Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-01 / 9. szám

6. oldal.

Evangélikus Lap. 9. sz.

1913. március 1.

tartanák őket össze. E jelenségnek számos oka van, melyeket ezúttal nem részletezhetünk, csak hangsúlyozzuk, hogy nem szabad összetett kézzel néznünk az egyház és iskola végleges elidegenedését, mert ez az egyházunk pótolhatatlan kára volna. Egyike azon szerveknek, melyeket alkalmasoknak tartanánk a régi hagyományos kapcsolat, a jobb megértés helyreállítására: az ev. tanárok és tanítók egyesülete. Ez egyesület nem a legjobb auspiciumokkal indult útnak, bizonyos egyházi körök a tanerők intencióit félreértették, de az egyesület 5 esztendőre terjedő fennállása alatt oly sikeres tevékenységet fejtett ki és oly tudatosan hangsúlyozta mindig protestáns voltát, hogy immár az egyházi hatóságok teljes bizodalmát érdemelhette ki. Idei évkönyve is (az 1911/12. tanévről), melyet buzgó titkára, Gömöry János szerkesztett, arról tesz tanúságot, hogy ez egyesületbe tömörült tanárok és tanítók nemcsak névleg evangélikusok, de tényleg is azok akarnak lenni. Az egyesület tisztviselői jelenleg a következők. Elnök: dr. Mágócsy Dietz Sándor. Ügyvivő alelnök: dr. Flórián Károly. Titkár: Gömöry János. Pénztáros: dr. Szigethy Lajos. Főjegyző: dr. Rell Lajos. Jegyzők: Horeczky Gyula és Nikelszky Zoltán. Főiskolai szakosztályi elnök: dr. Masznyik Endre. Középiskolai szakosztályi elnök: Fischer Miklós. Tanítóképezdei szakosztályi elnök: Papp József. Polgári iskolai szakosztályi elnök: Mikolik Kálmán. Elemi iskolai szakosztályi elnök: Alexy Lajos. Múlt évi közgyűlését az egyesület Budapesten tartotta. Az évkönyv a tisztviselők és tagok névsorán, továbbá a hivatalos mellékleteken (felterjesztéseken és jegyzőkönyveken) kívül tartalmazza a közgyűlés krónikáját, a titkári jelentést és a közgyűlés alkalmával elhangzott beszédeket és előadásokat. Az egyesületnek van ez idő szerint 5 tiszteletbeli, 13 alapitó, 8 pártoló és 552 rendes tagja: bizonyára semmiképp sem megvetendő szellemi hatalom! Nagy örömmel konstatáljuk, hogy az idei évkönyvet is protestáns szellem, protestáns öntudat hatja át. Mágócsy-Dieiz Sándor elnöki megnyitójában hangsúlyozza, hogy a jelenlegi állami és egyházi viszonyok között fokozottabb mértékben van szükség a protestáns iskolára és hogy ma is, minden állami beavatkozás ellenére meg lehet és meg kell tartani a protestáns iskola ősi jellemvonásait, amilyenek: a vallásos erkölcsi érzület ápolása, a szellem szabadabb mozgása stb Gömöry János tartalmas titkári jelentésében újból hangoztatja, hogy az ev. tanárok és tanítók az egyház veteményes kertjének a munkásai; hogy tudatával bírnak azon missziójuk fontosságának, hogy a prot. szellem hívei és terjesztői. Szépen mondja: „hogy az uj, szélsőségekbe csapó szellemi áramlatok közepette a mi világfelfogásunk építi meg amaz aranyhidat, amelyen az egészséges fejlődés utjának át kell haladnia.“ Hasonló szellem nyilvánul meg a közgyűlés alkalmával elhangzott 2 előadásban, melynek egyikét Sass István tartotta e tárgyról: Mi az oka az ifjúság erkölcsi romlottságának, mit tehet a család s az iskola ennek megszüntetésére ?; másikát Draskóczy Lajos e címmel: A katholicizmus és protestantizmus elvi álláspontja a szociális kérdésekkel szemben. Mindkettő felette érdekes és állandóan napirenden levő kérdést pendit meg. Sass szép, kerek előadást nyújt, fejtegetvén a szülei ház és iskola viszonyát és rámutatván arra, mikép létesítendők összekötő kapcsok a család és iskola között a fent jelzett cél elérése végett. Draskóczy oly témát igyekezett megvilágítani, mely nemcsak egy rövid felolvasásban, de nagyobb munkában is kimeríthetetlen és igy ő ezúttal inkább csak néhány gyümölcsöztethető szempontot nyújthatott. De mindenképpen köszönetét érdemel, hogy e tárgyat szőnyegre hozta. Előadása némileg válasz Majláth József gróf Szociálizmus és katholicismus cimü előadására (1907), melyben azt fejtegette, hogy nemcsak jogosult a kath. irányú társadalmi tevékenység, hanem egyedül c-ak az jogosult. Draskóczy ezzel az állítással száll szembe és kimutatja főleg Ullhorn nyomán, (de hozzáteszi gyakorlati lelkészi és theologiai tanári tapasztalataiból leszürődött reform-eszméit is), hogy éppen a prot. világnézet van hivatva a sociális kérdés megoldására és fel is sorol nehány feladatot, mely e téren a protestantizmusra vár. Ilyen a családi élet megmentése az elzülléstől, ilyen népiskoláink és nőnevelőintézeteink biztosítása (a középiskolákról nem szól), ilyen a gyülekezeti élet felélesztése, protestáns népsajtó, a gyakorlati teológia gyökeres reformja, a tanítóképzés átalakítása. Jól mondja: „Mi prédikátorok gyönyörű beszédeket mondunk, de nem tudunk a mai korhoz, a mai emberhez szólani, mert nem ismerjük azokat, akikhez beszélünk ... a mi prédikációnk tárgyválasztása, alapszinezete, hangja, modora, kifejezése, árnyalása, érzelemfestése olyan, mint a prerafaeliták művészete ... A mai kor, az élet, mást kíván /'*

Nem kevésbbé érdekesek a szakosztályi előadások. így Stráner Vilmos a gyakorlati lelkészképzéssel foglalkozott, dr. Rell Lajos a szociológiai ismereteknek a középiskolákba való beviteléről értekezett, Szutorisz Frigyes az iskolai kirándulások hasznát fejtegette stb. Nevezetes dolog, hogy a legtöbb szakosztály azzal a kérdéssel is foglalkozott, hoyy mikép képviseltessenek a tanítók és tanárok az egyházközségben, esperességben, kerületben és egyetemben. E tekintetben föltétlenül változásnak kell történnie a közel jövőben, az egyház saját érdeke ellen vét, ha nem nyújt működési teret ez értékes munkaerőknek! Ez is egyik módja annak, hogy egyház és iskola jobban megértse egymást, mint ahogy az a jelenben történik. Épp az a körülmény, hogy a szakosztályok szinte egyhangúlag felszólalnak e tárgyban, mutatja, hogy e téren eddig sok mulasztás és mellőzés történt.

Kétségtelen, hogy az egyesület a fellendülés utján bizton halad előre. Természetes, hogy még sok a teendő és hogy olykor-olykor még akadályok is merül-