Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-24 / 8. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 8. sz. 1912. február 24. dául az emberi embrió kopoltyú képlete, hártyakép- lete az újjak között. Mindez például úszó állatra mutat s bizonyltja az ezekkel való rokonságot. Az embriológia’ e bizonyítékaiból vezeti le Ernst Haeckel jénai egyetemi tanár azon ismeretes biogenetikai alaptörvényét, amely szerint az embrió fejlődése alatt röviden rekapitulálja, megismétli, a faj évezredes fejlődését. Már az emlitett néhány természettudományi tény is bizonyossá teszi a származáselmélet igazságát, amely mellett ma már minden természettudós kardoskodik. A tágabb értelemben vett darwinizmus tanai mintha megdöntenék tehát az anthropocentrizmust, amely szerint az ember a teremtés s fejlődés koronája. Hol van és miben rejlik most már a fejlődés célja? Egyedül az emberben a cél lehetetlen, mert ha a cél erkölcsi és a jók jutalmazásában s a gonoszok büntetésében áll, úgy e cél csupán csak a művelt embert érinthetné. Mert hiszen a vadembernek még nincs erkölcsi öntudata. Lelkiismeretfurda- lás nélkül öli meg öregapját, öntudatlanul teszi a rosszat. S a lelke még teljesen állati. Első tekintetre az önálló lélek ellen is szól a származástan. Az ember a véletlen szükségszerű fejlődés következménye oly geológiai produktum, mint akár a kő. Más bolygón más lények fejlődtek talán. S ha igy van, miért jött volna éppen az emberbe külön szellem, lény? S ha az egész fejlődésnek célja van, hol van e cél például a növényvilágot illetőleg? Ámde hagyjuk, e véges eszünk által amúgy is megfejthetetlen kérdéseket. A tudomány reájuk feleletet nem ad. Érezzük azonban a termószetfeleletti hatalmak létét; a sejtelmek s spirituális tények nem oly jelenségek, amelyek felett egyszerűen napirendre térhetünk. Érezzük továbbá — amint Weinel mondja — hogy töredékek vagyunk, kik vágyunk a tökéletesség felé. A faj eredet kérdésének ismerteit elméletet, a származástant, a protestáns ember, anélkül, hogy vallásának alapelveit sértené, magáévá teheti. A biblia vallási tartalmát nem érinti, hogy ha Mózes kozmogéniai felfogását mythosznak mondjuk és elismerjük, hogy hiú erőlködés a geológiai korszakodat a hetedik teremtési nappal kiegyeztetni, már azért is, mert a hetedik napot, amely tisztán a szombatnap megünneplésére vonatkozik, sem mondhatjuk korszaknak. Végeredményben az újabb természettudomány is csak azt mutatja, hogy a mélyebb gondolkodás visszavezet az Istenhez s csak a felületes munka vezet el tőle. Ma már belátják, hogy az élet lényege és fogalma nem oly egyszerű, amint azt a monizmus vagy materializmus vallja. A neovitalizmus elnevezés alatt feléledt elmélet rámutatott oly jelenségekre, amelyek semmiféle anyagelvi elmélettel, meg nem oldhatók. így a természet célszerű berendezése, továbbá a regneráció pl. ha némely szerves lény testét, teszem a gilisztáét részekre tépem, az újra nő, a reguláció, ha egy szerv megszűnik működni, helyette egy más szerv teljesiti azt a munkát, végre a formapodják az isteni törvényt. Az egyik sztrájkvezérre azzal igyekszik hatni, hogy ő fogadta be a keresztyén közösségbe, ő részesítette az Úr testében, de ez ridegen csak annyit felel: „Meg is fizettem érte tiszteletes úr.M Mikor a sztrájkolok a gyáros háza elé vonulnak, a lelkész nekibátorodik, kimegy és beszédet intéz hozzájuk, de ők meg sem hallgatják, gyenge hangja belevész az iszonyú zajba és a rombolás munkája továbbfolyik ... De vannak más papok is, olyanok, akik az ellenkező végletbe esnek s határozottan a szegények mellé állanak a gazdagok ellenében. Már föntebb említettük Björnson: „Erőnkön felül1 című drámáját, melynek első része Sang lelkész tragikus sorsáról szól, második része pedig igazi szociális dráma. Két lelkészt találunk benne, de tulajdonképpen csak Fáik működő lelkész, az örökké töprengő Bratt már lelépett pályájáról. Hitetlen volt és a Sang lelkész csodatételóre tette fel utolsó reményét. De mikor azt tapasztalta, hogy az ember, kinek hegymozgató hite volt, kétségbeesésben halt el, végleg elveszti hitét és a szocialisták táborában keres életcélokat. Fáik lelkész a szelíd, békeszerető lelkipásztor, a szegények barátja, velők lakik és vigasztalja őket, akik a fényes városon kívül egy régi folyó medrében kénytelenek meghúzódni nyomorult viskóikkal. Mikor kitör a sztrájk nyíltan megmondja, hogy ezt az eljárást helyteleníti, rosz- szalja a tőkések kapzsiságát is, de kijelenti, hogy a munkásokban is van hiba. Érthető, hogy Fáik mellett ezen nézetei miatt csak igen kevesen maradnak. A tömeg Brattra hallgat, aki a sztrájk folytatására tüzeli őket azzal, „hogy a nagyoknak vannak lelkészeik, templomaik, imáik kegyes értékeik, meg egy kis jótékonyságuk, de istenök, az nincs“. Éliás, Sang fia is egészen Bratt hatása alatt áll, vagyonát álneve alatt szétosztogatja a szegény sztrájkolok között, de apjától öröklött szertelensége tovább is hajtja. Reszket attól a gondolattól, hogy ennek a sztrájknak valami silány kompromisszum legyen az eredménye. Valami rendkívülit akar, hogy a győzelem fényes legyen, mert úgy érzi, hogy csak annak hisznek, aminek vértanúi vannak. Egy szörnyű terv csillan meg agyában és nem is habozik végrehajtani. Á gyárváros alatt aknák vannak, ezeket a munkások Éliás tanácsára megtöltik dinamittal és amikor az egybegyülekezett gyárosok épp a sztrájk letöréséről tanácskoznak, az épület lógberepűl. Éliás
