Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-31 / 35. szám

6. oldal. Evangélikus Lap. 35. sz. 1912. augusztus 31. evangélikusokban csak egy kis belátás van, kézzel-láb- bal kell védekezniök ezen püspökségnek Nyíregyházára való áthelyezése ellen. * Katholikus nagygyűlés. Az idei katholikus nagygyűlést folyó évi augusztus 12-én és következő napjain tartották meg Aachenben. Ezen katholikus nagygyűlések célja a katholikus öntudat ébresztése és a kathoiicizmus egységének dokumentálása. Ezen célnak felelt meg a mostani nagygyűlés is azzal, hogy a német katholikusok között létező meghasonlás (kölni és berlini irányzat) itt nem nyilvánult meg és mindenben az ultra- montán szellem érvényesült. * Az evangélikus mozgalom erősödése Auszt­riában. Habár az aacheni katholikus nagygyűlésen a Bonifácius egylet ülésében gróf Galen, a prágai Bonifa- ciusblatt ismert kiadójának vezetése alatt újból gúnyo­lódtak a2 Ausztriában mutatkozó hitehagyás mozgalmának csökkenése felett, és habár az eucharisztikus világ- kongresszustól, amely szeptemberben az egész udvar, a császár és a főhercegek részvétele mellett fog meg­tartatni Bécsben, a katholikus ügy nagy diadalát várják, bizonyos, hogy a „Los von Rom“ mozgalom nem fog ezzel megszűnni. Éppen a jelen évben mutatkozik ezen mozgalom ujabbi erősödése. Ezerek részvétele mellett lettek új templomok felavatva és alapkövek templomok­hoz, paplakokhoz és tanácskozási termekhez lefektetve. Július elején lett Graslitzben, Csehországban az I. Ferencz József császárjubileumi templom rendeltetésének átadva. 1628 óta most épült itt újból evangélikus templom. Augusztus elején Plattenben a cseh érchegységben épült evangélikus templom, mely „Exulantenkirche“ nevet nyert. Az evangélikusoknak 1654-ben történt elűzetése óta most tartottak itt újból először evangélikus isteni tiszteletet. Augusztus 11-én Neustadt an der Tafelfichte keletcsehországi községben avatták fel a Lutherburgot, mely templomot, paplakot és egyházi tanácskozási épü­letet foglal magában. Morvaországban Lundenburgban halad a templomépítés, Gradoban az osztrák tenger­parton evangélikus otthon épült, amelynek termében evangélikus isteni tiszteletet tartanak. Nassengrabban Csehországban és Zavidovicban, Boszniában is épülnek evang. templomok. Ami azonban ezen építkezéseknek értékét különösen emeli, az az evangélikus egyház­tagok bámulatos áldozatkészsége, és azon ezereknek részvéte, akik a felavatási ünnepeken résztvesznek. Ezt különösen a Neustadt-i templomszentelésnél lehetett tapasztalni, ahol a rossz idő dacára — egész nap esett az eső — nemcsak az ötszáz ülőhellyel bíró templom volt teljesen megtöltve, hanem azok, akik helyet nem kaptak, körülbelül 1600 ember várt a szabadban, akiknek részére az isteni tisztelet elvégzése után egy második prédikációt kellett tartani. Ha a mi napjainkban Ausztriá­ban protestáns ünnepléseket ily nagy részvét mellett lehet napjainkban megtartani és a katholikus néptenger közepében kimagasló „Luthervárakat“ lehet felépíteni, akkor ez bizony nem mutat csökkenést, hanem az evan­gélikus hit és protestáns öntudat mély, belső megerő­södését a melytől mi még nagyon sokat várhatunk. (D. E. K) D. Rade Magyarhonban. Ebben a hónapban fordult meg nálunk Rade, a nagy német theologus, a „Christliche Welt“ szerkesztője. Látogatásokat tett itteni ismerőseinél és innen Nagy-Szebenbe utazott, ahol Teutsch püspök vendégje volt. Azért jött hozzánk, hogy viszonyainkkal megösmerkedjék és a vele rokonérzelmü elemekkel szorosabb érintkezésbe lépjen, Rade képvise­lője annak a liberális keresztyénségnek, melyet most már 26 esztendeje fenálló lapja a „Christliche Welt“ hirdet. Munkatársai között ott találjuk azokat a mély- tudományu német evangélikus theologusokat, akik a modern protestáns theologiának új irányt adtak. Szerencse talán, hogy Rade nem tud magyarul, így talán kevésbé volt alkalma megismerkedni a mi nagy lelki szegény­ségünkkel. BELÉLET. A magyarhoni egyetemes evangélikus egy­házi gyámintézet LII. évi közgyűlését folyó évi szep­tember hó 21 és 22-ik napjain tartja meg Pápán. Sor­rend : I. Szeptember 21-én délután 3 órakor a magyar­honi e. e. e. gyámintézet központi bizottsága ülést tart Pápán az evangélikus gyülekezet tanácstermében. Ugyan­aznap este 672 órakor gyámintézeti istenitisztelet a pápai ág. hitv. ev. gyülekezet templomában. Az istenitisztelet végeztével offertorium tartatik a nagy szeretetadomány javára. Az adománygyűjtést a pápai nőegylet tagjai telje­sítik a templomajtóban. II. Másnap, azaz szeptember 22-én vasárnap reggel 972 órakor istenitisztelet: ének, oltári ima és szentigék olvasásával, szintén a pápai evang. templomban. Istenitisztelet után nyomban a templomban a magyarhoni e. e. e. gyámintézet LII. évi közgyűlése veszi kezdetét a következő tárgysorozattal: 1. Világi elnök megnyitja a közgyűlést. 2. Egyházi elnök előterjeszti évi jelentését és beadja elnöki tisztéről való lemondását. 3. Uj egyházi elnök választása. 4. Az egyházkeruleti gyámintézeti egyházi elnökök főbb vonásokban tájékoz­tatják az ünnepi közönséget a gyámintézet évi munkás­ságáról. — Még pedig: a) Lőw Fülöp, a dunántúli egy­házkerületi gyámintézet egyházi elnöke, b) Famler Gusztáv Adolf, a bányakerületi gyámintézet egyházi elnöke, c) Materny Lajos, a tiszakerületi gyámintézet egyházi elnöke, d) Bándy Endre, a dunáninneni egyház­kerületi gyámintézet e. elnöke. 5. Tiszti ügyész jelentése. 6. Számvizsgáló-bizottság jelentése. 7. A segélyek kiosz­tása. 8. Jegyzőkönyv-hitelesítők kinevezése. 9. Kérve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom