Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-08 / 45. szám
I9l3. november 8 Evangélikus Lap. 45. sz. 3. oldal biráljuk el, nehezebb, ha a gyakorlati, a közhaszon nézőpontjából mérlegeljük azt. Mindkét szempontot szemelőtt tartva, feleletem a kérdésre a következő: Elvi szempontból sem a templomban, sem annak környékén bármi néven nevezendő vallásos irat árusítása isten- tisztelet után nem helyeselhető, bár a közhaszon, a templomban meg nem jelent egyesek, családok szem pontjából az árusítás nem kifogásolható, de csakis ott, ahol a gyülekezet ízlése, műveltsége abban kifogásolni valót néni talál." Állításom rövid indokolása a következő: Jézus Ezs 56 r. 7 v.-e hivatkozva Mt. 21. 13-ban meghatározza a templom feladatát, mikor azt mondja: „az én házam imádság házának mondatik“. A templom tehát az imádkozásnak, vagy ami ezzel egy fogalom, a leikiépülésnek, építésnek hajléka. Következik ebből, hogy minden olyan cselekmény, mely ezt a célt zavarja vagy hátráltatja, a templomból és annak környékéről — száműzendő. Minthogy pedig az árusítás, adás vevés, alkudozás oly világi foglalkozás, mely természeténél fogva az anyagiakkal való üzérkedést is magában foglalván, a lelki épülésnek, a kegyes hangulatnak természetszerű megzavarójává lehet, ezért az árusítás cselekménye is a templomból és annak környékéről kitiltandó. Az árusításra nem adhat jogot az a körülmény sem, hogy az árusítás tárgya vallásos irat. A cél nem szentesítheti itt sem az eszközt. Aki ismeri a népiélek nek a pénzhez való viszonyát, az előtt kétséget nem szenvedhet az, hogy a vásárlásban irányadó nem az irat tartalma, hanem az ára lesz, amely körülmény már állapotnak, minden cselekvésnek, sőt a cselekvés minden egyes mozzanatának, továbbá a tárgyak minden osztályának megvan a maga istensége. (Például a kis gyermeket Educa és Potina tanították enni inni, Guba megvédte az ágyban, Ossipago csontjait erősítette, Statanus állni, Abeona és Adeona járni tanította stb. tehát külön istenek: „Sondergötter“). Természetesen megvoltak a halálnak és az alvilágnak is a maga képviselői. így eredetileg alvilági isten : Orcus, a holtak lelkei: a Manes vagy Silentes, gonosz szellemek: a Lemures vagy Larvae. Egyéb szellemek: Genii, Lares, Penates. Egyes alakok bizonyos megszemélyesítésig jutottak el : Janus, Faunus, Mars, Vesta, Saturnus, Jupiter Quirinus. A római vallás egyébként nem alkotott külön spherát, hanem szorosan összenőtt a családi, illetőleg az állami élettel. Az atya a házi vallásnak legfőbb feje, ezen alapszik hatalma; az állam politikai feje: a király főpap is egyúttal. Az állami törvények eredetileg vallási törvények, a naptár nem volt egyéb, mint vallási ünnepek sorozata. Arra csak utalunk, hogy a régi itáliai vallásban is ugyanazon vonások kerülnek elő, amelyekkel általában a primitiv fokon már többször találkoztunk: régi fétisek, fa- és állatcultus, természetelég hatalmas arra, hogy a lelkiépülés folyamatának útját szegje. Kerülendő ez árusítás épen a templom kapájában. Ideális értelemben, minél több időt engedünk egyházi beszédünk tartalmának és hatásának a hallgatók szivében való megfogamzására, az építés annál tökéletesebb. Eltekintve azonban ettől, nézetem szerint, amely ok megengedi a templom előtti árusítást, ugyanaz az ok megengedi a templomon belüli árusítást is — istentisztelet előtt vagy után. Most, ha ez az árusítás egy kis modern szellemmel párosul, akkor a jeruzsálemi templomi jelenettől csak az árusítás tárgyú s esetleg fokozati különbözősége választana csak el. Ettől is eltekintve, vájjon árúsitásunk nem adna-e példát egy-egy élelmesebb könyvárusnak arra, hogy a templomtól tisztes távolban sokkal nagyobb kelendőséggel árusítsa a profán irodalom termékeit ? Őrizkednünk kell tehát az árúsítástól különösen istentisztelet után, mikor az álutatos hangulat a lélek működésének szabad teret nyit. Ránk mindig áldásosabb lesz, ha híveink az igét inkább a szivükben, mint a kezükben viszik haza. Az elvi szempont ime tehát szigorúan tiltja az egyházi iratok templom előtti árusítását. Ám, ha e kérdés elbírálásánál a gyakorlati közhaszon szempontját állítjuk előtérbe, igen sok ok szóland amellett, hogy az árúsitás ne kifogásoltassék. A lelkiépités munkája a lelkész részéről minél általánosabb — annál értékesebb Előfordul gyakran az az eset, hogy a gyülekezet fele az istentiszteleten nincs jelen; sokan betegek, kik bár szomjúhozzák a lelkiitalt, abban nem részesülhetnek; sokan a családi elfoglaltság következtében, többen a kellő ünneplőruha és őscultus. Újabban sok érdekes hasonlóságot consta- táltak (például Mannhardt) régi germán máig fennmaradt népszokások és a rómaiaknak és görögöknek bizonyos, a cultusba beillesztett eljárásai között (például Lupercáliak). Igen bajos már annak a megállapítása, hogy a régi római vallásban mi tulajdonítandó a latin és mi a sabin lakosoknak. Numának lehetett az az érdeme, hogy az isolált cultusokat az állam összetartó tényezőivé tette. Az etrusk hatás főleg az állatok beleiből és a villámokból való jóslásban mutatkozott, de az etrusk papok (Haruspices) nem Örvendettek valami nagy bizalomnak. II. A Tarquiniusokkal kezdődik a második korszak. Az első Tarquinius alapítja az első nagy templomot a Capitoliumon az istentrias: Jupiter, Juno, Minerva számára. A fiatalabb Tarquinius nevéhez fűződik a „libri Sibyllius“ megtalálása, melyek révén görög istenek és istentiszteleti szokások jutnak be Rómába. Az első görög isten Apollo volt, utána jöttek Demeter, Dionysos, Kore, Hermes. Poseidon, Asklepios, Pluto, Persephone. A sibyllai könyvek gondozására rendelt papi collegium (II, majd X, végül XV viri sacris faciundis) a ritus graecus képviselői (ludi, lectisternia, supplicationes). A görög istenek szén
