Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-18 / 16. szám

1914. április 18.

Evangélikus Lap. 16. sz.

5. oldal.

gok közé fog tartozni az, hogy valaki anyakönyvi kivonatért keresi fel a lelkészt. Mivel ez a jövedelem- csökkenés az evang. lelkészeket ép oly érzékenyen érinti, mint a reformátusokat, itt volna az ideje, hogy ezen a téren a mi egyházi felsöbbségünk is tegyen valamit. Nálunk azonban összeirásról, kimutatásról semmi hír. Eddig legalább még nem hallottunk róla. Lehet, hogy a korpótlék kárpótlék is lesz és a jövedelemcsökkenésért lelkészeink nem kapnak semmi kárpótlást. De az is lehet, hogy a kérdés rendezése meg fog történni. Mi akkor megint kimaradjunk, mert „nem mutattuk ki a szükségletet*4!! Egyházi hatóságainktól joggal megvárhatnók igényeinknek alkalmas és alkalmatlan időkben való hathatósabb képviseletét, hogy ne legyünk mindig a későn jövök, az utólag sopán- kodók sorában!

*

A hatodik osztályosok vizsgájának a kitűzése, megtartása es a népiskolai végbizonyítványok kiállítása lassanként teljesen átmegy a tanfelügyelők és ts- kolafelügyelök hatáskörébe, anélkül, hogy egyházunk módját tudta volna ejteni iskolafenntartói jogaink és autonómiánk megvédésének. A mélyreható változások anélkül történtek meg, hogy egyik-másik helyen az egyházi hatóságok a maguk részéről csak értesíteni is szükségesnek tartották volna róla az iskolafentartókat. Micsoda ellentét megint a mi egyházunk és egy jól adminisztrált egyház közigazgatása között! A szász evang. püspök még azt is megszabta egy körlevelében, hogy a tanfelügyelők átiratára az iskolaszékek körülbelül mit feleljenek. Most végre történt valami. A bányakerületi tanügyi bizottság véleményes jelentése kapcsán Scholtz Gusztáv püspök a vallás- és küzokt.-ügyi minister urnái legalább azt akarja kieszközölni, hogy a vizsga napja legalább az egyházi felügyeleti hatósággal egyetértőleg állapíttassák meg s hogy a vizsgán a dékánus elnököljön. Lesz-e eredménye a közbenjárásnak, nem tudjuk. A felett azonban legyen szabad csodálkozásunknak kifejezést adnunk, hogy ezt az ügyet, mely végre is egyetemes érdekű ügy, miért nem egy értelemmel és közös ukciúl indítva próbálják elintézni egyházunk vezerei s miért nem keresik az érintkezést egymással, sőt a református egyházzal is !. ..

*

Kötelességteljesités és felesleges jócselekedetek. Egyházunk összes berkei a belmisszió követelésétől visszhangzanak, alapjában véve azonban néha a kötelességteljesités dolgában is csehül állunk. így pl. nem régiben megtörtént az az eset, hogy egy áttérési ügyben kértem egy lelkésztársam intervencióját. Mivel a hozzánk áttérni szándékozó egyházközségemtől a negyedik vármegyében, egy szórványhelyen lakott, az illetékes lelkészt kellett kérnem, hogy járjon utána a dologn ik. Nem tudom, mit tett, mit nem tett, azonban az bizonyos, hogy nekem választ nem adott s

azzal, akire felhívtam a figyelmét, szintén nem beszélt. Azt, hogy egy lépést nem tett ebben a dologban, nem merem állítani, mert mielőtt ad acta tette az egész ügyet, egy párszor valószínűleg dühösen fel-alá sétált az „irodájában**, morogva az alkalmatlanságot okozó kérés miatt. Most lóhalálában, dispenzációval kell kijárni a házasságot, de mivel az áttérés formasági időhöz van kötve, kis híjjá, hogy egy evangélikusnak szánt gyermek nem lesz 18 éves koráig katholi- kus s aztán valószínűleg örökké — csak azért, mert a jó tiszttárs ráfeküdt a levelemre. Ilyen kötelességteljesités láttára nem csoda, hogyha az embernek néha furcsa gondolatai támadnak s nem sokat bízik a felesleges jócselekedetekre ösztökélő tömérdek felhívás eredményében és hatásában. Talán azzal többre mennénk hogyha csak a kötelességeinket teljesítenénk! . . k. n.

Vilmos császár és a katholicizmus.

Kopp breslaui hercegérsek halála alkalmából egy pár német 1 p Vilmos császárnak egy állilólagos levelével keltett feltűnést Jäger Jenő dr. reichstagi képviselő erről a levélről a klerikális „Allgemeine Ruud- schau“-ban cikket irt, melyben megvilágítja a évéi történeti hátterét és jelentőségét is. A hesseni Landgraf özvegyének az áttérése alkalmával a császár a grófnőnek táviratozott. Ebben kilátásba helyezte neki, hogy ha katholikus marad, akkor a Hohenzollern családból kizárják és a család valamennyi tagja meg fog vele szakítani minden érintkezést. Ezután a távirat után irt a császár egy több oldalas levelet a grófnőnek, mely tele volt ideges kifakadásokkal a pápa, a püspökök és a papok ellen. Ebben a levélben volt az a kifaka- dás: „Tehát te ahhoz a hithez állsz, amelynek a kiirtását életem feladatául tűztem ki! . . .“ Kopp bíboros a levelet azért vette magához, „hogy a levél nyilvánosságra kerülte esetén a katholikusok előtt a császár tekintélye csorbát ne szenvedjen.“ Ennek dacára is több másolata van a levélnek. . . .

E levél igen alkalmas agitációs anyagot szolgáltatott a császár ellen a jezsuita kérdésben. A centrumpárti lapok ki is használták alaposan. Hogy mennyire éltek vele, mutatja az a nyílt levél a német császárhoz, mely a „Katholisches Deutschland“-ban jelent meg, mely a német császárt óva inti, hogy kezét felemelje a Krisztus menyasszonya, a katholikus egyház ellen s hogy olyan fejedelem még soha sem halt meg nyugodtan. Azután kéri, hogy a császár legalább egy katholikus katekizmusból ismerje meg a katholikus egyház tanítását. A katholikus állampolgárokat a császári trón biztosabb híveinek mondja, mint a többieket s azt a kívánságát fejezi ki, hogy az Úr Jézus Krisztus megnyitná a cszászár szemét a római kath. hit igazsága iránt.

A császár ez az állítólagos levele évek óta ki-