Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-31 / 35. szám
l9l2. augusztus 31 Evangélikus Lap. 35 sz 7. oldal nyék, indítványok. Tájékoztató. 1. Az elnökség és kísérete Budapestről szeptember hó 21 én reggel 7 óra 15 perckor indul a gráci gyorsvonattal a keleti pályaudvarról. Érkezés Pápára délelőtt 11 óra 10 perckor. 2. Akik vidékről Pápára szándékoznak, az elszállásolás végett jelentsék magukat szeptember 1-ig a pápai evang lelkészi hivatalnál. 3. Szeptember 22-én délután 1 órakor közebéd Pápán, a „Griff“-szállóban. A jelentkezés lehetőleg előre kéretik. 4. Kedvezményes vasúti jegyekért folyamodunk. A megkeresések ez ügyben Lovászpatonára. a gyámintézet jegyzőjéhez intézendők. A győri evang. egyházközség évkönyve az 1911-ik esztendőről, szerkesztette I’só Vincze lelkész, egyházi elnök. A győri egyház megint 93 lapra terjedő vaskos füzetben számol be virágzó egyházi belső és külső életéről. Az egyházközség a hozzátartozó újfalui leánygyülekezettel és 26 fiók-gyülekezettel 4814 lelket számlál, amelyből 4322 a győri anyagyülekezetben lakik. Az iskola állapotáról már lapunk 33-ik számában megemlékeztünk. Az istentiszteletek látogatása általánosságban nem ad okot a panaszra, kívánatos volna azonban, ha épen az intelligens úri osztály e tekintetben jobb példával járna elől. Az idegen iskolákban a vallásoktatást a lelkészi kar szolgáltatta 237 növendéknek. Az egyház javára történő hagyományok és adományok a hívek áldozatkészségéről tesznek tanúságot. 47 vegyes házasságból 34 egyházunk áldását kérte. A gyermekek vallására nézve 24 megegyezés közül 11 javunkra esett, 13 a róm. katholikus egyház javára. A keresztény szeretetnek jelentékeny nyilvánulása a múlt évben fölépült „Szeretetház“ létesítése, amelyben elaggott munkaképtelen szegények és árvák, magános nők otthona és a leánytanulók internátusa elhelyezésre találnak ; díszterme pedig vallásos esték, közgyűlések és vizsgák tartására szolgál. Az egyház kebelében belmissziói tevékenységet fejtenek ki ezen felül a gyámintézet (m. évi bevétele 456 kor 85 f.) a belmissziói egyesület (vagyona 5610 K 19 f.) az egyházi énekkari egyesület, a diakonia. Az egyházközségnek ingatlanaiból 34627 K 43 f,tőkékből 6640 K 62 fillér, egyházi adóból 10.155 K 01 fillér jövedelme van; az iskolára kap a várostól 11628 kor 78 fillért, bevételeinek összege 158.847 kor. 80 fillér. Az egyház- községnek vagyona 1 millió 164,169 kor. 79 fillér, melyet azonban 566.463 K 43 f alapítványi tartozás terhel. A szeretetház tiszta vagyona 185,667 kor. 77 fillér. Harangavatás. Szép ünnepség keretében avatta fel a nagyacsádi ev. leánygyülekezet újonnan szerzett harangjait. A délelőtti istentiszteletet, melyet Mesterházy László pápai másodlelkész végzett, délután a gyülekezet ifjúságának szavalatokból és énekekből álló előadása követte, melyen viszont Baldauf Gusztáv püspöki titkár tartott a harangok történetéből élvezetes és tanulságos előadást. Kerületi gyűlések. A hét folyamán megtartatott a Dunántúli evangélikus egyházkerület rendes évi közgyűlése f. hó 28-án Győrött és a dunáninneni evangélikus egyházkerület közgyűlése f. hó 29-én Pozsonyban. A győri közgyűlés nagy ünnepélyeséggel volt összekötve, miután ezen a gyűlésen iktatták be az újonnan megválasztott kerületi felügyelőt, Dr. Berzsenyi Jenőt, kinek arcképét lapunk múlt számában közöltük. A pozsonyi gyűlés, szerényen minden ünnepség nélkül folyt le. Mindkét gyűlésről a részletes tudósítást a jövő számban hozzuk. A Luther-Társaság f. évi október hó 5. és 6-ik napjain tartja meg rendes közgyűlését Lőcsén. Az ünnepély részletes programmját később közöljük. Lelkészválasztások. A felsőeőri (Vasm.) gyülekezet közlelkesedéssel meghívta üresedésben levő lelkészi állására Geistlinger Pál harkai rendes lelkészt. A bokodi gyülekezet üresedésben levő lelkészi állását Balog István vanyolai lelkész egyhangú meghívásával tölti be. A meghívott új állását legközelebb el is foglalja. A balfi (Sopronmegye) egyházközség, aug. 18-án egyhangúlag, nagy lelkesedéssel választotta meg lelkészéül Lauff Gézát, a pesti német egyház segédlekészét. Egyházmegyei elnökségválasztás. A vasi-közép egyházmegye elnökségének mandátuma lejárván, az egyházmegye gyülekezetei egyhangúlag újból a kipróbált erőket választotta meg: Kund Sámuel répcelaki lelkészt esperesül (ki e minőségben immár 35 éve szolgálja egyházát) és dr. László Kálmán szombathelyi ügyvédet felügyelőnek (kiben most másod Ízben központosat a bizalom). Halálozás. Molnár Kálmán bonyhádi főgimn. tanár életenek 35. évében elhunyt Gyöngyöspüspökin. Buthy Márton nyug. felpéci ev. tanító elhunyt augusztus hó 16-án, 71 éves korában Debrecenben. Hajts Pál kislomnici evang. lelkész áldásos élete 70-ik, boldog házassága 42-ik évében hosszú szenvedés után Késmárkon elhunyt. Áldott legyen emlékezete! Pályázat. A gömöri ágost. hitv. evang. egyházmegyébe kebelezett alsósajói tót magyar nyelvű egyház lelkészi állása — lemondás folytán — megürült, arra pályázat hirdettetik. Ezen állással a következő javadalmazás van egybekötve. 1. Jó karban levő három szobából álló lakás, mellékhelyiségekkel, épületekkel, nagy udvarral és két nagy kerttel. 2. Az egyház pénztárából fizetendő és 847 K 84 fillérre értékelt készpénz, termény, fa, föld, rét és palást-jövedelem. 3. Kongrua 752 K 16 fill. A szabályrendelet értelmében felszerelt jelentkezések, 1912. évi szept. 25 ikéig az alólirott főespereshez küldendők. Kelt Budapesten és Rozsnyón 1912. évi aug. 28. Terray Gyula s. k. Kubinyi Géza s. k. főesperes, udv. tan. egyházmegyei felügyelő.“