Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-24 / 34. szám
1912. augusztus 24. Evangélikus Lap. 34. sz. 9. oldal mit látunk? Azt a kis anyagi erőt, ami rendelkezésünkre áll, annyira szétforgácsoljuk, elaprózzuk, hogy vajmi kevés látszata lesz, vagy éppen semmi. Ezt hangoztatta már oly sokszor Zsilinszky, Sztehlo is, de azért nem adunk semmit beszédükre. Ott van a négymilliós államsegély felosztása. Adunk belőle adócsökkentésre, lelkészi nyugdíjintézetre, iskolák fenntartására. S mit látunk ? Az egyházi adót sem tudtuk leszállítani arra a %-ra, amelyre a reformátusok leszállították; a nyugdíjintézettel is mi lesz, ha az állam megvonja a segélyt? iskoláink is folyton deficittel küzdenek. Miután rámutattam arra. hogy legtöbb vesztesé günk a szórványokra esik, kérdem: Nem terheli e méltón mulasztás egyházunkat, mikor mindenre gondol, csak épp oda nem néz, hol legégetőbb a baj ?! Nemcsak elforgácsoljuk erőnket, de nem is ott vetjük latba, ahol legnagyobbat kellene emelni. Igaz, nagy teher nehezedik híveinkre az anyaegyházakban is. De! — ha tudjuk azt, hogy a szórványokban nagyobb veszély fenyeget, nem oda kellene-e először sietnünk segítő jobbunkkal?! S mit látunk? A reánk eső milliós államsegélyből adunk hitoktatásra, missziók gondozására kerületenként 8— 10 ezer koronát. Nem rossz gazdálkodás ez? Nem jelenti ez is az erők elaprózását ?! Először adtunk volna erre a célra, amennyit csak tudunk s azután a fentmaradott összeget fordítottuk volna csak az anya- és leányegyházak adócsökkentésére, utolsó helyre tévén az iskolákat Anyaegyházainkban sokkal kisebb veszély fenyeget bennünket mint a szórványokban. Ahol a lelkész és tanító minden nap érint- kezhetik a hívekkel, ott erős akarattal, szép szóval tapintattal is sokra megy. De akiket egy évben egyszer, avagy egyszer se látok, azokon csak a pénz segít, mely lehetővé teszi a köztük való megjelenést. Az én öt szórványbeli községemben 40—45 evangélikus tanköteles van hitoktatás nélkül. S mi ennek az eredménye? Évente 10—15 jelentkezik áttérésre. Én vagyok a hibás, én vagyok az oka ? Dehogy! Közegyházunk, amely nekem 30 —40 koronát akart adni. holott 800 koronánál többe kerülne a fuvarom. Rosszul gazdálkodunk! Erőnkön felül akarunk tenni a tudomány oltárára áldozatot. Mennyi, de mennyibe kerül egyházunknak az a temérdek sok középiskola, amelynek számát még legújabban is folyton, de folyton szaporítjuk! És kiknek építünk?!? más felekezetek, ellenségeink gyermekeinek; s a mi szegény egyházunk nyögi a közterheket! Nem volna-e elég Dunántúlnak is egy gimnázium Sopronban, amelybe elvihetné a fiát a bonyhádi, somogyi, tolna, lövői, vasi ev. hívünk is?! Dunántúl három gimnáziumának ev. tanulói oly szépen elférnének ebben az egyben is. Ugyanezt tehetné a többi három kerület is. így elérnők azt, hogy nem kellene az államsegélyt igénybe vennünk; így elérnők azt, hogy tetemes ösz- szeget megtakaríthatnánk. De egy sokkal nagyobb áldását is látnók annak, ha kerületenként egy erős, igazán ev. középiskolánk lenne, tisztán ev. tanulókkal. — Minden tárgynál lenne alkalom arra, hogy tanáraink egy-egy példával, meg, jegyzéssel élesszék a növendékekben a hitbuzgóság tüzét. Jobban gazdálkodjunk! kerületenként egy, de színtiszta ev. gimnáziumot tartsunk fenn : jobban lesz alkalom túlbuzgóságot, egyházszeretetet ébreszteni növendékeinkben s kevesebb lesz közülük hitehagyó; egy nagy összeget megspórolhatunk, amit leánynevelő-intézet fentartására fordítva, olcsóbbá tehetjük ev. középosztályunk leányainak neveltetését, akiket azután a mostani iskoláinknál sokkal olcsóbb zárdák nem rontanak többé s nem tehetnek katolikusokká. Mennyi kerülne a közép- és főiskoláinkon (Elég volna egy theol. akadémia) megtakarított pénzből a szórványok, missziók gondozására! ? Rosszúl gazdálkodunk! Püspökeink állásukhoz, méltóságukhoz nem illő szolgamunkával vannak megterhelve, ami nagy, de igen nagy kárára van közegyházunknak. Sok olyan munka szálai futnak össze a püspök keze alatt, amelyeknek lebonyolítását elvégezhetné 1—2, a püspöki titkár felügyelete alatt álló írnok is S ezzel elérnők azt, hogy a püspök igazán hivatásának élhetne Mennyire csökkentené az áttérők, reverzálist adók számát, ha a püspök 2—3 évben egyszer meglátogathatná a gyülekezeteket, szórványokat is! A püspök minden megjelenése hiierősitő, térítő út lenne. De a jelenben!? Elmúlik 15—20 év, sokszor 40 is, hogy az egyes gyülekezetek hívei nem látnak püspököt, a szórványok meg soha. Vegyük le püspökeink válláról a sok-sok, hivatalukhoz, méltóságukhoz nem illő terhet, hadd éljenek igazán hivatásuknak; hadd látogathassák a gyülekezeteket, s meglátjuk. kevesebb lesz a veszteségünk. Rosszúl gazdálkodunk! Minek az a sok gyüléskezés?! Nem lehetne e ezeknek számát csökkenteni ? Dehogy is nem! Hány és hány előértekezleti, bizotisági gyűlés van, amelyeken semmit sem határoznak, csak azt, hogy majd a másikon határozni fognak. Azt a tárgyat, amelyet az ilyen apró cseprő gyűlések körébe utalnak, elvégezhetnék egyszerre a kerületi gyűlésen. És mit tapasztalunk a kerületi és egyetemes gyűléseken ? Azt, hogy oda minden évben egy és ugyanazon képviselőket küldik, akik az ő elveikhez ragaszkodva, — az általunk nagyrabecsült buzgó- sággal ugyan, de mindig egy és ugyanazon, általuk már parlagra taposott mezőt járják. Jól van ez így?! Nem ! Több ember többet lát, tapasztal, tud és tehet. Azt a bajt, sérelmet, amelyet nem vesz észre a kerületi egyetemes gyűlésekre már évek óta járó lelkész, észreveheti egy, a bajokkal éppen ktizködő kis gyülekezet
