Ecce homo“-GestaU, die aus ferner Zeit .u uns herübt rgrüsst, hält uns die gleiche Predigt, wie Brand in moderner Zeit. „Alles oder nichts“ das muss gefordert werden können von jedem, der seinen Mitmenschen vorangehen will Welche Warung für den feigen Egoismus I Bist du nicht tähig Opfer zu bringen, so lass es. Lass es ja! Aber sei ganz was du bist. Die halben sind die Zerstörer des Ideals und des Fortschrittes. Ideal und Entwicklung fordern Opfer. Willst du ein Ganzer sein, so sei bereit unterzugehen. Im untergehen siegst du. — Das ist das, was Brand uns lehrt, wenn wir ihn im allgemeinen betrachten. Wir finden in dieser Dichtung den Grundsatz; „Alle3 oder nichts" besonders angewandt auf Christentum, Staat und Kirche. Betrachten wir einmal seine An Wendung auf das Christentum. „az erős akaratot teltnek minősíti." Mit ért el Brand „mindent vagy semmit elvével". Elvesztette feleségét, eltemet te édes iát, feláldozta híveit, elhagyta templomát, elzárta magát a zajos világból. Ö aki a „dümonok széni háromsága": a bárgyuság a könnyelműség és az őrültség ellen küzdött, ezeknek lett snjnálatraméltó teljes áldozata? De mi az áldozat? Az Istenben való egyéni boldogságnak koronája, megdicsőülése az embernek, egyesülés a tökéletessel! Igaza van Ibsennek — Brand- nak? Aki végiglapozza a történet könyvét, „akinek van szeme a látásra" az a népek halhatatlanjainak krónikájában a „mindent vagy scmmii" elvet látja a sorok közé írva. A letűnt nagy idők, „Ecce homo" alakjai ugyanazt hirdetik, amit Brand Tehát „mindent vagy semmit“ ez az az elv, amely elé- f öltétele minden vezetésre hivott embernek. Ha nem vagy képes ezért áldozatra, úgy — Testvér — ne próbálj veze'ni mást! Ha igen, úgy hozd ni g, de egészen. A haladásnak, az es. menyekrek leromboló! azok, — akik félúton megállnak, letört cxBtenciák, az ennek kufárjai — lelketlen egoisták! Ha egész ember akarsz lenni, miként Jézus „úgy fényes- kedni és világolni az emberek előtt, hogy azok látva a te cselekedeteidet dicsérjék az ömeny- nyei atyjukat (Mát. 5. 16.) akkor át kell csillannia mindenekben azon erőnek, ellenállhatatlan jézusi felfogásnak: Én megdicső- ítlck Téged a földön, elvégezem a munkát, melyet reám biz tál, hogy elvégezzem a2t.Gán. 17.4.) Es ha olyan ember akarsz lenni, aki csak az élet végén meri felvetni a kérdést: „én és az Atya egyek vagyunk-e?" ha jellem, karakter, egyéniség akarsz lenni, úgy viseld az ezzel járó dicsőséget, légy kész az áldozatra, a halálra is, — és győzni fogsz, győzni fog benned az ige, általad az eszme! — Erre hnit meg engem Ibsen — Brand! És én úgy vélem — Testvéreim! — hogy a Brand-félc tanítást van okom alkalmazni a mai kor keresztyénségére, államára es u De maradjunk ma a Biand követelte kercsztyénség mellett. Állítsuk ma azt a jézusi evangélium világosságába I Ezt a párhuzamot tetszésünk szerint folytathatnék, ha elegendő helyünk volna. Mert mind a három beszéden vörös vonalként végig vonul ez az örvendetes egyezés, mely a tárgy választásban, az anyag elosztásában, a gondolatmenetben, a fontosabb citátumokban s néhol a kifejezésekben is határozottan konstatálható. Csak két különbség van. Az egyik az, hogy Földen Brémában aktuális eseményekre céloz ilt-ott, Kirchknopf pedig Kolozsváron is aktuális eseményeket megtárgyal — a Brémában aktuális citátumon kiviil. A másik az, hogy Felden a maga bevallása szerint radikális férfiú, Kirchknopf azonban bizonyára élénken tiltakoznék a radikalizmus gyanúja ellen. Ezzel nem is szabad illetni őt. Füzetének az előszava, beszédeinek a bevezetése és egyes részletei bibliai citátumaikkal tényleg bizonyítják is ennek az ellenkezőjét. Annál örvendetesebb azonban, hogy a „liberális protestantizmus“ leszólásában és lenézésében a két, látszólag egymástól nagyon távol álló lbsen-kutató nézete megint csodálatosan egyezik. (Felden i. m. 23. I. Kirchknopf i. m. 21. I.) Azt hiszem, ki van zárva az a lehetőség, hogy Felden munkája — noha Kirchknopf füzetének az előszavában felemlíti s egy helyütt egyik beszédében Felden egy nézetét jelek között idézi is, 20. 1. — Kirchknopfot befolyásolta volna. Lehetetlennek tartom, hogy a radikális Feldentől kölcsönözte volna két-há- rorn lapon át majdnem szóról-szóra az idézett fejtegetéseket. Tövisről szőlőt, bojtorjánról fügét nem szokott szedni az, akinek bibliai idézetek képezik a mindennapi eledelét. Az egyezés azonban letagadhatatlanul megvan s csodálatos és megmagyarázhatatlan lelki rokonságra mutat. Akárhogy forgatom a dolgot, nem tudom megfejteni, hogy egy radikális „pásztor“ és egy pozitív pap, ki „egyéniségek, személyiségek, szent idealizmussal és áldozatkészséggel telitett határozott karakterek“ után kiált s azokat szeretne „ebben a mi enervált világunkban“, hogyan gondolkodhatnak ilyen bámulatosan egyformán ?! Nem tudok attól a gondolattól szabadulni, hogy közelebb vagyunk mint gondolnók ama ésaiási jövendölés beteljesedéséhez mely szerint lesz idő, mikor majd a farkas és a bárány, a párduc és a kecskegida együtt laknak, egymás mellett feküsz- nek — egymást megértik és egyformán fognak gondolkozni. (Jes. 11. 6.) Nem rosszabb egy radikális a farkasnál és a párducnál és ime mégis milyen bámulatos rokonság van az ő gondolatai és egy olyan pap gondolatai között, akiknek János ev. 14. 5. 6. és Róni. 1. 16. a jelmondata ! ? . . . A magyar úttörők kicsiny gárdája egy taggal megint szaporodott. Remélhetőleg minden kétséget kizárólag sikerült kimutatnunk, hogy nemcsak hazai írókkal, hanem külföldi Ibsen-ismerőkkel is kiállja az összehasonlítást. Szimonidesz Lajos.
