Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-09 / 45. szám
8. oldal Evangélikus Lap. 44. sz. 1912. november 9. Szép rövid imáik is vannak istenükhöz. A napot ilyen szavakkal kezdik: „Köszönöm, uram, hogy meg- védtél éjjelen át. Őrizz meg napközben is és adj annyit, hogy jóllakhassam.“ — Este meg így szólnak: „Köszönöm, hogy jól töltöttem a napot, engedd az éjszakát is jól töltenem!“ Milyen kár, hogy ezt az oly szépen indult istent egyszer zivatar alkalmával egy asszony meglátta félig fehér, félig vörös tehén alakjában, és hogy az ősök és szellemek kultusza háttérbe szorította! De isten mégis idegen, elérhetetlen nekik, á szellemek pedig majdnem közelebb állanak hozzájuk, mint élő rokonaik. De ha nagy betegség idején az ősöknek való áldozás — némely gazdag ember 2—300 marhát is feláldoz — nem segít, így szólnak: „Most már áldozzunk istennek!“ Az áldozáshoz — akár házbeszentelés, esketés, keresztelés, betegség vagy halotti tor alkalmából történjék — mindig meghívják az egész rokonságot. Ez rengeteg ceremónia mellett több napig, sőt hétig is eltart és minden egyes ilyen összejövetel az ősöknek való hús- és söráldozattal jár, melynek legnagyobb részét azonban az élők fogyasztják el. Ezrekremenő közmondás mutatja, hogy a dsaggák nem állanak a szellemi műveltség olyan alacsony fokán, mint ahogy gondolnók. Számtalan közmondásuk hasonlít a mienkhez, számtalan állatmeséjük nem áll a mieink mögött. Vannak meséik az első emberpárról, kiknek Isten megtiltotta, hogy egyik-másik fa gyümölcséből egyenek. De a kígyó így szólt: „Ez hazugság, isten megcsalt benneteket. Csak egyetek!“ Azért isten haragjában szétszórta -utódaikat az egész világon Egy másik mese szerint nem a kígyó, hanem az éhség kóstoltatta meg velük a tiltott gyümölcsöket. Isten haragjában feketékké változtatta őket. A fehér emberek nem ettek a tiltott gyümölcsökből, azért isten kedvencei lettek és fehérek maradtak. És mindeme mesék, mondák, közmondások csak szájhagyomány útján tartották fenn magukat, mert írásjegyeik nem voltak, míg a misszionárusok közéjük nem mentek. Ezek — nagyon helyesen — a latin írásjegyeket honosították meg. írni, olvasni mindenkinek meg kell tanulnia, mert addig nem keresztelik meg őket, így összekötik Isten országának hirdetését a nép művelődésével is. Ma már nyomdájuk is van, ahol kis könyvecskéket nyomtatnak egyszerű bibliai elbeszélésekkel, rövid imákkal. A dsaggák nyelve a kidsagga (minden helység vagy ország nyelvét a neve elé tett „ki“ szótaggal jelzik) rendkívül fejlett, képekben gazdag; elvont fogalmakra is vannak szavaik. (Folyt, köv.) IRODALOM. Individualizmus és keresztyénség. Sokat vitatott kérdése az újabb theológiának. Sokan, mint a nagyhírű tiibingai Baur és nálunk Schneller István a kettőt azonosítják. Riíschl ellenben a társas közösségi, hogy úgy mondjam: szociális jelleget vitatja. Mások, mint legújabban Wendt jénai tanár a „Zeitschrift für Theologie u. Kirche“ hasábjain annak „jogosultságáról“ s mégis „korlátáiról“ szóllanak. Ismertessük csak Wendt mélyreható tanulmányának gondolatmenetét a következőkben: Egyénileg különböző az emberek értelmi, érzelmi és akaratélete egyaránt. Ez az individuális különbözőség egészséges reakciója lehet minden sablonos arisztokrata és demokrata felfogásnak és egyenlősítésnek. Nietzsche és Stimer-féle subjektivista és egoista felfogásában egyoldalúvá válik és túlzásba viszi az egyéniségtől elválaszthatatlan eredetiség, öntevékenység és zsenialitás gondolatát. Az egoista individualizmus egészséges gyógyszere az altruizmus és a szocializmus. Egy egészséges történetbölcseleti felfogás szerint egyéniség és közösség ugyan kölcsönösen kor.átozzák, de nem zárják ki egymást. Már az ószövetségi próféciában vallási perszona- lizmus és univerzalizmus kölcsönösen feltételezik egymást. A keresztyénség kezdettől fogva az erős perszonalizmus vallása. Jézus az egyes emberi lélek véghetetlen becsét s annak az örökéletre való rendeltetését vitatta anélkül, hogy azzal csak távolról is érintette volna a keresztyénség univerzalizmusát. De nézzük csak közelebbről a keresztyénségnek az individualizmushoz való viszonyát. Jézus szerint úgy az üdv elsajátítása, mint a bűn minden ízében egyénileg van feltételezve. Példa rá a magvetőről s a talentumokról szóló parabola az újszövetségben. Az individuálizmust a charizmákról szóló tanában Pál apostol is vitatja anélkül, hogy azzal a keresztyén gyülekezet egységes közösségi jellegét is érintené. A Krisztusban és az Istenben vetett hitünkben szeretetközösséget alkotunk. A középkori kath. egyház elvi ellensége minden individualizmusnak, sőt a tridenti kánonokban átkot szór a hit és erkölcs dolgaiban a szentírás önálló felfogására. Csak természetes, hogy a reformáció állást foglalt a kath. egyház tekintélyelve s az egyes keresztyén ember személyes vallásos meggyőződésének és lelkiismeretének a hierarchiai egyház által való megkötöttsége ellen, úgy hogy Luther a vallás dolgaiban méltán hivatkozhatott az írás mellett a józan észre és a lelkiismeretre. Egyoldalúan képviseli a vallásos keresztyénség felfogásában az individualizmust a régebbi és újabbi szektaprotestantizmus, míg annak megtagadója a prot. orthodoxia egyházi dogmatizmusa. Individualista a kath. modernizmus is s legszélsőbb alakja Nietzsche gondolatiránya. A történet igazolja, hogy jogosult, sőt szükséges a keresztyénség individualista jellege. Az egyes emberi lélek véghetetlen becse és értéke s az egyéni személyes
