Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-21 / 47. szám
1914. november 21 Evangélikus Lap. 47. sz 5. oldal dualizmus“; ugyanabban a számban „Der jetzige Krieg und Dr. Luther“ c. hosszabb tanulmányában) vájjon nem fog-e utána hasonló sorsra jutni a vall. szocializmus? A kettő között koránt sincs olyan hosszú távolság kiáltó ellentét, mint első pillanatra látszik?! Ha ma kimondom a halálos Ítéletet a vall. individualizmus fölött, már csak egy lépés Belgiumig, melynek kicsi a „szocializmusa“ és ... és ... ? Még egy fontos dolog. Ne nyilatkozzunk a háború vallási jelentésénék értelmén könnyelműn. Isten szentségével, igazságosságával, haragjával, n ózesi és ézsaiási citátumokkal bánjunk takarékosan, Bóhm Károly, a legnagyobb magyar filozófus, a német-francia régi háborúk idejen idegesen kikelt az „Offenba- rung“-okkal derüre-borura operálók ellen, kik egyhamar kitalálták a háború vallási értelmét. „Hol vagy történetbölC'ész — igy Írja — ki ezen iszonyú ténynyel szemközt teocflceát mernél történelmi tényekre alapítani“ ? („Dr. Bőhm Károly élete és munkássága“ c. mű I. köt. 154 old.) Pedig ma is alapítanak az iszonyú tényekre teo- diceát. De azt is meg kellene vizsgálni, hogy nem oldható-e meg a háború irracionális maradék nélkül pusztán emberileg? Kell-e és lehet-e a magyarázati elvbe teod ceás gondolatot belevinni? A dortnlundi Traub „Christliche Freiheit“ czimü lapjában (1914 okt. 18-ki szám) óvatosságra int. Midőn valaki azt kérdezte tőle, miért ve-zi e komoly időkben oly ritkán ajkára „Isten“ nevét, abbeli nézetének adott kifejezést, hogy áldatlanul olcsó kunszt az, mindenre végérvényes isteni receptet tartogatni a zsebében („Ich fürchte mich, ehrlich gesagt, vor der heillos billigen Kunst, für alles ein endgültiges göttliches Rezept in der Tasche zu haben“,) Ezt a pár idevetett gondolatot nem fűzöm össze szerves egésszé. Nem is tudnám, hisz bennem is nyüzsögnek, forro ganak. Csak azt akartam vele kiéreztetni, hogy a háború temérdek vallási problémát vetett föl, melyek megoldást várnak. Egymást keresztező, hajtó, kergető szfinkszek, melyeket ezidöszerint végleg letárgyalni nem is lehet. Majd a háború után. Ha a helyzet tisztázódott s lezáródott. Addig csak hagyjuk magunkra hatni az élő Isten benyomásait s a benyomások által bensőnkben gazdagodjunk. Most fölkavarja egész valónkat, érezteti velünk létét és közelségét, kit a bölcs lángesze föl nem ér, oly közel van hozzánk, hogy szinte kinyújtjuk kezünket utána, hogy megfogjuk s mégis oly távol van tőlünk gyarló bűnösöktől . . . Néha a nagy megvillanásokban látjuk jóságos — szigorú arcát, de a villanás fénye oly erős, hogy utána káprázó szemmel bámulunk tétován a borzalmas világba! . . . Hndreffy János. A pozsonyi thelo^usokhoz. (Válasz-féle f arkas (lejlának az ..Evang;. Őrálló“ 46. számában megjelent levelére.) Kedves Barátaim! Szent meghatottsággal olvastam felhivástokat. Múlt évben még én is köztelek voltam, együtt lelkesedtünk, valahányszor valami nagyobb horderejű dolgot akartunk keresztülvinni. Ismerlek benneteket, tudtam, hogy sokáig nem nézhetitek ölhetett kezekkel az előttetek elrohanó történéseket. Tudtam, hogy amikor Jézusért, a keresztyén kultúráért, az emberi örök értekekert folyik a küzdelem, ifjú véretek kihajt benneteket is a tettek mezejére. Férfiasán viselkedtek és a férfias cselekedetek mindig önmagukat dicsérik. Mint hogyha nagy Lutherünk kalapácsai látnám felemelt kezetekben Mint hogyha látnálak benneteket, amint annyi ezer meg ezer honfitárssal egy sorban rohanjátok meg gonosz elleneink bástyafalait. Mint hogyha ajkatokon hallanám a dörgedelmes szózatot: Erős várunk nékünk az Isten ! Higyjétek cl, regi barátaitok közül nem egy sietne soraitok köze, ha az élet a jelen pillanatban oly fontos őrhelyekre nem állította volna őket és ha zsebükben ott nem volna a „Feldkuraten VVidmungs- karte“ azzal a záradékkal, hogy „Einberufung abzuwarten!“ Tudom, hogy elhatározástoktól sem jelen, sem elkövetkezendő, sem élet, sem halál el nem tántorít. Mégis kenyszeritve érzem magam figyelmeteké fölhívni arra a levélre, melyet egy „öieg barátotok“ az Orálló múlt heti számában hozzátok címzett. Azt mondja rólatok, hogy rosszat készültök cselekedni. Azzal vádol benneteket, hogy egy mozgalmat indítottatok, amelybe az ifjúság egy részét belekényszeritettétek. Tiltakozzatok az ellen saját reputációtok erdekeben. Mutassátok meg, hogy nincsen közöttetek egyetlen egy sem, aki — ha nem akart volna veletek menni ne merte volna azt azon a nevezetes gyűlésieken kijelenteni. Mutassátok meg, hogy senki sincs közöttetek, aki csak a többség megnyilatkozása előtt hódolt meg gyáván s most utólag „öreg barátok“ utján esdekel kegyelemért. Nem „ősi kuruc virtus“ verekedési vágy vezérel benneteket a vérmezőre, hanem a történelem kényszerítő hatalma. Nektek még semmi más feladatotok nincsen, mint a komoly tanulmányozás. Kérdem tőletek, lehet-e ma bárhol a világon komoly tanulmányokat folytatni? Kérdem tőletek, hogy akkor „zavart-e a ti elmétek“,amikor a legszentebb ügynek akarjátok élteteket szentelni, vagy amikora világrenditöesemények közepette a kathedra árnyékában kuporogtak gyáván ? Nem fogja éppen az iskola padjaiban tönkretenni minden komoly munkátokat a folytonos izgalom ? Nem fog a ti lelketek — erős fegyverbiró férfiak szétfoszlani a szégyentől, amikor sokkal gyengébb kortársait odaci-
