Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-03 / 40. szám

Evangélikus Lap. 40. sz. 1914. október 3. 4. oldal kadott, hogy emberi arculatot véve magára az isten­séggel való egyesülésnek és az örök boldogságra ju­tásnak az eszközeit megmutassa és hogy saját példá­jával tanúsítsa, miként lehet eljutni az erkölcsi tiszta­sághoz és miként lehet elválasztani a lelket durva burkától, hogy elérje azt a tökéletességet, mely szük­séges a változatlan és az örök boldogság uralma alatt álló menyországba való bejutáshoz.“ Ez egy mondat! — Az örök szellem Jézusban öltött emberi arculatot magára, ki „bámulatos gyermek“ volt s már legfiatalabb éveiben is „az egyedülvaló és oszthatatlan istenről“ beszélt, „intve az eltévelyedett lelkeket meg­bánásra és azon bűneiktől való megtisztulásra, melyek­ért felelősek voltak.“ Mikor tizenhárom éves lett és zsidó szokás szerint nősülnie kellett volna, lakása „ama gazdag és nemes emberek találkozó helyévé kezdett lenni, akik a mindenható nevében tartott be­szédeiről máris hires fiatal Jézust vejökül óhajtották.“ Jézus azonban titkon otthagyta a szülői házat, elutazott Jeruzsálemből—Indiába „abból a célból, hogy az isteni kijelentésben teljesen kiképezze magát és hogy a nagy budhák törvényeit tanulmányozza.“ „Brahma fehér papjai“ Dsaggernában beavatták őt „a vedák olvasásába és ismeretébe, az imákkal való gyógyításba, a szent iratoknak a nép számára való tanításába és magyarázatába, gonosz szellemek­nek az emberből való kiűzésére az emberi ábrázat visszaállítása végett.“ Jézus Dsaggernában, Radsagrihaban, Benaresz- ben és más szent városokban hat évet töltött. Már itt összeütközött a bramákkal és ksatriákkal, mert ő az alsóbb kasztok tagjaival is szívesen érintkezett és „keményen kikelt az ellen, hogy egyes emberek a hozzá hasonlóknak emberi jogaikból való kivetkőzését követelik. Lényegében azt mondta: Isten, az Atya nem tett semmi különbséget gyermekei között, akik neki mindannyian kedvesek.“ Jézus tagadta a védák és a puranák isteni eredetét és a Trimurtit. A vejszeket és szudrákat arra tanította : „Ne imádjátok a bálványokat, mert azok titeket meg nem értenek. Ne hallgassátok a védákat, amelyekben az igazság meg van hamisítva. Ne tartsátok magatokat elsőknek és ne alázzátok meg felebarátotokat. Segítsétek a szegényeket, gyámolitsátok a gyöngéket, ne tegyetek rosszat senkinek, ne kíván­játok azt, amit másoknál láttok és nem a tiétek.“ A fehér papok és harcosok ezért „elhatározták a halálát.“ Jézus erre elment a Gotamidák országába, ott megtanulta a páli nyelvet és a szent szutra iratteker­csek tanulmányozására szánta magát. Ezzel is hat évet töltött. Mikor a szent tekercseket tökéletesen magya­rázni tudta, elment Nepálból Radsiputan völgyébe s ott „az ember legfőbb tökéletességét prédikálta és a jót, minek tevésére felebarátjáért köteles — ez lévén legbiztosabb eszköze az örök szellemben való gyors önmegsemmisítésnek.“ A pogányoknak azt tanította, hogy „a látható istenek tisztelete a természeti törvénnyel ellenkezik.“ Beszélt a lélekvándorlás ellen: „Amint egy atya cselekednék gyermekeivel, úgy isten az embereket haláluk után könyörületes törvényei szerint fogja meg­ítélni. Soha sem fogja arra alázni gyermekét, hogy lelkét — mintegy tisztulásra, állat testébe vándorol- tassa.“ Azt prédikálta: „Hagyjátok el bálványaitokat és ne végezzetek olyan szertartásokat, amelyek elvá­lasztanak titeket Atyátoktól és odacsatolnak a papokhoz, akiktől az ég elfordult. Mert ezek azok, akik titeket az igaz istentől elzártak és akiknek babonája s lelketlen- sége a szellem megrontására és minden erkölcsi érzék elvesztésére vezetett.“ A papok azt követelik Jézustól, hogy csodával igazolja tanainak igazságát. A válasz: „A mi istenünk csodái a mindenség teremtésének első napjától kezdődtek létrejönni; ezek minden nap és minden pillanatban történnek. Aki nem látja őket, az az élet egyik legszebb ajándékától van megfosztva.“ Azután arra tanitotta a pogányokat, hogy „ne akarják az örök Szellemet szemeikkel látni, hanem töreked­jenek azt szivökkel megérezni.“ Útjában Perzsiába jut, ahol a napimádás ellen prédikál: „Ne imádjátok a napot, mert ez csak egy része a világnak, amelyet én az emberért teremtettem.“ Beszél megint a papok ellen; „Amig a népeknek pap­jaik nem voltak, a természeti törvény kormányozta őket és lelkök őszinteségét megőrizték. Leikök istennel volt és az atyával való társalkodás végett nem fordul­tak sem szoborhoz, sem állathoz, sem tűzhöz, sem semminemű olyan közvetítéshez, amilyenek nálatok gyakorlatban vannak.“ A mágusok Jézust nem bán­tották. Éjszaka útnak engedték abban a reményben, hogy majd — a fenevadak végeznek vele. Jézus 29 éves volt, mikor Izráel országába érke­zett. A pogányok ekkor borzalmasan sanyargatják az izraelitákat úgy, hogy nagy szükség volt Jézus buzdí­tására, vigasztalására. Jézus buzdította is honfitársait, hogy „el ne csüggedjenek, mert a bűnök megváltásá­nak a napja közel van és azonkívül megerősítette őket az ő atyáik istenébe vetett hitökben.“ A nép hallgatja őt, a városok elöljárói jelentéseket tesznek azokról a csődületekről, miket megjelenése okoz. Lázitónak hiresztelik. Jézusnak ez a válasza: „Mit sem ér az embernek fellázadnia a földi hatalom ellen, mert egyik hatalmat mindig a másik követi és ez így lesz az em­beri lét kivesztéig.“ A tanítása iránt érdeklődő vének előtt kijelenti, hogy ő nem prédikált a templom ellen, hanem „azt ajánlottam, hogy tisztítsák meg minden szennytől szivöket, mert ez az isten igazi temploma.“ Mózes törvényeit is igazi érvényükre akarta emelni, mert ő nem a bosszút, hanem a bocsánatot tanítja.“ Pilátus Jézust el akarja Ítéltetni, a zsidók azonban nem engedelmeskednek az ő akaratának. Jézus tovább tanít: „Ne higyjetek ember keze által végzett csodákban,

Next

/
Oldalképek
Tartalom