Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-27 / 26. szám
2. oldal Evangélikus Lap. 26. sz. 1914. junius 27. gultságnak, de türelmetlenség mindennemű megnyilatkozásának is ellensége. Saját egyházunk eszményi igazságaihoz öntudatosan ragaszkodó, de a mások felfogását tiszteletben tartó egyéniségeket óhajt nevelni. Öntudatos és türelmes tagokat kiván, akiknél az evangélikus öntudat és türelem alapja és irányítója a keresztyén eszmény. Ennek elérése végett szükségesnek tartja egyházi és pedagógiai szempontból az iskolai vallásoktatást. Ne a népgyülések szenvedélyes megnyilatkozásai irányítsák felfogásunkat, de a józan és higgadt megfontolás — és legyünk azután őszinték. Különösen azoktól kívánjuk ezt, akik a vallásoktatást szükségesnek mondják, de ezt a szükségességet a lefokozásban látják. A vallásoktatást kiküszöbölni akarókhoz nem csatlakozunk, de a jelen állapotok fentartását épen nem kívánjuk, mert céittévesztettnek tartjuk. Evangéliumi keresztyénség, krisztusi eszmények közlése kell s akkor az lesz a vallás, aminek lennie kell, nevelő eszköz a pedagógus kezében, nevelő erő az egyén lelkében. Erre pedig emberi szempontokból nagy szükségünk van. Nem haladunk hát azokkal, akik „tabula rasa“-t akarnak, de reformokat mi magunk sürgetünk, — és meg is csináljuk ! /Ylarcsek János. iskolai hitoktatás. „Nem féli fegyverid ő: az ige, az eszme.“ A legmélyebb fájdalom által lesújtott Ráchel a szenvedések tengeréből a hit villámfényénél feltámadva e magasztos igazságban találja meg lelke békéjét. Mintha csak magának, hitünk fejedelmének szavait hallanók: „Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, a lelket pedig nem ölhetik meg.“ És a tanítványok, kik habár a nagy mindens g felett uralkodó legfőbb hatalom létezése felől volt tudomásuk, mindamellett abban a társadalmi meggyőződésben nevelkedtek, hogy az érzékekkel felfogható, a vagyonon, a politikai vagy társadalmi álláson alapuló uralmat legyőzni nem lehetséges, hittek az ő mesterük lelki békét, enyhe vigaszt sugárzó üdvözítő szavainak. Félelem nélkül, a győzelem rendíthetlen bizalmával léptek ki népük közé, hogy ama hitevesztett, az érzékiségben elmerült, boldogtalan kor sebeit begyógyítsák és az embert az igazság és üdvösség útjára visszavezéreijék. Ilyen erős hitben kell élnünk nékünk is, kik a protestáns eszmék hívei lévén arról vagyunk meggyőződve, hogy ezeknek az eszméknek megvalósítása folytán úgy az egyesnek szenvedései valamint társadalmunk ezernyi bajai önként megszűnnek. Ezt az élő hitet, mely feltétlen bizalommal várja az eszmének, az igazságnak győzelmét, hordozva keblünkben nem hogy kerülnők a csatatért, hol eszméinkért harcolni is kell, sőt buzgó igyekezettel keressük az alkalmat mindenütt, hol azok elleneivel fegyverünket összemérhetjük. Abban kételkednünk sem szabad, hogy a várt, sőt bizton remélt szebb, jobb kornak alapjeíleme a tiszta keresztyénség lesz. Csak az a nagy kérdés, hogy mennyi szenvedésen kell még addig az embernek átvergődni, amikor a jézusi Istenfiuság érzete a túlnyomó nagy többség szivét lelkét átmelegíti. De az is bizonyos, hogy a küzdelemnek minél több teréről vonúl vissza kislelküen az a tábor, mely e célért munkálkodik, annál lassúbb az egyetemes haladás, annál mesz- szebb távolodik előttünk az eszme megvalósulása. Mulasztást követ el tehát az, aki bár érzi magában, hogy az ő történeti feladata a jövőt előkészíteni, mégsem használ fel minden alkalmat, hol ebben a hivatáskörben foglalatoskc dhatik, nem keresi szerénységgel azokat a terheket, hol a haladás akadályainak elhárítására, elleneinek legyőzésére a csatamező nyitva áll. A szellemi küzdelemnek egyik legalkalmasabb tere kétségkívül az iskola, az Isten veteményes kertje, hol a zsenge gyermeki s fogékony ifjúi szivekbe elhintjük azon magvakat, melyekből az ember boldogulásának és a társadalom összhangzatos nyugalmának üde növényzete felsarjad. De az emberi jellemnek a vallásos nevelés ád szilárd alapot és határozott irányt. Jól tudják ezt katholikus testvéreink és azért lám példát mutatnak a többi vallásos testületeknek arra nézve, hogy az iskolai hitoktatáshoz ragaszkodni szükséges. Ne kérdjük, ne kutassuk, mi a célja ebbeli buzgó törekvéseiknek. A helyett érezzük át mélyen ami hivatásunkat, miszerint mi Istent félő, Istenben bizó, Isten- fiúságtól áthatott lelkületű, becsületes, jellemerős embereket akarunk adni a társadalomnak. Mert szent meggyőződésünk, hogy ezen jellemvonások által fölékesített ember lehet az ő földi életében boldog és az ily boldog emberek teremtik meg az egész "társadalom békés nyugalmát. E szerint tehát kötelességünk az iskolában is szembe állítani a mi vallásos nevelésünket azzal, amely más célokat szolgál. Itt is, sőt különösen ezen a téren kell bebizonyítanunk, hogy mi vagyunk erősebbek, mert a mi részünkön van az igazság, az ige, az eszme. Egész határozottsággal, egész eréliyel kell követelnünk, hogy az iskolát, még a felekezetnélküli iskolát is vallásos szellem lengje át. Minden tanár és tanító kivétel nélkül vallásos érzületre alapítsa az ifjúság nevelését. Ezt ép úgy meg kell követelnie magának az államkormányzatnak, mint azt, hogy az ifjúság hazafias szellemben és jó erkölcsökben nevelkedjék. A felől pedig legyünk meggyőződve, hogy ha vallásos, becsületes, jellemes embereket neveltünk, egyszersmind jutalmul jó hazafiakat és hithű, áldozatkész egyháztagokat nyertünk. Sass János.