Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-21 / 51. szám
6. oldal. Evangélikus Lap. 51. sz. 1912. december 21. Új korszak, új tevékenység. Irta: Dr. Zimányi Dániel. Azok a változások, amelyek az emberiség életében — látszólag időnkint, valójában azonban folytonosan, be- állanak, nagyon érzékenyen érintették evang. egyházunkat is. Ami különben természetes. Minden intézmény ki van téve a korszellem hatásának, tehát a legállandóbb intézmény, az egyház, melynek célja, hivatása nem függhet a különböző korszakok ízlésétől, változó felfogásától, az állandóságra való törekvésében hamar derekas ellenfélre, sőt veszedelmes ellenségre talál a változásban, amely minden fejlődésnek és haladásnak elmaradhatatlan együtthatója; Különösen akkor, ha az intézmény vezetői a rosszul értelmezett állandóság érdekében nem értik meg az idők szavát, amely szüntelenül változást hirdet és követel. A helytelenül értelmezett és alkalmazott merevség már nem az életnek a nyilvánulása, hanem vagy a közeledő halálnak az előhírnöke vagy az élet- telenségnek a jele. Az evang. egyház állandó intézmény: mindnyájan ezt hisszük és akarjuk. Hivatása, rendeltetése, célja mindig ugyanaz: az emberiség boldogítása az erkölcsiség útján. Munkája részben a fékezés, a visszatartás, részben az ösztönzés, a fejlesztés. Ebben már a haladó idő változást hoz, mert az elsőnek folytonosan csökkennie kell, sőt egyszer — ha szabad remélni — meg is szűnnie, a másodiknak pedig növekednie, szóval a kettő közti aránynak kell megváltoznia. De elkerülhetetlen a változás a munka eszközeiben. És aki az egyház állandóságát az eszközök változatlanságában látja és ezt rá is erőszakolja, igen rossz szolgálatot tesz egyházának. A gyerek nem nyugodott meg, ott látta bolyongani a kisértetet a szilvafák között. íme! Most megáll, visszafordul és búcsút int a kezével. — Ott, ott! — mutatott a kis fiú rémülten az udvarra. Én látom, ott áll és idenéz! A gyerek ijedtsége ráragadt a mészárosra, arca kigyúlt, az ökle össze- szorúlt. Ő is érzett valami különöset, mintha hűvös légáramlat keringene körülötte és a szobában is idegen, dohos szag leng. Megint kitépte az ablakot és kiordított, de nem kapott választ. A falon ott csüngött vadászfegyvere, hirtelen lekapta a falról, megtöltötte és kétszer kilőtt a szilvafák felé. — Most elment — szólt a kis fiú halkan. * Amint Rut a temetőhöz közeledett, egyszerre megszólaltak a kakasok. A szabó elkezdett futni, de hiába, késő volt. A kapunál egy termetes, földig érő szakállú alak állott, az öreg szellem, aki minden elköltözött lelket számontart. Ránézett Rutra és mély hangján, ridegen így szólt: Ha nem is mondhatjuk, hogy egyházunk ezer sebből vérzik, annyi bizonyos, hogy nincsen baj nélkül. Az újabb időknek mindama mozgalmai, amelyek a felvilágosodás jegyében indultak meg főképen a róm. kath. egyház ellen, az evang. egyházat sem kímélték meg. Az idealizmusnak mindenütt észlelhető nagy hanyatlása egyházunknak is nagy kárt okozott. Korunknak a szélsőségeket kedvelő, a mérsékletet kizáró, higgadtságot nem tűrő szelleme veszedelmet jelent egyházunknak, amely sem a vakbuzgóságnak, sem az erkölcsi és gondolati lazaságnak nem volt soha és most sem hirdetője. Veszteségünk nem mennyiségileg, hanem minőségileg is napról-napra nő. Miben találjuk meg az okát mindennek? Az egyház hivatásában nem, hisz az oly szép. hogy a leganyagiasabb gondolkodású embert is meghatja. Munkájában sem, hisz e munkának a szükségességét mindenki elismeri, még az egyház ellensége is. Alapos tehát az a hit, hogy a munka eredménytelenségében, illetve az ezt okozó eszközökben van a hiba. Az egyház állandóságának a félreértői az eszközök állandóságához is ragaszkodnak, nem tudván, hogy egyes eszközök jók voltak a múltban, de hasznavehetetlenek a jelenben. A régi eszközök helyett és mellett szükség van tehát új eszközökre, mert a régiek vagy elavultak vagy nem elegendők. Ha azonban az egyház ragaszkodik a régi eszközöknek — sokszor kizárólagos használatához, nemcsak ellenségeinek becsmérlésével, hanem híveinek a közönyével is találkozik, akikben lassan megérik az a gondolat, — melyet ellenségei is hirdetnek — hogy az egyház lejárta magát és teljesen fölösleges intézmény. Az eredményes munkára vezető eszközök megválo- gatásában és alkalmazásábaná történelem segít bennünket. — A lelked künt marad és a vizek fölött fog bolyongani! Rut meghajtotta a fejét, tudta, hogy ez Ítélet ellen nincs föllebbezés, lelke időtlen-időkig ott fog járni a hideg habok felett, megkergetve, megtépve a sirályoktól és a piszkos hullámoktól. Lassan bevánszor- gott a temetőbe és lefeküdt a koporsójába. — Miért is nem vigyáztál a kakasokra, — szólt hozzá a szomszédja. — Micsoda könnyelműség, most évezredekig fogsz szenvedni. A szabó megvonta a vállát. — Megfoltoztam a kis fiam ködmönét — mondta — és nem vettem észre, hogy elszállt az idő. De olyan is a kabát, mintha új volna, kifordítottam, megbővitet- tem, a gallérjára egy kis sárgarézhorgonyt varrtam, mint az urifiúknak. Hogy meg fog neki örülni a gyerek reggelre ! És az apa szeme megcsillant, mialatt lelke tova- szállt a végtelen vizek felé.
