Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-18 / 16. szám

4. oldal. Evangélikus Lap. 16. sz. a nélkül, hogy a külömböző utak találkozó végpont­ját ismernők. Az utakat testi és lelki mivoltunk harmó­niája határozza meg. A keresztyén meggyőződés (t. i. az élet Isten adománya, a tulvilági életben való hit) mindenesetre nemesebb és magasaab célt tűz ki, mint a kizárólagos testiség álláspontján nyugvó felfogás. A kit az emberiséget hevítő eszmék nem érdekelnek, a kit hidegen hagynak az emberiség állandó boldogitá- sára irányuló tiszta eszközökkel dolgozó törekvések, tudatában van valami komoly és tiszteletreméltó élet­célnak? Ha igen, mi ez az életcél? Képes-e az ember egész életét betölteni? Ellenben a keresztyén az ő meggyőződésével nem tud felfedezni valami becseset, még pedig nem egyet, hanem többet az életben, a mely a nemesebb és magasabb célok kitűzése által nem lesz üres és tartalmatlan ? Érzi és tudja, hogy érdemes élni és akar is élni. Tudatos akaratát erősiti is a meggyőződése. S a mit erősen és tudatosan akar az ember, azt becsesnek tartja, hiszen azért akarja. A keresztyén meggyőződésű emberre ezt a tételt úgy bővithetjük, hogy nemcsak becses előtte, a mit nagyon akar, hanem azt akarja nagyon, a mi igazán becses. Ama célokat is, melyek földi életének testiségében gyökereznek, csak tisztább és nemes eszközökkel ipar­kodik elérni, tartózkodván a hitványabb eszközök alkal­mazásától. E célok kitűzése nem az ő feladata, mert hiszen testi mivoltában van a forrásuk, csupán ama meggyőződéséből fakadó nemesebb célokkal iparkodik harmóniába hozni elsősorban az eszközök finomítása által. Ezzel azonban semmiképen sem szorítja háttérbe a földi életet, nem hanyagolja el ennek megismerését és nem hibázza el ennek értékelését. Szóval a neme­sebb és magasabb cél kitűzésével, a mire keresztyén meggyőződése indítja, legföljebb tudatosan gyarapítja az élet tartalmát és ez úton növeli az értékét, melyről — a tudatosságnál fogva — világos tudomása van. Sokan talán kétségbevonják a célkitűzésnek, ál­talában a keresztyén meggyőződésnek tudatosságát, azon az alapon hogy e meggyőződés a gyermeki vaf;y ke- vésbbé fejlett és fegyelmezett agyra rákényszeritett s gépiesen elsajátított,, meg nem értett homályos gondo­latok zűrzavaros halmaza, a melyeket a fejlődött és önálló gondolkodású egyének távoltartanának maguk­tól s csakis azért tudnak gyökeret verni sok ember­ben, mert ezek elméjük és akaratuk kiskorúsága kö­vetkeztében nem bírván ellenük harcolni, engedelmesen meghajolnak s meghódolnak előttük. Ez a rabszolga meghódolás azonban kizárja annak a lehetőségét, hogy ama meggyőződésből kiinduló bármely ténykedésben szerepe jusson a tudatosságnak s az önállóságnak. Az ilyen kétségeskedők, ha tudnak és akarnak gondol­kodni, mindenesetre hamar be fogják látni, hogy épen ők a példái annak, hogy a gyermekkori ismeretszerzés egyáltalán nem állja útját annak, hogy a nagykorú gondolkodás szemlét tarthasson a toborzott gondolatok 1914. április 18. serege fölött s a — nézete szerint — független gon­dolkodásra alkalmatlanokat kiküszöbölje a tudatból. A gyermekkorban gyűjtött fogalmaknak később úgyis szigorú vizsgálatot kell kiállniok, s csak ha e vizsgá­latot kiállották, tartják meg továbbra is fontosságukat és jelentőségüket. Az hogy némelyeknél egyes gondola­tok elhomályosulnak s az ezekből eredő cél elveszti tuda­tosságát, erejét és becsét s amazoknak meg emennek he­lyébe mások lépnek, nem jogosítja föl őket arra, hogy az először talán öntudatlanul kijelölt, de később tuda­tossá fejlődött célt lekicsinyeljék és ennek további folyoinányaképen a keresztyén meggyőződést alapta­lan váddal illessék, mintha a való értékek iránt semmi érzéke sem volna! Dr. Zimányi Dániel. SZILÁNKOK. Az uj választói törvény egyik következménye az is, hogy a vallás- és közokt.-ügyi minister 1184 1914. sz. rendeletében meghagyja a fiú- és vegyes elemi népiskolák fentartóinak, hogy az iskolai előmeneteli naplókat vagy hisonszerű és egykorú iskolai feljegy­zéseket az 1900—1901. isk. tanévtől kezdve vissza­menőleg a községi elöljáróságoknak bemutassák. Ez a rendelet megint közvetlenül s teljesen váratlanul érte az iskolafentartó egyházakat, arról nem is szólva, hogy a tanügyi ellenőrzésre egy uiabb közeget teremt a köz­ségi elöljáróság személyében. A törvényes rendelke­zéseknek és ellenőrzésnek szívesen alávetjük minden ténykedésünket, az autonómia szempontjából azonban nem tartjuk egész helyén valónak, hogy ilyen fontos és lényeges változtatásokhoz egyik-másik püspökünk­nek egy szava sincs. Nem kívánunk tőlük mást csak legalább annyit, hogy az ilyen dolgokat ők hozzák először tudomásunkra. Mert tudtunkkal az ilyen ren­deleteknek az volna egyházi ütjük, hogy a püspökök útján jussanak az egyházak tudomására. Ha a püspöki hivatalok csak befelé, az egyházak irányában bírnak hatáskörrel, az egyházat azonban kifelé nem tudják kellő súllyal képviselni^ s ebben a viszonylatban még közvetítő feladataikat sem tudják kellőképen teljesíteni, akkor igazán nem sok értelme van a nagy apparátus­nak, amit az egyház a rendelkezésükre bocsájt. Ne közigazgassanak, hanem szenteljenek templomokat, vizitáljanak, reprezentálják legalább vallásos téren az egyházunkat, közigazgatás megtörténik úgyis — nél­külük. * Kárpótlás az anyakönyvi jövedelem csökke­néséért. A „Debreceni Prot. Lap“ 15. számának egy szemlélődéséből azt olvassuk ki, hogy a ref. egyház összeiratta a lelkészek azon jövedelemcsökkenését, mely előállott az állami anyakönyvvezetés életbelépte következtében, Maholnap már a legnagyobb ritkasá­

Next

/
Oldalképek
Tartalom