Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-09 / 45. szám
1912. november 9. Evangélikus Lap. 45 sz 7. oldal lányát kérik meg számára, hogy ott lenn neki is legyen felesége. A túlvilágot az élet folytatásának tekintik. A gazdag ott is gazdag, a szegény ott is szegény, az iszákos ott is iszákos és éppen úgy él a családjával a banánligetekbe épített kunyhóban, mint élt itt a földön Szerintük nem a lélek, hanem az árnyék megy át a túlvilágba. Érdekes, hogy eleintén féltek a fényképező géptől, mert azt hitték, a fehér el akarja venni árnyékukat, hogy meghaljanak. Ma már szívesen fényképeztetik magukat. Az elhúnyt visszamaradt hozzátartozóival talán még közelebbi viszonyba lép, mint volt világéletében, mert teljesn az ő bőkezűségükre van utalva. Ételre, italra szerintük épp oly szüksége van a léleknek, mint az élő embernek. S mivel a koszt a túlvilágon nagyon rossz, az élők ételt, italt áldoznak az elhúnytaknak Érdekes a szellemek gondolkozásmódja: „Ha nekünk meg kellett halnunk, haljanak meg mások is.“ De viszont nem hívhatnak mindenkit maguk után, mert nem volna, aki őket étellel, sörrel és dohánnyal ellássa. Azért a fő a dsaggáknál, hogy minden családban legyen gyermek. A gyermektelen asszonyt el se temetik, hanem csak a bokrok közé dobják minden holmijával, hol a hiénák és a sakálók felfalják. Még a kunyhó ajtaján sem viszik ki holttestét, hanem csak egy. erre a célra készített nyíláson. Ezért az egykéket még jobban féltik, mint nálunk. Egyetlen fiúnak nem kell háborúba mennie, nehogy elessék, mert akkor nincs, aki később szüleinek áldozna. Azért csodálják annyira a keresztények Istenét, ki végtelen jóságában és szeretetében feláldozta egyetlen fiát a bűnös emberiségért. Haláluk által óriási hatalomra tesznek szert hozzátartozóik felett, melyet vagy javukra vagy kárukra érvényesítenek A dsaggák minden bajról vagy betegségről azt hiszik, hogy valamely ősük küldte rájuk, mert nem áldoznak neki eleget, és félnek, hogy eljön értük, ha nem elégítik ki. De az ősöknek csak a dédapáig van hatalma az élők felett, mert akkor a túlvilágon még egyszer meghalnak és elenyésznek a semmiségben. A haláltól nagyon félnek, bár a szegények és öregek néha mint megváltót várják, sokan öngyilkosok is lesznek, de általában mégis félnek a haláltól. Mond ják is a misszionárusoknak: „Ha meg tudnátok minket szabadítani a haláltól, rögtön követnénk benneteket.“ Azért, ha valaki megbetegszik, mindjárt kezelteti magát az orvosokkal, a hatalmas varázslókkal, kik rengeteg ceremóniával összekötött ráolvasással és a szellemeknek való áldozással, a leglehetetlenebb dolgokból összekotyvasztott italokkal és négyszeri ráköpéssel gyógyítja a beteget. A nyálnak gyógyító, megnyugtató hatást tulajdonítanak s egyszersmind remek ellenszer minden varázslat ellen és mindig kéznél van. Az ellenség varázslatától való folytonos rettegés miatt borzasztó a szegény dsagga élete. Csak a test- véresüléssel védekezhetik ellene némiképpen. Ez abból áll, hogy 20—30 ifjú leül egy hosszú asztal mellé, a testvéresülni akarók egymással szembe. Erre mindegyik felhasítja karját és a szembenlilők egymás véréből isznak. Ezalatt megsütik az áldozati kecskét, melynek húsából mindenki vág magának egy darabkát, bemártja a másik vérébe és megeszi. S mialatt mintegy egymás húsát eszik és vérét isszák, kötelező esküt tesznek; pl. ,,Ha rágalmazlak, haljak meg!“ „Ha megbűvöllek, haljak meg I“ stb , stb. De nem kevéssé keseríti a szegény dsaggák életét a babona. Mindennek van előttük jelentősége, a legtöbb pedig közeli halált jelent A felszálló felhő alakja és színe szerint háborút vagy békét, győzelmet vagy vereséget jelent. Ha a hiéna vagy sakál éjjel a kunyhó közelében ordít, ha egy kígyó fekszik az útban, ha a villám becsap egy házba, ha főzés közben a tetőről egy gyik leesik a fazékba: ez és sok egyéb közeli vagy hirtelen halált jelent. S ki tudná mindazt felsorolni, ami a szegény dsagga lelkét napról napra, sőt óráról-órára halálfélelemmel tölti el, ami ellen varázslóinál keres orvoslást, kik aztán mindenféle ravasz Sággal csalják a tudatlan és könnyenhivő népet Az áldozati kecske vagy tehén egy része természetesen az övék. Hát még reggel az első találkozás milyen végzetes vagy áldásos az egész napra! Egy emberrel találkozni bajt jelent, azért a főnökök vagy kegyeltjeik megengedhetik maguknak, hogy rögtön leüssék az illetőt, miáltal a varázs elveszti erejét. Két ember szerencsét, három megint bajt jelent, de reggel négy emberrel egyszerre találkozni végtelenül jó előjel, mert 4 a dsaggák szent száma. A fülzúgás rossz hírt jelent, egy heggyel nyújtott tű szétszúrja a barátságot, ha a férj dühében földhöz vág egy edényt, nemcsak a feleségre jelent bosszúságot, hanem szerencsétlenség előjele is. Ennyi babona mellett önkénytelenül felmerül a kérdés, van-e a dsaggáknak fogalmuk egy felsőbb lényről, Istenről? Van. Még pedig igen szép. Jóság és könyörületesség a főtulajdonságai s csak egy hibája van, az, hogy túlságosan jó, még az állatok megölését sem helyesli. S azért nem sokat törődnek vele, akár csak a gyerek a túlságosan jó és elnéző szülőkkel. Szép mondásaik is vannak istenükről: „Isten teremti az embereket Isten eljön az emberért, mint ahogy küldte. — Azon a napon, mikor teremti az embert, már tudja halálának idejét. Isten öröktől fogva ugyanaz. — Mit nem tudna Isten megtenni? — Minden élőlényt, állatot, vadállatot, férget és ami csak létezik, nem Isten teremtette-e? — Isten mindent tud. — Megjutalmazza a jót. — Egy bűnös nemzedék elpusztul.“ stb. — A gyermektelen asz szony így sóhajt fel: „Isten nem vett észre.“ — Nyomorékot kigúnyólni nem szabad, mert őt is Isten teremtette.
