Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-20 / 25. szám
1914. junius 20. Evangélikus Lap. 25 sz. 5. oldal. zinger erlangeni theol. tanár következő meghatározásában találjuk meg. A keresztyénség állandó lelki állapot s életelv: életközösség Istennel. Eredete a Jézusban történt Isteni kinyilatkoztatás . . . Legkiválóbb vallási tapasztalata, hogy Isten végtelen szeretettel van irántunk. Isten továbbá teremtője s fenntartója a világnak s ezt céltudatosan vezeti. Ezért lehetséges a csoda is s az ima meghallgatása. A keresztyén öntudatot két jelenség határozza meg: a bűn s a megbocsátás tudata. Bűn a természeti vágyak felé hajló lekötöttségünk s miután a hajlammal születünk, ez az eredendő bűn ... Isten végtelen szeretetenél fogva megváltja az embert bűnös hajlamaitól. Íme tehát a keresztyenség az istenfiuság vallása. Isten a mi szerető atyánk, akihez gyermeki bizalom köt bennünket. Nem a szigorú biró, aki csak elitéi, hanem, akinél kegyelem is van és aki erőt ád nekünk, bűnös vágyainkon uralkodni. S e bizalom egyúttal — amint kifejtettük — a vallás lényege. Jézus hirdette a legbensöségesebben élete által s szóval az Istennel való közösséget. Mi tehát a keresztyén világfelfogás? Nem tan, avagy tanok rendszere, amely hadilábon áll korunk tudományos eredményével, hanem azon élő hit, amely minden cselekedetünknél érzi az Isten jelenlétét s minden jótéteményt hálával fogad, mint az Istentől nyújtott csodát, s a balsorsban bizalommal nyugszik meg Isten rendelésében. S ez a keresztyénségnek sajátos eleme. A zsidó vallásban avagy más vallásokban is meglehet, hogy benne van ezen elem, ámde benne van azokban mindamellett sok más is, ami tan, ami kultusz s nem vallás. Akik pedig vallják ezt a jelzett életelvet, akik az sten- fiuság tanát elfogadják, azok keresztyének és egy egyházhoz tartoznak. így a liberális theologia hívei is éppen ezért úgy jelenleg, mint a jövőben is a világnézetük számára azt a kifejezést, hogy „keresztyének“ továbbra is jogosan fogják használhatni. Az Istenfiuság tana! Ez az igazi vallásosság lényege, ez a keresztyénség lényege s ez a protestantizmusban is a födő log. Térjünkátaprotestantizmusfogalmának taglalására. A prot.-nak oly gyakran vetik szemébe, hogy nem egységes. Harnack a hires berlini theologus erre találóan mondja: „Ügy van! De nem is akarjuk, hogy máskép legyen. Sőt még több szabadságot kívánunk.“ Szemére vetik gyakran a protestantizmusnak azt is, hogy egyházi tekintélynek kell lenni, amely egyúttal az örökérvényű igazság birtokosa is. Luther a protestantizmust is még igy fogta fel, mint dogmák, örök hitigazságok rendszerét, éppen úgy a többi prot. egyházak alapitói is. A szentirás tévedéstől ment örökérvényű jellegét a lib. theol. szerint a modern biblia- kritika szüntette meg. A modern protestantizmus fogalma idővel az összes prot. egyházak egyesítését fogja eredményezni. A prot. egyház keretében két irány küzd egymással : a positiv s a liberális. Lássuk először a positiv theologiai irányt a protestantizmus kebelében. A nevesebb theologusok közül l/imels lipcsei theol. tanár fejtegetései alapján tárgyaljuk ezen irány alapvető gondolatait. Ezen irány teljesen a Luther által megalkotott egyházi tanok alapján áll. llimels abból indul ki, vájjon dogma és hit között van-e összefüggés ? Ha erre a kérdésre feleletet óhajtunk, tudnunk kell, hogy mi értendő evangéliumi érzület (ev. Frömmigkeit) alatt. Ezen érzület alapja az Istenben való bizalom. S ahol e bizalom megvan, ott feltétlenül megvan Isten hatalmának és szeretetének felismerése. A bizalmunknak tartalma is van, amely abból áll, hogy Isten teljesen a miénk. A vallás az Istennel való érintkezésről, a vele való közösségről le nem mondhat s ha igy áll, ezen utón Istenről ismeretet is szerzünk, amit kegyelme folytán velünk közöl. Persze az igy szerzett ismeret nem tudományos ismeret. de az Istennel való életközösségből folyó gyakorlati tudás, amelynek gyökere ennél fogva az átélés. A vallás ugyanis élet. Az igy szerzett ismeret, amely epen oly reális, mint más, szüli az egyházi életben a dogmát, amelyre már azért is szükségünk van, mert egységes, közös istentisztelet csak ezen alapon lehetséges. A reformáció nem hozott uj dogmái, hanem a volt dogmákhoz ragaszkodott. Hibás okoskodás, csupán csak azokat a veszélyeket tartani szem előtt, amelyeket megalapozott tanokhoz való ragaszkodás szülhet. Különösen az ne térjen el a dogmáktól, akinek az élő dogma a kijelentés gazdag forrását nyitja meg. A keresztyénség is életközösség Istennel. Igy lényege nem a világnézet problémái, nem metafizika, de az Istenhez való viszonyunk. Az Istenben való élet- közösséghez Jézus utján jutunk. Igy a kér. hit lényege a Krisztusban való hitünk. (Christusglaube.) Az a hit, hogy Krisztus bűneinkért meghalt s feltámadott. A keresztyénség lényege tehát a megváltás és a kiengesztelés. Az életközösségből folyik s az igy szerzett ismeretből, hogy a kér. vallás absolut vallás. Nincs ugyanis más vallás, amelyben az Istennel való élet- közösség oly mértékben jutna kifejezésre, mint a kér. hitben. A kér. hit a kijelentésnek egyedülálló alapja, ha el is ismerjük, hogy tudományos érvekkel ez be sem bizonyítható. A kijelentés lényege tvvábbá az inspiráció s az inspirációnak nagy cselekedetekben való mani- fesztációja. A kijelentésre pedig szükségünk volt és van ma is az üdv elnyerése érdekében. A biblia irói, mint az Isteni kijelentés hordozói, át vannak hatva azon tudattól, hogy az, amiről imák, Istenről eredő, tehát hogy Isten szavát adják vissza. A biblia nem holt feljegyzés, de élő tanúbizonyság. S így tekintély, ha nem is a természettud. és történelmi tudományok terén. Jézus pedig oly nagyság, amely annyira túl van
