Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-03 / 40. szám
IV. évfolyam. 40. szám Aranyosmarót, 1914. október 3. EVANGÉLIKUS LA P « E OY HÁZI, ISKOLAI ÉS TÁPSADALHI HETILAP. / Szombatonként jelenik meg. A lapot illető közlemények és küldemények, az előfizetési és hirdetési dijak a lap szerkesztősége elmére Nagy- börzsönybe (Hontmegye) küldendők. — Hiányzó lapszámokat a nyomda pótol. — Főszerkesztő: SZTEHLO KORNÉL Felílös szerkesztő és kiadó: SZinONIURSZ LAJ05 l:ómunkat.'irsak: hoknyAnhzkv aladAk LIC. FIZÉLY ÖDÖN c. SZI-I.HnYI ÖDÖN dr. At előfizetés ára : Egész cvre 12 K., Fél évre (i K., Egyes szám ára 30 fill. II i r a e I ú( dija: Keís/ oldal 2b K., (óloldal I K., rui^yedoldal / K. Kiicbbhirdcti-sck (pályázatik) minden szava 6 fili.'l ábbszftr megjelenő hirilctésnóláren^cdés. Tartalom: Thinker: Az írás. — Szimonidesz Lajos: Ismeretlen evangélium. — A gyászistentiszteletek kérdéséhez. — Különféle. — Hirdetések. Az írás. 119. zsoltár 2H. verse: „Sir a lelkem a keserűség miatt: vig.vz- talj meg a te igéd szerint.“ Sir a lelkem a keserűség miatt. Egyes számban beszél a zsoltáriró. A vallás, mely lényéből igy kiárad, üdébb, őszintébb, közvetlenebb, megkapóbb, bizalmat keltőbb. Az igazi vallást, mely mindenkor a szubjektivitás keretei között él, nem is lehet pluráliszban közölni. Nem szeretem, ha a hiszekegyet úgy kezdik» hogy „Hiszünk ...“ Credo, credo!... Én! Amit más hisz, az nem üdvözíthet engem. Amit hiszek, annak az én talajomból kell kinőnie, az én véremet fölszivnia, az én élettapasztalataimon elhelyezkednie. Ez az én vallásom. Még a közös hitvallásnak is egyéniségem adja meg színét, erezetét, erejét. Ha nem egyéni vallásom, akkor szürke, színtelen, beteg. A zsoltáros hitvallása nem úgy kezdődik, hogy „item docent. .. damnant“, hanem „sir a lelkem . . A szív vallását csak egyes számban lehet bevallani. A szív vallása van oly gyengéd, ha nem gyengédebb. mint az önfeledt ifjú forró szerelmi vallomása. Szeretlek! — ez lyra, ez költészet, — szeretünk! — ez próza. Tanítani, kárhoztatni azonban lehet többes számban is. Tant formulázni is lehet többes számban. A punctum saliens azonban ott van, hogy ez néni vallás, hanem hittan. Egy „kis“ különbség van a kettő között. A zsoltáriró vallomása nem hittan, hanem vallás. Ha jobban tetszik: bevallás, vallomás. Sír a lelkem a keserűség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint. Elolvasom a szentírást, próbálom utána átélni. Közelebb hozom a szentirást szivemhez s belemélyedek. Nem akarok megfenekleni a zsoltáros korában, nem az ő fájdalmát tudakolom, nem az ő viszonyait akarom ismerni, mert ez történet. Nekem nem történet, hanem vallás kell. A vallás ott kezdődik, midőn a szentirást magamra vonatkoztatom. Midőn bennem is megszólal a bűvös echo. Ainig én hideg vagyok, addig a szentirás történésze vagyok. Mikor melegedni kezdek, mikor ráismerek magamban ugyanarra, amit olvasok, mikor ujjongva fölugrom székemről, hogy lázas homlokomat a hideg ablaktáblához szorítsam, midőn a szentirásrn az az örökös feleletem: igen, igen, úgy van, már én is tapasztaltam, már én is átmentem rajta: — az a vallás. Vallásom nem hittan, nem kortörténet, nem elmélyedés a múltba (most sokaknál ez a vallás!), hanem intim tettek, tapasztalatok, élmények sorozata. Vallásom minden mozaikszemének múltját ismerem. Tudom, mikor világosodott meg bennem, mikor jöttem rá. Ez mind lassan történt. Az élet fejlődésével, tágulásával együtt haladt. Istenképzelem is a korral, tapasztalatok rendeződésével és tisztulásával párhuzamosan tisztul, egyre tisztul. Éppen ezért nem értem meg a vallásból azt, amin még nem mentem át. Nem is baj, hogy nem értem. „A tanulást nem kicsinybe tekinteni, sokat tudok, de még a sok se minden.“ Majd idővel!... De a zsoltáros panaszszava visszhangra talál bennem. Tudom, mi a fájdalom, tudom, midőn sir a lélek a keserűség miatt. Most is sokaknak lelke sir. Apát, testvért, fiút, férjet, rokont, magyart, embert siratnak. Az Önző szeretet és szerelem erős. Sokkal erősebb, mint az önzetlen. De azért van sok, kinek senkije sincs a háborúban és mégis sir. Ezek önzetlenül szeretnek és sírnak, ezeknek szerelmét és könnyeit sokra becsülöm és megáldom. Aki tud szenvedni önző motívum nélkül is, az nemes, prófétai lélek. A vallásalapitóknak volt oly széles öntudatuk, hogy fel tudták ölelni fajrokonaikat, Jézus az egész emberiséget is. Emelkedett, nemes, finom lelki vonás az önzetlenség. Kevesek bírják. Az igazi szeretet, fájdalom síkja a végtelenségbe nyúlik . . . Sir a lelkem a keserűség miatt. Nem szégyenlem, hogy sir. Fáj a lelkem, midőn a sebesült vonatok utasai betámolyognak, szenvedek, midőn a srapneltől lila-kékesre festett bágyadt szempárba téved tekintetem. A szenvedő fájdalma áthúzódik lassan ream, érzem,
