Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-27 / 26. szám
1914 junius 27. Evangélikus Lap. 26. sí. 3. oldal. A protestantizmus lényege. Irta: Kol.cr István. IV. A pozitív theologusok fejtegetései kétségkívül szépek, ámde éppen így bizonyíthatja minden más vallás is az ő igazságait s lényege ezen iránynak nem az objektiv igazságkeresés, de a szubjektív vallásosság igazolása. Más vallásos tapasztalatai vannak ugyanis a zsidónak, a pogánynak, a keresztyénnek s itt is a kath. és a prot.-nak, s mindegyik a magáét tartja igaznak. Tovbbá nem számol ezen irány a biblia kritika eredményeivel. Dr Daxer pozsonyi theol. tanárnak igaza van, hogy ezen alapon az összes dogmák hite igazolható, ámde — s ezt mi mondjuk — csak azért mert ezen okoskodás lényege: hiszem, mert akarom hinni! Még a pápa csalatkozhatatlansága is igazolható igy. Igazolhatók a liberálisoktól elvetett jelenségek és mind, de a történeti kutatás, amely e történeti jelenségek hátterét mutatja ki, s igy objektiv igazság- keresés, nem igazolhat mindent. S ez átvezet bennünket a liberális protestáns irányra. A liberális theologia Luther tettében nem azt látja a legfontosabbnak, hogy uj hitvallást alkotott, hanem azt, hogy a lelkiismeret szabadságot hirdette s amelynek értelmében senkisem tehet lelkiismerete ellen. Lutherben kétségkívül két egymással ellentétes jelenség konstatálható : a lelkiismereti szabadság hirdetése s a gondolatot lenyűgöző hatalma elleni küzdelem egyrészt s másrészt ismét a biblia szavaihoz való ragaszkodása. Az utóbbi jelenségnek oka talán abban található, hogy Luther korában a bibliakritika még nem állott azon a fokon, ahol ma áll, bár nem tartom lehetetlennek azt sem, hogy Luther reformátiói célja az Őskeresztyén egyház megalkotása volt s így ma az orthodoxokhoz ragaszkodnék. De bármint áll a dolog, nekünk örvendenünk kell, hogy a prot. körében s egyházunkban is meghonosodott azon irány, amely csak a Luther reformatori tevékenységére helyez fősulyt s ebben találja a protestantizmus lényegét. A liberális theologiai irány eredetét Schleiermacherre vezeti vissza s célja a vallás igazságait korunk gondolkodásával összhangba hozni. A tudomány vívmányainak elismerése mellett mély vallásosság ezen irány jellemvonása. Az újabb követői Ritschl Albert iskolájából kerültek ki s ezek közé tartozik elsősorban Harnack berlini egyetemi tanár, kinek főmüve: „Das V/esen des Christentums“ magyar fordításban is megvan. Majd Lipsius, Hase, Ottó, Bousset, Fröltsch s végre Meinet nevét akarjuk még megemlíteni. Sokan — Kalthoff túlzásait látva, ki a Monistaegyesület elnöke volt s Jézus létét is tagadta — ezen irányt nagyon is rokonszenvezőnek találták a monizmussal, azzal az anyagelvi hittel, amely Istent s a szellemi világot tagadva csak anyagot ismer el valóságnak. Ámde éppen az ellenkező igaz. A fent említett theologusok közül Weinelt magamnak is volt alkalmam Jenában hallgatni az egyetem által rendezett szünidei kurzuson s haeckel említett anyagelvi monizmusával szemben nagyon is elitélőleg nyilatkozott. A „Das Freie Mort“ egykor azt irta, hogy Weinel, akit éppen akkor tanárnak hívtak meg Jenába, most Haeckellel biztosan közelebbi érintkezésbe lép. Midőn Jenában Haeckelnél, a nagy gondolkodónál tiszteletemet téve Weinelre tereltem a beszélgetést, az öreg excellenciás ur szavaiból ennek nyomát nem igen tudtam kivenni. Egy bizonyos, hogy mint tudományos irányt Weinel a monizmust úgy müveiben, mint előadásaiban elitéli. A protestantizmust — Harnack szerint — elsősorban úgy kell felfogni, hogy ellentét a katholiciz- mussal szemben. Hisz a kath. egyházban meghonosodott visszaélések szülték. Nem úgy született, mint Pallas Athene Jupiter fejéből, hanem lassan, mert csak végeredménye más hasonló törekvéseknek a középkorban. A protestantizmus elsősorban reformálás. A vallás fogalma terén is reformált. Eddig e fogalom alatt az evangélium mellett a szentelt vizet, a papát, Krisztust, Szt. Annát stb. is értették, most e fogalom csupán lényegére szorittatott vissza: a vallás Istenben való élet. Belső átélés. így tehát a protestantizmus vallásfogalma öskeresztyén felfogás. Az átélés — amint Harnack tovább kifejté — ismét nem az egyházi tan vallomásában rejlik, hanem a kegyelem tudatában és hirdetésében. Az a tudat, hogy van egy a bűnöket megbocsátó atyánk. Az újítás feltalálható még az istentisztelet megváltozásában is. Itt csupán az imának és az Isten igéjének van helye. Kezdettől fogva vádolták a protestantizmust, hogy miután az evangélium szabad hirdetésében rejlik lényege, zűrzavart szül. Ámde a protestantizmus keretében is keletkeztek „egyházak“; Harnack szerint azonban ennek nem szab dna lennie. Legalább is megállapodott tanokon nyugodni az egyházaknak nem szabadna, habár szemébe vethetnék itten, hogy egyházi s közös istentisztelet megállapodott tanok nélkül lehetsépes-é ? Harnack e közösséget csak a lényegesben látja szükségesnek s azt mondja, az evangélium olyan egyszerű, isteni s egyúttal emberi, hogy lerobban csak a szabadság utján ismerhető fel követelése s Harnack megvan győződve arról, hogy az egyes emberekben lényegileg hasonló felfogást vált ki. Valami egységes él az összes prot. egyházakban: ref. ág. h. ev. unitban stb. S ez az egység, ami közös mindegyikben, amiben megegyeznek, sokkal fontosabb, mint az elválasztó tanok. A protestantizmus azonban nemcsak reformáció, hanem revolució is egyúttal. Protestál elsősorban az egyházi s a papi rendszer ellen; protestál minden külső, formális tekintély ellen, minő a hagyomány, a zsinatok és a biblia betüszerinti felfogása is. Protestál
