Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-21 / 47. szám
4. oldal 1914. november 21. Evangélikus Lap. 47. sz. kotása. Számtalan jelenségei vannak körülöttünk az életnek úgy saját bensőnkben, mint az egyénen kívül álló nagy mindenségben, melyeket felfogni, megismerni, megmagyarázni nem vagyunk képesek. Elő kell készíteni tehát a gyermek lelkét arra is, hogy ezzel az ismeretek határain túl fekvő világgal is megnyugtató viszonyba tudjon lépni. Míg az értelmi igazságok megismerése fejleszti a vágyat, hogy a tapasztaltak valóságáról alapos meggyőződést szerezzünk, addig az érzék feletti világgal foglalkozás hitet nevel a gyermek lelkében, hogy szilárd alapot tudjon majd talá ni az élet oly nemit változataiban is, hol az ész világa megnyugvást adni képtelen. A szülők iránti mély tisztelet, egymás iránti szeretet, a felsőbbség (szülők és általában felnőttek) iránti engedelmesség, hitteljes áhitatos hangulat képezik a gyermeki lélekben az erkölcsi jellemnek — vagy mivel erkölcsiség nem létezik vallásosság nélkül — a vallásos jellemnek határozott magvát. E tulajdonok megalapítása a családi nevelés feladata. A gyermek neveltetésének a hatodik életévben befejezettnek kell lennie. Sass János. A háború és vallási problémák. Az alábbi sorok nem akarnak mást, mint nyüzsgő, forrongó gondolattömegbe bevezetni és a problémák ezreivel gondolkodásra serkenteni. A háború temérdek vallási problémát vétett föl, melyek megoldásra várnak. Mások a maguk hatáskörében ugyancsak a háború által napfényre hozott kérdések tisztázásán fáradoznak: a katonák a háború stratégiai, a nemzet- gazdászok gazdasági; — ipari, kereskedelmi, politikai, szellemi, erkölcsi stb. stb. jelentésének értelmével foglalkoznak. A háború vallási jelentésének vizsgálata a teológia feladata. Mert a háborúnak sok más értelme mellett vallási értelme is van. E vizsgálatnak meg kell indulnia, ha Istent és a vallást komolyan vesszük. Hozzánk is szól, tőlünk is kérdez a háború, felelnünk kell. Nem a kommentárok böngészése most a fő vallási foglalkozás, hanem a nagy és rémes jelenkor történéseinek fiirkészése vallási szempontból: mi a viszony a háború és Isten között? Vallásunkat a jelenkor nagy eseményeinek próbakövéhez ütjük s megnézzük, melyik karcolta meg a másikat. A karcolás helyén nem szabad felületesen a problémát agyonhallgatni. Így a vallás kérdései sohasem tisztázódhatnak. Aktuálisoknak kell most lennünk, nem ez- időszerint mellőzhető dolgokon rágódnunk és időt vesztegetnünk. Ha nem tisztázzuk most Istennek a világhoz és emberekhez való viszonyát, akkor mikor? Olyanok leszünk, mint az a természettudós, aki a villámot sohasem tanulmányozta villámláskor, hanem csak szobában — könyvből. Ez is szép és megbecsülendő foglalkozás, de — elég az üdvösségre? Minden persze attól függ, hogy Istent komolyan vesz- szük-e, beleszólását a népek és egyének életébe elismerjük-e, vagy sem? Ha igen, itt a leszámolás ideje ! Igen megbecsülendő gondolatnak tartom az Alig. Ev. Luth. Kirchenzeitung“ sikeres vállalkozását, hogy felszólította a pozitiv teológusokat, mi mondani valójuk van a háborúhoz („Wass haben uns unsere Theologen zum Kriege zu sagen?) A lap szerkesztője fején találta a s öget. S közli is e focim alatt a neves teológusok írásait állandóan (pl. Bezzel, Grützmacher, Ihmels .... stb.) Követésre méltó példa. Ne tartsuk ezt a vállalkozást „daliás leventék fölvonulásának“, mint ahogy egyik evang. lapunk egy nemrégiben elhangzott tudományosan éles kritikát annak bélyegzett. Miért legyen tudomány csak az, ha korpótlekról cikkezünk? A háború is nyújt vallási problémát, ennek megoldása is tudomány. Sajnos és szomorú tünet nálunk, hogy ezt külön még meg is kell mondani! Hogy tényleg a vallás „Welträtsel“-ei azok, melyek felénk merednek a háború borzalmaiból, arra lássunk pár példát. Ismételjük azonban, nem problémát megoldani, csak fölvetni van szándékunkban. Ott van a vallási individualizmus és szocializmus égető kérdése a háborúban. Mi van az egyéni gondviseléssel a háborúban? Hatályon kívül helyezzük-e, vagy csak súlypontját toljuk el ? Az bizonyos, hogy a jelenkor eseményei nem Isten és az egyén, hanem Isten és a nép, nem a vallási individualizmus, hanem a vallási szocializmus kérdését tolják előtérbe. Grützmacher „Die Religion in Kriegszeiten“ c. cikkében (Alig. Ev. Luth. Kirchenzeitung 1914 okt. 16. sz.) egyenest „betegesének nevezi azt az individualizmust, mely nem érzi erősen, hogy mindnyájan egyért és egy mindnyájért van. A vallásban rejlő szociális elem előtérbe lép, az individuális háttérbe. De hogy nem jár-e veszéllyel az individuum teljes beolvasztása a közösségbe, mely közel jár önértékének tagadásához, arra nem felel a fenti iró. Nem felel arra sem, hogy mi legyen sorsa az új testamentomi egyéni gondviselésnek — a nagy szocializmusban? Fulánk marad elkünkben az is, hogy Isten haragjának, mely a mos- lani háborúban megszűnt hontalan teologumenon lenni, és kemény érezhető realitás lett, ótestamentomi kegyetlen hangoztatása milyen viszonyban van Jézus Atyjával ? Belenyugodjunk-e abba a fagyos prófétához illő kinyilatkoztatisba, hogy most relative közömbös dolog az egyes ember fájdalma, fő az egész nép szelleme? A vallási szocializmus gondolatának kiéle- tése kétélű fegyver: a tömeg hangulata s szelleme nem az azt alkotó egyes individuumokétól függ? Lehet-e tömeg megvetett „beteges individuumok nélkül? Ne lőjjünk túl a célon! Ha mellbe vágjuk a vallási individualizmust, mint ahogy Walther rostock tanár is mellbevágta („a veszélyes egyoldalú indivi%
