Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-20 / 51. szám
7 az isteni gonduiselés abba a helyzetbe hozott, hogy különös munkálkodás nélkül is függetlenül megélhetnek, ha honfitársaik és hitfeleik bizonyos hiuatalos megbízatással ruházzák fel őket, ne térjenek ki az előttük megnyíló megbízatásoktól. Keresni soha — ezt nyugodt lelkiismerettel mondhatom, semmiféle állást, sem a közéletben ualó részuételre a teret nem kerestem, de nem tértem ki — a múltban sem és nem térek ki most sem, meghajlom euangelikus egyházunknak hiuó szózata előtt. Érzem teljes mértékben, hogy szolgálatot uár tőlünk az egyház, érzem azt is, hogy igazak az irás szauai: „Aki pedig első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgátok. Amit ez alkalommal úgy értelmezek, hogy ne legyetek se elsők, se utolsók.“ Aki ualamely tisztségre meg- uálasztatik, ne tekintse magát másnak, mint primus inter paresnek, az egyenlők közötti elsőnek és szolgálatra hiuatottnak. Igyekszem fótisztelendö zsinat, hogy a reám ruházott bizalmi állásnak legjobb igyekezettel megfelelhessek. De egyházunknak eme tisztsége emlékeztet engem nemzetségemnek egyik tagjára, Több mint 100 éu előtt nemzetségem egyik tagja, báró Prónay László uolt az 1791-ik éui zsinat elnöke. Megbo- csájtják nekem, ha ez az emlék iS bizonyos meghatottságot kelt fel bennem, ha meg emlékezem kegyelettel nemzetségemnek mindazon tagjairól, akik euangeliumi egyházunk érdekében a régmúltban küzdöttek és szenuedtek és a közelmúltban annak érdekében munkálkodni igyekeztek. Példájuk szemem előtt lebegett eddig, szemem előtt fog lebegni ezentúl is. Kérem e bizalmi állásban uiszont bizalomteljes támogatásukat. A teljes őszinteség egyik sajátságom, talán olyan mértékben, amely néha némi, mondjuk nem összeütközés, de némi csekély ellentét kifejtésére is al- kalmul szolgálhat. Kérem, hogy ezzel szemben legyenek elnézők. És most, mélyen t. zsinat, engedjék meg még nekem, hogy azon, inkább általános jellegű elmélkedés után, amellyel ma délelőtt zsinati tanácskozásainkat beuezettem és megnyitottam, a zsinatnak szorosabban körülirt feladataira is röuiden elmondhassam nézetemet. Mindenekelőtt egy óhajtást nyiluá- nitok. Ez az óhajtás az, hogy legyen zsinatunk a szó teljes értelmében tanácskozó testület és ne szemezett pártok küzdése. Az állami életben nem zárható ki teljesen szeruezett pártoknak létezése és ezeknek, mint ilyeneknek, bizonyos mértékig küzdelme. Erők mérkőzése az állami élet, mert az állami élet is anyagi erőkkel rendelkezik, anyagi erőkön és kényszereszközökön épül és tartja fenn magát. Az egyház legyen inkább — amint azt ma már a zsinati tanácskozások megnyitása alkalmáual mondottam — lelki közösség, ahol tanácskozó testü- leteinkben ki-ki legjobban meggyőződése szerint keresi az igazságot és kölcsönös támogatással azon uan, hogy az egész tanácskozó testület megtalálhassa az igazsághoz uezető utat. Tehát ne érdekkörök, ne szeruezett pártok álljanak szemben egymással zsinatunkban, de ki-ki legjobban meggyőződését köuetue, tanácskozás, kölcsönös meggyőzés, azt egymás között ualó kölcsönös megértés, a kölcsönös egyetértés előmozdítása lebegjen mindenkor szemünk előtt. Érzem, főtisztelendő zsinat, igen jól, hogy az elnöki fontos teendők uiselésére talán más egyéni tulajdonságok uolnának alkalmasabbak, mint azok, amelyekkel én rendelkezem, de egyről kérem, legyenek meggyőződueisokkal jobban szeretem a ualódi alkotmányosságot, sokkal jobban szeretem a szabadságot, sem hogy mást tekinthessek elnöki feladatnak, mint mindenkor figyelemmel kisérni a köz- uélemény kialakulását és ahhoz képest mondani ki a határozatot. De érzem azt is, főtisztelendő zsinat, hogy ebben az állásban főfeladatomnak csak azt kell
