Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-25 / 17. szám
6. oldal. Evangélikus Lap. 17. sz. 1914. április 25. Vakmerőség volna igennel felelni. Hisz e férfiak mun- icájokkal és meggyőződésükkel oly tartalmat öntöttek életükbe és oly értékkel ruházták föl, hogy korszakok és népek számára tették becsessé és kívánatossá az életet, új célokra mutattak rá és új eszközöket tártak föl az emberiség előtt és javára. Tehát mi indította őket arra, hogy a drágábbá tett életet mégis elengedték maguktól. Az a tapasztalaton alapuló meggyőződés, hogy amíg ők mások életét az emberi életet gazdagabbá iparkodtak tenni, addig mások az ő életükből el akarják rabolni, sőt el is rabolják azt, ami értékes. Mert az a meggyőződésük, hogy nem annyira a puszta élet, az élés értékes, hanem a becsületes és hasznos élet. Az értékeitől megfosztott élet már nem emberi élet. Ezekre a vértanukra igazán nem lehet ráfogni, hogy nem ismerték az életet és értékét, sőt még a negativ értékekről is tudomásuk volt s arra is gondoltak, hogy mihelyt ezek lesznek a nagyobbak, az élet elértéktelenedik. Lemondásukkal tehát útját akarták állni az élet lefokozásának, amit el is értek, mert az ő életük megmaradt azon a magaslaton, a melyre az emberiség vagy köz boldogítását célzó eszméikkel és munkájukkal emelték, legföljebb a többieknek az élete, akik, mert nem tudták elrabolni a vértanuk életében rejlő kincseket, életüktől fosztották meg őket, devalválódott. Ezek után mondani sem kell, hogy a vértanuk tiszteletben tartásával a keresztyénség nem azt hirdeti, hogy az élet semmit sem ér, tehát azt könnyelműen el lehet dobni, hanem arra akar buzdítani, hogy mindenki igyekezzék meggyőződéséhez és hitéhez ragaszkodni, e szerint élni és dolgozni; ez által ugyanis életét nemessé, értékessé és hasznossá teszi. A meggyőződés és hit a jóságon és igazságon épüljön föl. Ebben az esetben a halál nem lesz rettenetes fájdalom, hanem talán érzékeny, de mégis elviselhető búcsú a földi élettől. Hogy e felfogásban hol és mennyiben rejlik a földi élet lebecsülése, nehéz, sőt lehetetlen megállapítani. Az élethez való föltétien ragaszkodás egyáltalában nem tekinthető az élet öntudatos megbecsülésének. Megvan az állatban is. Az öntudatlan kis gyermek is makacsul ragaszkodik oly tárgyakhoz, a melyeknek becsét nem ismeri. Épen oly kevéssé szabad a lemondást az érték nem ismeréséből származtatni, már azért sem, mert sokszor olyankor következik be, amikor választani kell két érték között. Nyugodtan pedig csak az választhat, aki ismeri mind a kettőt. A keresztyénség igazi vértanúitól a nyugodtságot nem lehet elvitatni, vagy legalább is nem lehet rájuk fogni a kétségbeesést. Kétségtelen tény gyanánt kell tehát megállapítani, hogy a vértanúság keresztyén felfogása semmiképen sem hat károsan az élet értékelésére. Még ha az objektiv erkölcstan vagy akár a természettudományok mikroskopján vagy teleskopján át nézzük a vértanuságot, sem jutunk más eredményre az élet értékelése szempontjából. Mert a vértanúság, noha a „létért való küzdelem“ szempontjából az egyedre nézve bukást jelent, a következményekre s a közre való tekintettel esetleg haladást eredményez. A természetben is hány egyed pusztul el ? A kiilömbség talán az, hogy a természetben a gyengék és a gyengébbek vesznek el, míg a vértanúk a lelkileg erősek sorából kerülnek ki. De épen ezért hatnak fölemelőleg és irAnyítólag a kortársakra és utódokra, még pedig főképen életükkel, meggyőződésükkel és munkálkodásukkal, nem pedig pusztán halálukkal, amely csak fölteszi életükre az igazság, hűség, önzetlenség drágaköveivel ékeskedő koronát. A korona igen szép és becses, ragyogása messzire elhat, figyelmünk feléje irányul, de az ország sorsára mégis csak az a fontos, kinek a fejére kerül. * Egybefoglalva a mondottakat, alaptalannak kell nyilvánítani azt a vádat, melyet a keresztyénség ellenesei kovácsoltak: t. i. hogy a keresztyénség helytelen és hamis fogalmakat terjeszt az életről és értékéről. Az által, hogy magasabbra akarja emelni az embert, életét nemesebbé tenni, szóval tökéletesíteni, nem azt hirdeti, hogy az élet mit sem, vagy keveset ér, hanem, hogy a mennyiben tőlünk függ életünket nemes tartalommal kitöltve a tökéletesítés, ne mulasszuk el a gyakran kínálkozó alkalmat. A támadás alapjául szolgáló hármas gondolatkör nem fosztja meg az embert az alkalom felhasználásától, hanem buzdító és óvó szózat gyanánt jelentkezik a keresztyén ember tudatában. A támadástól tehát nem szabad megijedni, ellenben a réseket be kell tömni! Igen nagy baj azonban, hogy a védőkben nemcsak nem lakozik egyetértés, hanem a legnagyobb viszály, pártoskodás és egyenetlenség dúl köztük. Már pedig: „Concordia res parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur.“ Ez igazság a békében és háborúban egyaránt. Mennyire nem becsülik meg magukat és a keresztyénséget azok, akik nem tudják és nem akarják a Mester szavait megérteni és azon munkálkodnak, hogy egyre újabb gyöngeséget, erőtlenséget fedezhessen föl az ostromló ellenség! Pedig milyen szépen hangzik az apostol szava: Nekem az élet Krisz.us. (Fii. 1. 2I.J Él bennem a Krisztus. (Gál 2 20.) Szépen hangzik, kissé viszhangzik, aztán elhangzik! Az eiázi adózás és a lelhészi ifzetésresdezés. A zsinati pénzügyi háztartás és lelkész fizetésrendezési bizottság folyó hó 20-án Sztehlo Kornél elnöklete alatt tartott ülésében Dr. Flórián Károly előadó által felvetett elvi kérdésekre nézve a következőkben állapodott meg: 1. Egyházi adókivetésről csak ott lehet szó, ahol az egyházközség ingó s ingatlan jövedelme vagy a
