Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-15 / 11. szám
1913. március 15. Evangélikus Lap. 11. sz. 5. oldal gyülekezeteket. Nagyobb javadalmazásu lelkészeink mégis könnyebben viselik el a helyzetet, mint a kisjavadal- mazásuak s nem hagyják el állásaikat. Rákospalotai lelkésztestvérünk pl bizonyára nem hagyjad Rákospalotát és 10.000 K évi jövedelmét, mert korpótlékot nem kap, de amelyet ő sem utasítana vissza. Ma bizony az esztergomi hercegprímás is elfogadná a korpótlékot. V. L A budai ev. egyházközség: 1912. évi jelentése. Egyházi jelentésekkel érthető okokból nem igen szoktunk behatóbban foglalkozni. Hiszen ugyebár az, hogy a budai egyházközségben az Ur 1912-ik esztendejében 133 gyermeket kereszteltek meg és 130 embertársunkat bocsátottak el az utolsó útra, hogy a gyülekezet felekezeti iskolájába 156 gyermek járt s hogy az I—II kerület területén levő tanintézetekbe 800 tanuló nyert vallásoktatást, szélesebb körök érdeklődésére alig tarthat számot. Hogy jókedvű adakozók szép számmal akadtak az elmúlt esztendőben is, s hogy a gyülekezet lelki gondozói s irányítói egész erejükből iparkodtak a feladatoknak megfelelni, mik elé az egyházközség roha mos fejlődése állította őket, szintén nem olyan momentumok, mik a nagy nyilvánosság különös figyelmére minden körülmények közt számíthatnának. A budai ev. egyházközség múlt évi jelentése azonban határozottan kiemelkedik az egyházi beszámolók szürke tömegéből. A jelentés 7—8-ik lapján t i a következő igen figyelemre méltó sorokat olvashatjuk: „A reformációnak 1917 évben megünneplendő 400 ik évfordulója alkalmára méltó jubiláns alkotás létesítése céljából, úgy saját iskolánknak egyelőre III.—IV. fiúosztályában, valamint az állami és községi iskolák vallástanulói között .... egy budai ev. árvaház céljaira gyűjtés folyik.u .... * * * Ev. egyházunk megalapításának 400 éves évfordulója rohamosan közeledik felénk. Egy-két rövid esztendő még. aztán az egész ország szemeláttára meg kell mutatnunk, hogy méltó módon tudjuk ünnepelni a korszakos jelentőségű 1517-ik esztendőnek 4 évszázados fordulóját. Sajnos, a tervek amik ezideig napvilágra kerültek, nem igen keltették fel azt az osztatlan nagy lelkesedést, mely nélkül jubiláris nagy alkotásokat létrehozni s magunkat a „gyarló epigonok* szomorú epithe- tonától megmenteni valósággal lehetetlen. Azok, akik az egész egyetemes egyházat átfogó nagy akciók megindítására gondoltak, nem igen számoltak egyházunk demokratikus szervezetével s nem igen gondoltak arra, hogy az evang. ember individuális hajlandóságait nagy közös célok érdekében letompítani igen kevés sikerrel kecsegtető vállalkozás. A nem éppen örvendetes tapasztalatok azonban meggyőzhettek mindenkit arról, hogy nálunk a jubiláris ünneplést valósággal decentralizálni kell. Szedje össze minden egyházközség a maga erejét, tűzzön ki célt maga elé s törekedjék annak megvalósítására a legnagyobb határozottsággal. Így aztan az ország 100 és 100 pontján tervbe vett kisebb s nagyobb alkotások megalapozásán való örömünk hangjai olvadnak majd össze a jubiláris esztendőben olyan harmóniába, melyet azok is tisztelettel hallgatnak meg, akik közönyösen vagy ellenségesen állanak velünk szemben. Szobrok, monumentális épületek nem kellenek nekünk Attól pedig egyenesen mentsen meg bennünket a jó Isten, hogy megint valamelyik nagy reformátorunk munkáinak diszkötéses példányaival rakjuk meg az antiquáriusok könyves polcait. Ha élni akarunk, csak olyan intézmények megteremtésére szabad felhasználnunk fogyatékos erőnket, amik szerteszéledező s egyre növekedő arányban fogyatkozó híveink megtartásában segítenek bennünket. Templomok kellenének az alföldi s a délvidéki katholikus tenger árjaiba, szeretetintézmények a nagyobb központokba s egyelőre legalább jubiláris takarékkönyvek a kisebb gyülekezetekbe. A budai evangélikus egyház, úgy véljük a helyes útra lépett, mikor Hüttl Ármin lelkésztestvérünk kezdeményezésére s fáradhatatlan agitálására elhatározta, hogy a jövendőben ha lehet, erős evangélikus egyéniségekké neveli az apátián és anyátlan árvákat, akik különben akkor is, mint most, csendes megadással morzsolnák az „Ave Maria“ t a társadalom erejéből fenntartott árvaházakban. Segítséget a gyülekezet csak Istentől vár. Rajta kívül csak hívei áldozatkészségére alapozza azt a reménységét, hogy a jubiláris esztendőre a budai hegyvidék valamelyik pontján, lombos fák között sikerül leraknia az evangélikus árvaház alapjait. Minden adományt szívesen fogad, de kérésével más egyházakat megkeresni nem fog, tudva jó hogy azok is akarnak ünnepelni. A kezdet kezdetén álló gyűjtésének eddig való eredménye kbl. 2500 K. szg. KÜLFÖLD. Uj „kegyhely“. Béziersben (Délfranciaország) úgy látszik, új „kegyhely“ van keletkezőben. A „Temps“ egy hire legalább erre enged következtetni A hír így szól: „Egy béziersi asszony kimegy a temetőbe s meglátja egy síron szűz Mária bemohosodott szobrát, mire előveszi a zsebkendőjét és dörgölni kezdi a szoborról a mohát. A szobor azonban egyszerre — oh csodák csodája! — megelevenedik, a Szűz ráteszi a kezét a zsebkendőre s így szól: „Ez a kendő most már szent; őrizd meg gondosan, mert ezt én megáldottam, hogy
