Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-14 / 24. szám
1913. junius 14. Evangélikus Lap. 24. sz. 3. oldal takarított filléreiből az evang. egyháznak, a paedagógiának s a tanítóságnak; az a hovaforditásnak tán más módját is tudna találni, csak végre-valahára ráfizetnie ne kelljen. Az ily derék férfiú az esetleges többletet bizonyára nem saját hasznára, — ezt eddig sem kereste — hanem mindenesetre a közjó érdekében érvényesítené és pedig bizonyára a lap gyakrabbi megjelentetése, vagy tartalmának kibővítése, mélyítése, esetleg valamely közhasznú thémáról pályadíjak kitűzése által. Mily szép és lélekemelő volna tehát tanügyi lapunknak emelkedését, vas- kosodását és gyakrabbi megjelenését látni. Mily tanu- ságos volna és mily önképző hatással birna a tanítóságra valamely közérdekű szakthémának pályázatok utján történő többoldalú megvilágítása, midőn nemcsak a pályadíjat nyert, hanem az érdemesebb dolgozatok is a lapban közreadhatók lennének. Nem volna ez szép, jó és hasznos az evang. egyháznak, tanügynek és tanítóságnak ? Vagy tán azon hiedelemben volt az egyetemes gyűlés, hogy e lapnak járatása csupán privátügy s a tanítóságnak magánterhét képezi, melybe az egyházegyetemnek nem lehet kötelező beleszólása, vagy legalább is nem érzi magát erre kompetensnek? Hát egy prlvátügyekkel foglalkozó lappal szemben ez csakugyan igy is van De amely lap csupán hivatallal járó ügyeket tárgyal, itt már nem igy áll a dolog. Ha valaki privátlapot nem tud járatni, az egyszerűen nem vesz tudomást privátdolgokról, illetve a világ folyásáról, ezt úgy sem ő intézi, tehát az arra nézve kárral nem jár. De ezt nem mondhatjuk egy hivatalos dolgokkal foglal kozó szaklapról. Itt egyátalán nem mondhatjuk, hogy a tanítónak a tanügy s az ezzel járó dolgok haladásáról, fejlődéséről nem kell tudomást venni, sőt ellenkezőleg ez egyenesen mulhatlan kötelessége. Kötelessége pedig nemcsak saját, hanem annak a tanügynek az érdekében, amelyet szolgál és amelyet saját kis körében igenis ő maga intéz, jól, vagy rosszul, amint épen tehetségében áll, vagy amint erre neki segédeszközök rendelkezésre állanak. Az egyháznak pedig főérdeke, hogy minden tanító a lehető legjobban munkálja annak ügyét s igy igenis meg kell adni saját pénztárából tanítójának azon segédeszközöket, melyek beszerzésére, különösen a jelen drágaságban, saját maga nem képes. Ez egyházi érdek. Még több meggyőző érvet is hozhatnék fel bizonyításul. De minek ? Aki meg akarja érteni a lényeget, annak ez is elég. Aki pedig nem akarja megérteni, annak hiába volna az még kötetszámra is. Csak még azt óhajtom jelezni, hogy az állam már rég helyesen fogta fel a dolgot s osztozik ebben a felfogásban, amennyiben saját érdekében ingyen adja a tanító kezébe az állami tanügyi lapot. Hát az egyháznak saját érdeke vájjon nem ugyanezt diktálja-e? A kompetensségre nézve pedig épen kár egy szót is vesztegetni. Elégnek tartom egyszerűen hivatkozni a tolna-baranya-somogyi egyházmegyére, mely a közszükségletnek megfelelőleg a tanítóság ezen óhaját már rég teljesítette s a lapnak az iskolai könyvtár részére való járatását már rég kötelezőleg elrendelte, sőt iskolavizsgálatok alkalmával közegei által azt ellen is őrizteti. Lehet, hogy más egyházmegye is megtette ezt már. De ez még mind kevés. Legmegfelelőbb volna erre egy egyetemes egyházi határozat. Ne legyen tehát az egyházegyetem szűkkeblű egyetlen, hézagpótló tanügyü lapja iránt. Adja meg neki a létfentartáshoz szükséges eszközöket. Tekintse azt édes gyermekének és ne nézze koldusgyermeknek. Mert az az ajánlási határozat, amit nyújtott, nem egyéb, mint alamizsna — vagy talán még az sem. „__v IRODALOM Höffding H. a szellemi kultúráról. Höffding, a nagyhírű dán bölcselő 70 éves születésnapjára figyelemre méltó tanulmányt tesz közzé a Stein Lajos-féle „Nord und Südu cimü kulturfolyóirat ez évi áprilisi füzetében, amelynek tanulságos gondolatmenetét im itt adjuk a következőkben : Élet és tudomány energiát követel. A munkafelosztás elve a szellemi élet körébe is behatolt. A szellemi kultúra problémája egy része a szociális problémának. A szellemi élet sem egységes. Tudomány, művészet és vallás mint önálló hatalom áll egymással szemben Csak a középkornak volt egységes szellemi élete. Azért rajongott Rousseau is a természeti állapot egységes evangéliumáért. Őt követte sajátos politikai és egyházi célzattal a romantika. Ma a tudomány végtelenül változatos utakat követ. A szellemi kultúra összes formáiban, mint tudomány, művészet és vallás végső elemzésében az emberi személyiségre vezethető vissza. így mindenekelőtt a tudományos kultúra az élet és a lét problémáival való személyes foglalkozástól függ. Csak a nagy és zseniális úttörők: Carlyle szellemi hősei teremtenek önálló tudományos kultúrát. S mennél távolabb áll a tudás e személyes életforrásától, annál idegenebb annak kultúrája. Az egész modern bölcselet a tudománynak a személyiséggel való szerves kapcsolatát célozza. S itt némelyek, mint Kant kritikai bölcseleté, a formákból, mások ellenben, mint az u. n. pragmatizmus iránya, a gyakorlati érdekekből vezetik le gondolatvilágunkat. A nyert tapasztalatok egységes rendszeresitése mindkét irány közös törekvése, mert hát más igazság nincsen, mint a való igazság. Igazságszeretet és nyiltszivűség itt a kutatás titka. Majd rátér Höffding a művészet és a vallás ismertetésére. A tudomány — úgymond — a személyes szellemi foglalkozás eredménye. Korunknak azonban nincs valami személyes életviszonya a művészethez. Hiányzik abból az eredetiség s a mélység. Pedig a
