Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-24 / 34. szám
10. oldal Evangélikus Lap 34. sz. 1912. augusztus 24. nek talán fiatal, de buzgó lelkésze. Kevesebbet gyülé- sezzünk s a megtakarítható nagy összeget fordítsuk szórványaink gondozására. Rosszul gazdálkodunk ! Előbb a belmisszióra legyen gondunk s azután a külmisszióra. Az én áldott, jó öreg tanárom: PoszvéK Sándor, nyug. theol. akad. igazgató, mikor a misszióról beszélt, feltette a kérdést: A külmissziót fel kell e karolnunk? S a felelet ez volt: Előbb álljunk erős alapra magunk. Ne menjünk addig Indiába, Afrikába^ pénzünket se küldjük, míg édes magyar hazánkban is sok a tennivalónk! Mert úgy leszünk: míg egyet a pogányok közül megnyerünk, itthon száz ingadozó hagy el bennünket. Azért mondja Jézus is: „Az útra, mely a pogányok közé visz, ne menjetek és a samaritánusok városaiba is ne menjetek, hanem menjetek inkább az Izrael házának eltévedt juhaihoz “ (Máté X. 5—6.) Karoljuk fel a belmissziót. Tartsunk utazó lelkészeket (mint Németországban van), akik főként a szórványokban tartanának épületes, buzdító felolvasásokat, beszédeket. Meglátjuk, hogy kevesbbítjük ezzel is a kitérők számát. Rosszúl gazdálkodunk! Nem tudjuk a kort megérteni. Biztosítások címén milliókat adunk társaságoknak Itt hosszasabban nem térek ki, csak csatlakozom az „Őrálló“ legutolsó számának azon cikkéhez, melynek tartalma ez: Egyetemes egyházunk létesítsen egy biztosító intézetet, amelynél az egyházi birtokot, gyülekezeti épületeket és földeket feltétlen, sőt a lehetőség szerint híveink birtokát is biztosítandjuk. . .“ Százezreket jövedelmezne ez egyházunknak ! Áldozhatnánk ennek jövedelméből is a belmisszióra s kevesebb lenne az áttérők száma. „Circumdederunt me“ ezzel kezdtem, ezzel is végzem. De ha az egyházért rajongó lelkem súgta soraimat félre nem magyarázzák, egyházunkra nézve egészen más folytatása lesz a fenti címnek, mint amilyen a halotti énekben van, a következő: Körülvettek engem híveim, nem azért, hogy eltemessenek, hanem, hogy ha kell, életük feláldozásával is megmentsenek s diadalra vigyék ügyemet! A lelkészt értekezletek szervezése. (Kirchner Rezső püsp. irodatiszt referádája az alsónógrádi lelkészi értekezleten.) Mélyen tisztelt lelkészi értekezlet! Értekezletünk nagyrabecsült elnökétől azon megtisztelő felhívást vettem, hogy tárgysorozatunk 3-ik pontjánál az előadói tisztben járjak el. Készséggel vállaltam a megbízatást és amennyire a rendelkezésemre álló rövid idő alatt lehetséges volt, a tárggyal foglalkoztam is Mélyen tisztelt elnökünk arra kért, hogy — tekintettel a tárgysorozat többi pontjaira — lehetőleg rövidesen végezzek a kérdéssel. Az első pillanatra ez lehetségesnek is látszik, azonban a kérdés oly fontos, hogy szerintem beható megvitatást, beható tárgyalást tesz szükségessé! * A lelkészi értekezletek egyidősek a reformációval. Mindjárt a reform, után szokássá vált, hogy a lelkésztestvérek, főleg a cura pastorális körébe tartozó kérdések megbeszélése végett, összejöttek s egymásnak jó tanácsokkal szolgáltak. Az intézmény nálunk a legutóbbi időkig határozott fejlődési irányt nem mutat fel. Egyrészt nem is tartják meg minden esperességben ezen lelkészi értekezleteket, másutt egy és ugyanazon espe- resség több lelkészi értekezletre oszlik, vagy több espe- resség együtt tart egy közös lelkészi értekezletet, másrészt csak ezen szervezetlenség mellett történhetett meg, hogy egyesek ezen értekezletek köpönye alatt más célokat szolgálhassanak: nyelv szerint tömörítvén a négy egyház- kerület hason érzelmű lelkészeit! Csak az utóbbi években kezd elevenebb élet pezsegni lelkészi értekezleteinkben. Előljár a dunántúli egyházkerület, ahol a püspök által kitűzött pastorális kérdések felett élénk eszmecserét folytatnak az egyes esperességek lelkészi értekezletei. A mi egyházkerületünkben (és ez igy van a két másik kerületben is) a püspök ur ugyan kitűzi a kérdéseket, de alig akad egy egy munkálkodó. Itt is szembetűnő haladást látunk az utóbbi években. Kedvező jel a fejlődésre, hogy az utóbbi időben mindenfelől hangoztatják a lelkészi értekezleteknek a legalsóbb foktól a legfelsőbb fokig való szervezésének szükségét! Hogy mily egészséges gondolat a lelkészi értekezletek szervezése, a lelkészi kar tömörítése, azt szükségtelen külön is hangsúlyoznom: ismeretes az mindnyá junk előtt. Nemcsak fizikai törvény, hogy a tömörülés következtében az erők fokozódnak, de a legutóbbi években okulásunkra tapasztalhattuk a társadalmi életből is, hogy azon társadalmi osztályok, azon testületek, amelyek szervezetten lépnek fel, sokkal nagyobb súly- lyal bírnak, saját speciális céljaikat sokkal könnyebben érik el! Hogy egyebet ne is említsek, a lelkészi kar anyagi helyzetének mostoha voltát, rendezetlenségét nem abban kell keresnünk, hogy az államkincstár talán üres volna, hiszen a legutóbbi időkben is bőven jutott abból a különböző testületeknek, hanem főkép a szervezetlen ségnek, a tömörülés és egyöntetű eljárás hiányának tulajdonítható az! De szükséges a lelkészi értekezletek szervezése — és pedig első sorban szükséges — a hitélet szempontjából is! Theológusaink legnagyobb része csak elméleti tudással kerül ki a theológiákról s pár hónapi káplánkodás után anélkül, hogy idejük lett volna elsajátítani a lelkipásztorkodás gyakorlati részét, élére kerülnek gyakran a legnagyobb gyülekezeteknek s igy még ha lelki- ismeretesen is igyekszenek végezni a templomi szolgá
