Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-30 / 35. szám
1913. augusztus 30. 3. oldal Evangélikus Lap. 35. sz. Azért mert ez a régi képzelődés jutott önkéntelenül eszembe, mikor a legnagyobb parancsról folyó vitára gondoltam, mely zsidó és keresztyén tlieologusok között folyik. Mi Jézusról azt tartjuk, hogy ő új, hatalmas, világot meggyőző, világot megváltó igazságokat hirdetett. Az ő prédikációjában isteni bölcseség nyilatkozott meg Új korszak hajnalát derítette az emberiségre Felhozta egünkre a szeretet napját, amely minden sötétséget eloszlat: keresztül tör a bú és szomorúság, a reménytelenség sötét fellegein, szivünk legelrejtettebb zúgaiból is elűzi fényével a nemtelen érzések árnyait, gondolatainkat és eszményeinket bevonja derűjével, eltölt bennünket, új szinek pompázó köntösébe öltözteti a körülöttünk levő világot, melegséget, vidámságot és boldogságot áraszt magából. A legnagyobb, legszentebb igazság, amit prédikált, amivel megváltotta a világot s üdvözítőnkké lesz, ha szavát fogadjuk, az a nagy parancsolat: „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből és minden erődből“ és az a másik, mely ehhez hasonlatos, mely nem engedi, hogy az embert megkerülve vagy épen megvetve, önző lélekkel csak a magunk üdvösségének élhessünk, hanem azt kívánja, hogy felebarátunkat is úgy szeressük, mint önmagunkat, hogy őt is magunkkal emeljük, vele együtt keressük a boldogság útját. Az első, akinek lelkét Jézus lelke megihlette s aki mindent eldobott, az ő uráért, azért a boldogságért, hogy ne ő éljen, hanem benne a Krisztus, nem csoda, ha hymnust zengett a szeretetröl. Zengő érc és pengő cimbalom, üres hang, tartalom és érték nélkül az olyan ember, akiben szeretet nincsen. A tudomány és a bölcseség is semmi szeretet nélkül. Az áldozat és minden imádság haszontalan. ha nem szeretet sugalmazza, nem szeretet adja. Minden tökéletesedik, minden elmúlik, csak a hit, a remény és a szeretet maradandók, azonban ezek között is a szeretet a legnagyobb! Azonban nem soká lelkesedhetünk a hymnus fenséges hangjain mert jön egy írástudó, aki megzavar bennünket s bizonyítgatni kezdi nekünk, hogy Jézus nem az a nagy önálló szellem, az az új igazságokat kinyilatkoztató próféta, akinek mi tartjuk őt. Kinyitja a bibliáját s ahol a biblia felmondja a szolgálatot, előszedi a talmudot s úgy próbálja lépésről-lépésre menve igazolni, hogy Jézus csak azt mondja, amit a zsidók, ami megvan a bibliában is... Jézus nem tanított újat, tanította hűen, hanem csak régi bölcseséget és ezt sem igazán, mert nem tanította az egészet, nem prédikált mindent, amit a régiek az üdvösség feltételeiül megszabtak. A nagy parancsolat sem Jézusé, ez sem új. A törvény 365 tilalma és 248 parancsa közül Akiba rabbi is épen a felebarát szeretetére vonatkozót emelte ki s ebben látta a törvény lényegét. Magában Mózes ősrégi törvényében mind a kettő megvan, ha nem is egymás mellett, hanem külön, de nem is oly röviden, mint azt Jézus hirdette. Mózes 5. könyvében (6.4—o) a törvény még azt is megköveteli, hogy az Isten szereiéről szóló parancsolatot az izraelita gyermekei leikébe vésse, ültében, jártában, fektében, keltében beszéljen róla Hogy pergamentre írja s úgy hordozza a tenyerén és a homlokán a szemei között s hogy ott függjön a háza küszöbén és a kapuféJfáján... Ez pedig bizonyára több, mint a puszta parancs, amit Jézus tanított. Ez az érvelés az, ami szembeszökően hasonlít a mi, az aranyszarvas fejéről szóló börzsönyi mesénkhez. Másoknál csak a lába van, a mi határunkban, alattunk az egész feje. A keresztyénség csak ezt az egy parancsolatot vallja a magáénak, mi azonban arra lehetünk büszkék, hogy a mi bibliánkban, a mi írástudóink foliánsainak a lapjain még sok más kincs is van! Ezt mondják ők s mncs-e igazuk ? Nem kellene-e nekünk Jézust elhagynunk, hogy a mózesi törvény igaz forrásából meri sük az igazságot ? Nem, barátaim. Ha hamvas barackot akartok enni, akkor, úgy-c a fáról téptek egyet s abba haraptok bele? Nincs köztetek olyan ember, aki büszke lenne arra a kitalálására, hogy ő a fán érő barack helyett majd összekeresi azt a sok alkotórészt, amiből a barack lesz: a vizet, a levegőt, a napfényt, a cukrot, egy csomó savat, vegyületet vagy elemet, amelyek csodás felhasználása, áthasonitása és egymással v. ló szerves, élő egésszé való összekapcsolása a fán levő hamvas, leves és ízes baracknak és azzal fogja barackra való éhségét csillapítani. így vagyunk azzal a szeretettel is, amelyet Jézus hirdetett. Őbenne élt a szeretet, az ótestamentumban száz meg száz parancsolat, rész, elem között szétszórva kell összekeresgélnünk az elemeit. Vagy ha az első hasonlatnál akarunk maradni: Jézus kibányászta, napfényre hozta, forgalomképessé tette azt az aranyat, ami az ótestamentumban mélyen eltemetve, kiaknázatlanul hevert. Kőbe ágyazva, egyéb ércekkel összevegyülve, nehéz földréteg által borított, holt kincs volt az ótestamentum aranya: a „törvényben“ parancsolt szeretet. Régi hagyományok és szokások, tisztálkodási szabályok, ételtörvények, áldozati szertartások, föld- mivelési és kereskedelmi elvek sokaságában csak egy parancsolat volt az, hogy : „Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből" és csak egy másik az, hogy : „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat“. Jézusnál azonban ez a kettő egy és ez az egy a legnagyobb! Ö nem hord békót a lábán, nem hagyja a törvény bilincseibe verni a kezét. Azt sem teszi, hogy a magáról lerázott bilincseket és békót tanítványaira, híveire akarja rakni. Egyetlenegy hatalmas érzés tölti el lelkét, ez vezeti és irányítja s ez a szeretet, az oda- ádás Isten iránt, mely legigazabban abban az odaadásban nyilvánul meg, amellyel felebarátainkat karoljuk fel, hogy egymást segítve és támogatva együtt keressük Istent és együtt élvezzük az ő boldogító szeretetét.
