Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-05 / 40. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 40. sz. 1912. október 5. nagyszámú hallgatóságot nyerték meg az egyház intenzív működési körében, hanem a sajtó az egyház és köz- igazgatás útján gondoskodva lesz, hogy azoknak szelleme, útmutatása a legtávolabbi plébánia határáig is eljusson és ott is erjesztő kovászként hasson és működjön. ? Mikor hallunk mi, a mi egyeseknek és gyülekezeteknek sok drága pénzébe kerülő, a közigazgatás apró- cseprő, legtöbbnyire egyeseknek émelygésig ünneplő, a garmada módra növekedő értéktelen jelentések tömkelegét magában foglaló élettelen jegyzőkönyvek gyártásában a rogyásig kimerülő egyházi gyűléseinken és összejöveteleinken ? Mikor, melyik gyűlésünk, összejövetelünk hat emelőleg, buzdítólag, lelkesítőleg, hogy arról távozva, irányt, eszményt, lelkesedést és buzdítást nyernénk, hanem fájdalmas keserűséget, lemondást csalódást bán- kódást érzünk és viszünk haza szivünkben és lelkűnkben azokról ? Nem ért és nem ismer az, aki úgy ért és úgy ismer, mintha én okvetetlenkedve a kákán is csomót keresnék. Nem. Lelkem mélyebben és szívem tisztábban lángol a magyar, egykor oly siető, most hanyatló protestantizmusért semhogy bármely cselekedetemben ily szándék távolról is vezérelhetne. A szentek közösségében, a huszadik század tomboló és minden oldalról ostromló vészes viharaiban megfelelő törekvés, irányítást lelkesedést és életet keresek sürgetek, hogy a tátongó hullámsírban a kicsiny hajó el ne merüljön, meg ne semmisüljön, hanem fölpolitikai zúgban kitör a háború, s kész a veszedelem, — Európa egész „dísze, virága“ talpig fegyverben áll az utolsó csep vérig. A fiatalok milliói borítanák el a csatatereket, mert hiszen általános a védkötelezettség — és . . . „marad itthon egy-két-három nyomorúlt“ aggastyán, invalidus stb. De még a csatatérről visszakerültek sem volnának valami erős gyermeknemzők, ha az idegorvosok vinnék a szót. Az új hadi technika, a léghajó s a füstnélküli puskapor, ahol a katona mindent lát, sokkal jobban enerválja őt, mint a puskapor jótékony füstje. Mai idegrendszerünk a mi technikánk, zajos közlekedési eszközeink és főleg zakatoló iparrendszerünk által olyannyira igénybe van véve, hogy egy háború esetén igazán egy újabb neuraszténikus nemzedéktől kellene várnunk a népek és nemzetek fentartását és fejlesztését. S hogy ez állapot mire vezetne, nem szükséges behatóbban fejtegetnünk. Nekünk tehát teljes joggal eugenikát vagyis az egészséges embertypusok nemzésének tudományát kell művelnünk. A fajok nemesítésére kell törekednünk. A fehér fajt szellemileg és testileg, sport és játék, testi gyakorlatok és szexuális morál által kell nemesítenünk. De ezek a törekvések mitsem érnek egy enervált keltve, az Urat az Ö vezérlete alatt biztos révparthoz jusson. Tagadhatatlan tény, hogy egyházi gyűléseink, összejöveteleink, fent és lent egyaránt nélkülözik ma a bensőbb tartalmat (a fizetés rendezése, itt-ott egyesek ünnepeltetése. mely nagyobb érdeklődést tud kelteni, csak nem nevezhető annak 1 Sőt éppen gyengeségnek tartjuk azt, hogy például a belső hivatalnokok ellátásának kérdésében évek óta nyugvópontra jutni nem tudunk), éppen amit nem képesek ható életet, tevékeny lelkesedést kelteni; éppen amit nem képesek, az egyház tagjainak ezreit, tömegeit s még kevésbé másokat feleleveníteni s a maguk eszmekörébe bevonni. Röviden, tanulságul még csak egyet említek az eucharisztikus kongresszussal kapcsolatban. A kassai római katholikus püspök több napi távoliét után a kongresszusról hazajőve, olvassa egyik lapnak tudósítását a kongresszusról, melyben az illető helyi lap írja, hogy 15 ezer magyarországi résztvevőt a felvidéki pánszláv érzelmű papok toborozták össze; erre nyomban a püspök saját helyi lapjában saját neve alatt megjelent nyilatkozatában tiltakozik az ilyen gyanúsítás ellen s perfid rágalomnak nevezi azt. Jelentéktelen, helyi csekélységnek látszik az eset és mégis fontosabb és tanulságosabb. Ugyan mikor és hol hallunk és olvasunk a magunk körében ilyet? Mennyi támadásnak, gyalázásnak, rágalomnak vannak kitéve minduntalan közöttünk is egyesek, testületek, egyházunk, vallásunk. Ki védi, ki törődik azzal ? Senki sem. Ámq de ki véd meg, ki áll síkra sokszor ha nem a külső, idegen támadóval szemben, hanem a belső, testvérietlen gyűlölködő, háborgatóval szemben? nemzedéken. Egy európai háborúval va banque-t űzünk a fehér kulturemberrel. Ezt a három eminens veszedelmet mindenkinek kellene megszívlelnie, aki egy esetleges „friss és vidám“ háborútól várja egy „elpuhult és elkényesedett“ nemzedéknek helyreállítását, sőt újjászületését. Az bizonyos, hogy a bátorságnak, önfeláldozásnak, hazaszeretetnek, odaadásnak és heroismuznak férfiúi erényeit neveli és fejleszti a háború. De annak igen nagy az ára s ez nem kevesebb, mint a mi egész kulturrendszerünk. Épp azért az igazi kulturpolitikusnak, aki nem a misztikával, hanem a logika tényeivel számol, az európai egyensúly megszilárdításán kell fáradoznia. Nem vagyunk utópisták és fantaszták, hanem szociológusok, akik bátran szemébe néznek a történelem tényeinek és szigorú logikájának. Kultúrrendszerünk fentartása és fejlesztése érdekében tehát kívánjuk az európai egyensúlyt a világbéke biztosítása szempontjából. Ez az egyensúly pedig csak akkor lehetséges, ha a nagyhatalmak szövetsége tervszerűen és céltudatosan csak a békét munkálja. Stein erre azt a kifejezést használja: „Entspannung der Mächte.“ Úgy legyen! Eperjes, Dr. Szlávik Mátyás,
