Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-12 / 41-42. szám
6. oldal. Evangélikus Lap. 41—42. sz. 1912. október 19. Kicsoda Jézus? Mert a válaszok tömegében e kérdést illetőleg is nehéz az eligazodás. Az egyiknek „Logos“, a másik prófétának mondja, a harmadik a szellemére hivatkozik, van olyan, aki hiszi róla, hogy Isten és ember egy személyben s az olyanok sem hiányoznak, akik azt mondják, hogy nem tudják, élt-e egyáltalában? Mivel ilyen sokféle felelet lehetséges erre a kérdésre s mindenik befolyásolja az első kérdésre adandó választ, másképp kell a kérdést feltenni Kicsoda a jó keresztyén? Ez lesz a helyes kérdés. Miről lehet ráismerni a jó keresztyénre? Az igaz tanról? Nem. Mert a tan olyan valami, ami a másé, amit én, mint idegen tulajdont magamévá teszek. A tan szabályozója a hitnek, de nem a forrása. A vallás nem tudás, hanem akarás, az élet művészete. A tan volna az igazi élet? Nem. Mert a tan a hívő léleknek az, ami a szabad madárnak a kalitka. Börtöne, nem életelme. Hiába mutatod a madárnak a kalitkát s hiába csalogatod azzal, hogy minő szép, egyenes s rendben berakott pálcikák között ugrándozhatik benne. Vigyázz kis madár . . . ! Nem is megy bele, mert neki többet ér az ágbogas bokor lombsátorával s a szabad ég a maga végtelenségével, mint az aranyos — börtön. Nem szédíti el a víztartóba töltött friss víz, ha fűszálról, falevélről harmatcsöppet ihat s röptében kaphatja el a szálldosó bogarat, vagy a himbálódzó kórón keresheti meg az eledelét. A kalitka ugyan megóvná őt a lappangó veszedelmektől, de minek neki a biztosság, mikor neki a veszedelem s a szabadság az életeleme . . . ! ? A tan kalitka. Az igazság folyama szabadon s feltartóztathatlanul özön- lik tova. A hitvallás sem igazi ismertetőjel. Az meg kitaposott út, régi mythologia újraéledése, a vallásos életnek veszedelmes korlátja. Nem fáj az embernek a szíve, ha egy kis báránykát lát, amely pányvára van kötve ?! Köröskörül nagyszerű a fű, ő azonban ebből nem haraphat, mert nem ér addig a kötél. A vallás erő és élet, mely érvényesülni akar s nem tűri meg a korlátokat. Ki hát Jézus tanítványa? Az, aki utánozza őt? De mikor őt nem lehet utánozni. Ki vállalkoznék pl. arra, hogy pénz és erszény nélkül vándorolja végig a világot. . . ?! Pedig Jézus úgy élt, hogy nem gondoskodott a holnapi napról Jézus nem tudott a tudományról sem. Ki mondana le azért, hogy jó keresztyén legyen, a tudomány nagyszerű vívmányairól . . . ?! Jézus nagy költő volt és elbeszélő, akit egész más szellem hatott át, akit szolgailag lemásolni nekünk nem adatott, így van az imádásával és a követésével is. A Jézusról való dogmatikus felfogásban meg van oldva minden rejtélye a világnak. Ö azonban nem hiheti, hogy benne minden titok s rejtély meg volna oldva: ez a világ vége, minden haladás és törekvés halála volna. Neki testvére, barátja, nem ura és Messiása Jézus. Szerinte a Messiás, mint az emberiség géniusza, nem a fejlődés közepén, hanem kezdetén keresendő, nem az emberek között, hanem fölöttük található. Ezen géniusz által kitűzött célért kell lelkesedni s előbb rombolni, hogy építhessünk. A vallásos építésnek három fázisa van : az embereket a vallásos szabadság birtokába kell juttatni, érzéseiket mélyíteni s tisztákká kell tenni s meg kell őket tölteni szent lelkesedéssel. Két démona van az emberiségnek, mely megfojtással fenyegeti: a képmutatás és a félelem! Aki e kettő ellen küzd, az Jézus igazi tanítványa, hiszen Jézus is tüzet akart a világba hozni s az volt leghőbb vágya, hogy az általa gyújtott tüzet égni lássa. Parazsat kell az emberek leikébe önteni s azt elevenen tartani, hogy éljenek és égjenek az igazságért s hogy a küzdelem és az alkotás öröme űzze el a jövőért való aggódás és az emberektől való félelem fojtó hangulatát Jatho teljesen szubjektív s pathetikusan előadott szónoklata után Otto, göttingeni tanár beszélt négyóra hosszat a göttingeniek (ő és Bousset) azon törekvéseiről, hogy Fries vallásbölcsészetét feltámasszák. Ezt a törekvést nemcsak az emberi lélek általános vallásos praediszpoziciöja, hanem a tételes vallások feltűnő egyezései is indokolják. Az egyezések azonban nagyobbrészt nem kölcsönzésre, hanem ugyanazon psychikus motívumokra vezethetők vissza s emellett különösen kiemelte, hogy a vallások egyik reformálása s magasabb fejlődési fokra való lépése majdnem mindenütt egyidö- ben történt. Próféták (Zarathustra), tragikusok (Kong- futse) s ugyanígy az aszketikus életirány is körülbelül ugyanazon időben érte el uralkodásának tetőpomját a különböző vallásokban. Nem mulasztotta el azonban azt se hangsúlyozni, hogy azért az egymáshoz részletkérdésekben külsőleg sokszor frappánsan hasonlító vallások szelleme mégsem ugyanaz, amit többször vallástörténeti és biológiai példákkal illusztrált s így a vallásos érzés fejlődésének s megnyilvánulásának egyes tüneteit általános természeti törvényekkel igyekezett kifejezésre juttatni. Az elméleti előadást a délután tartott „Missionsverein“ gyűlésen több évre terjedő keleti tanulmányúján szerzett tapasztalatainak elmondásával egészítette ki. Ezek az előadások képezték a hátterét a „Freunde der Christlichen Welt“ című egyesület gyűlésének, melyen a Traub-ügyben hozott Ítéletet tárgyalták s az ellen állást foglaltak. Az ilyen összejövetelekből s eszmecserékből nemcsak az egyházpolitikának, hanem elsősorban a vallásos érzésnek és a nemes idealizmusnak van haszna. A tudományos eszmecsere is igehirdetés, melynek nyomán nemcsak a fogalmak tisztulnak, hanem hit is támad. Emellett még ebből a vázlatos tudósításból is feltün- hetik, hogy a hivatalos egyházi fórumoknak a liberalizmus ellen való indokolatlan antipáthiája s itt-ott megnyilvánuló ellenséges indulata dacára is dédelgetettek
