Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-04 / 14. szám
2. oldal Evangélikus Lap. 14. sz. 1914. április 4. háromnak és kilenc kettőnek. A huszonnégy éven aló! levő gyermekek száma 1212, ezekből állása, fizetése van 63-nak. Ha csak két gyermek után járna korpótlék, a jogosultak száma 801 volna. Nem otthon tanul 376. A kongruás lelkészek (362) között több a nőtlen és özvegy (61), mint a nem kongruások között (37). Nincs huszonnégy éven alól levő gyermeke 132 kong- ruásnak és 94 nem kongruásnak. Nem lelkész igényes van 35, ezek közül püspöki irodai alkalmazott 10, hitoktató 11, kántor 14. Ezek közül nős 22, nincs igényjogosult gyermeke 18-nak. Huszonnégy éven alól levő gyermekeik száma 41. A szükséglet főbb tételei a következők. A korpótlék államsegély keretén kívül esők (hor- vát-szlavonország-i lelkészek, püspöki irodavezetők és misszionáriusok, hitoktatók és kántorok) számára kell kb. 26300 korona korpótlékra. A családi pótlékra kell 343,500 korona, ebből 217,500 korona a kongruások, 118,500 korona a nem kongruások számára. A fizetésrendezés fedezetéül szolgál az állam által nyújtott korpótlék, a lelkészsegélyezési alap dotációja, a többi a .közalapi adó módjára kirovandó 2"<>-os új adóból és az egyetemes egyházi adócsökkentési alapból elvonandó 37o pótadóból fedezendő. Az új két százalékos adó hozna 164,000 koronát a lelkészsegélyezési alap 70,000 és a 37„ pótadó 246,000 koronát. Az egyet, adócsökkentési alapnak 460,000 kor. helyett még mindig maradna háromszázezer koronája, amit szétoszhatna. A terjedelmes és nagy körültekintéssel ösz- szehordott adathalmazt tartalmazó indokolást a javaslat készítője e szavakkal fejezi be: „Lelkem teljes buzgalmával igyekeztem betölteni a rám rótt feladatot, a lelkészi fizetés rendezését célzó jelen javaslatom kidolgozása által. Éppoly melegséggel ajánlom azt elfogadásra abban a meggyőződésben, hogy a zsinat minden többi törvény alkotásába életet önteni elsősorban a lelkészek hivatottak, akiktől odaadó, sikeres és áldásos működés joggal csak úgy várható, ha nem nyomja őket a munkakedvet emésztő családfenntartási gond.“ „Viszont a netán radikálisabb és vérmesebb óhajtásokat tápláló lelkésztársak lássák be indokolásom érveinek mérlegelése folytán, hogy egyházunk mai helyzetében az adott viszonyok és körülmények közt, anyagi helyzetük javítása céljából a javasoltnál alig lehet egyéb és több kivihető és elérhető.“ A Protestantismus és a válóperek. A házassági válóperek szaporodásának ügye eléggé fontos mind társadalmi, mind protestáns egyházi szempontból arra nézve, hogy igyekezzünk azt lehetőleg minden oldalról megvilágítani. A fődolog az, hogy a közérdek indítsa gondolkozásunk kerekét, az vezérelje kezünkben a tollat. Annálfogva rendezzük azt oly módon, hogy a kérdés az olvasó s általában minden érdeklődő előtt minél tisztábban, minél átlátszób- ban álljon és az ellentétek kiegyenlítése minél köny- nyebb legyen. Arról szó sincs, hogy protestáns ember „a gyűlölködő házastársakat közös tömlöcbe zárva tartani" akarná. Mert az bizonyos, hogy a mig az ember ember, addig eltévesztett, nem sikerült házasságkötések mindig lesznek. Ettől a bajtól, valamint a betegségektől óvakodni lehet, de annak ellenében az embert biztosan megőrizni nem áli senkinek hatalmában. Az is kétségtelen, hogy a házastársak áldatlan viszálya nemcsak a valódi életet mérgezi meg, hanem mivel az a gyermekek nevelése tekintetében se felelhet meg a házasság rendeltetésének, ennélfogva a társadalmi jólétre nézve is veszedelmes. Es teljesen igaza van ifj. Berzsenyi Jenő urnák, hogy „a házassági elválás kérdését elsősorban a társadalom szempontjából kell tekinteni s elbírálni." A ki cikkemet figyelemmel olvasta, annak észre is kellett vennie, hogy a boldogtalan házasságok és válóperek rohamos szaporodását én is társadalmi betegség tünetének tartom. A társadalmi jólét, nyugalom, a közerkölcsök, valamint az egyesek lelki békéjének érdeke megköveteli, hogy az elhibázott élet helyreigazítható legyen. Igaz keresztyéni szellemből következik tehát, hogy az emberi gyarlóságból származó tévedés előtt a feltámadás kapuját zárva ne tartsuk. Nem is hiszem, hogy jó protestáns lélek elfogadna oly törvényt, mely szerint a házasság felbontása semmikép se legyen lehetséges. Cikkemben is mindjárt legelői hangsúlyoztam, hogy ama mozgalomban nem a válás megszüntetésének gondolata ébredt fel. Abban is teljesen igazat adok ifj. Berzsenyi Jenő urnák, hogy „házasságokat nem annak folytán kötnek könnyelműen, mert a válás könnyű." Valóban nem ez és nem is állítottam, hogy ez volna az ok. A köny- nyelmü ember, mikor házasságot köt, nem gondol arra, hogy könnyű lesz majd az elválás. De nem gon-
