Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-05 / 14. szám

III. évfolyam. 14. szám. Budapest, 1913. április 5. EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI, iskolai és társadalmi hetilap Értesítés. Lapunk múltkori számában meg- Ígértük, hogy szerkesztőnk a katholikus autonómia és az egyházi vagyonról irt cikkét folytatni fogja. Időközben azonban egy jeles szaktudósunk közölte velünk, hogy erről a tárgyról, különösen pedig a tanulmányi alap eredetéről levéltári nyomozások alapján tett kutatásainak rendkívül érdekes eredményét lapunkban közzéteszi, azért a közel jövőben első sorban ezeket a közléseket hozzuk, fentartván magunknak a tárgyhoz való további hozzászólás jogát. A vallás és a tömeg lélektana. Irta: Dr. Zimánji Danid. Vallásos érzület és vallás. Foustel de Coulanges félszázaddal ezelőtt meg­jelent szép művében meggyőzően hirdeti vizsgálódásá­nak eredményeképpen a vallás általános és hatalmas szerepét az emberiség életében. A család és állam benne tiszteli alapitóját és éltetőjét, intézmények kelet­kezése, emelkedése és hanyatlása benne találja magya­rázatát. A történelmi materializmus az emberiség törté­netének számos jelenségét, így sok intézménynek életét más okokra iparkodott visszavezetni, de a vallás ab­szolút jelentőségét kénytelen ő is elismerni. Valóban, csodálatos terméke a vallás az emberi lélek lankadatlan tevékenységének. Idő és tér nem határolja. Bármennyire menjünk vissza a múltba, a vallással mindig találkozni fogunk, bárhova jusson is el az ember, ahol emberi életre bukkan, mindenütt fölleli a vallást, ha eltérő for­mákban is. Hogy mindig és mindenütt volt és van, ez mutatja, hogy keletkezésének csirája az ember termé­szetében rejlik, hogy helyek szerint változó, azt bizo­nyítja, hogy szoros kapcsolatban van a hely természeti sajátságaival és az eltérő fejlődésű népek jellemével. Az ember természete, a népek jelleme és a vallás között valami benső viszony fejlődik ki, előbb az egyik az ok, másik az okozat, később a szerepek kicserélőd­nek, majd összezavarodnak úgy, hogy a fejlődés további folyamán a kettő közti viszony mivolta, a köl­csönös hatások mennyisége és értéke határozatlanná lesz. Annyi azonban egészen bizonyos, hogy vallás- alapitók nincsenek, csak vallásrendszeralapitók, vallás- alapító maga az Isten, minthogy a vallás az emberi lélek tevékenységének olyan követelménye, mint akár­milyen psychologiai vagy logikai művelet: a vallás is képzeteken épül fel, amelyek a külső vagy belső világ­hoz fűződő érzetekből jönnek létre. A vallásos érzület és tudat éppen úgy szükséglete az emberi léleknek, mint mondjuk a társulás hajlama. A vallásos képzetek és fogalmak idővel az egy helyre utalt vagy egymással érintkező emberek (és népek) közt kicserélődnek, mere­vebb formákat öltenek, amelyekben azután, mint hagyo­mányok átszármaznak az utódokra, mint hatások át­mennek az idegenekre. Az egymással érintkező emberek közt tehát megindul a kölcsönös, szándéktalan vagy szándékos hatás, amely lassankint létrehozza a vallásos érzületen alapuló és belőle fakadó vallást, ennek vál­tozatait, formáit és ezekből a különféle vallásokat A vallás, illetve vallásos érzület, mint képzet- sorozat, kapcsolatba jut erkölcsi képzetekkel, aminek eredménye, hogy a vallásos tudattal párhuzamosan és együtt fejlődik az erkölcsi tudat, sőt a kultúra első korszakában együtt jelenik meg a kettő, még pedig a vallásban, amely ekkor már befejezettnek látszó alaku­lat, szabatos, bár helyenként eltérő formákban, az emberek és népek jelleméhez simuló külsőségekben, szigorúan megállapított, változástól azonban nem ment elvekkel, amelyeket átjárt a határt nem ismerő emberi képzelet. Amíg az ember különváltan élt, a vallás és Szombatonként jelenik meg. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Buda­pest. II., Fő utca 4, ahova a lapot illető mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SZTEHl0 KORNÉL Társszerkeszt Ak: szOts gAuor és szimonidesz lajos Fűmunkatirsak: HORNYÁNSZKY ALADÁR és SZELÉNYl ÖDÖN dr. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA : Egész évre 14 K, fél­évre 7 K. Egyes szám 40 fillér. HIRDETÉSEK DIJA Kéthasábos egész oldal egyszeri hirdetésért 28 kor., féloldal 14 korona, negyeuoldal 7 korona. Kisebb hirdetések (pályázatok) minden szóért 6 fillér. Több- szörös hirdetéseknél megegyezés szerint Tartalom: Dr. Zimányi Dániel: A vallás és a tömeg lélektana. — Tárca: Wolf József: A társas érintkezésről. (Folytatás.) — Külföld. — Különféle. — Pályázat. — Hirdetések.

Next

/
Oldalképek
Tartalom