Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-17 / 33. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 33. sz. 1912. augusztus 17. Amikor a koalíció letört azt reméltük, hogy ebben az irányban is változás lesz. Csalódtunk. Sejtelmünk amelynek már a múlt évben kifejezést adtunk, hogy a liberális kormány a vallásügyi kérdésekben a klérussal hallgatólagos kompromisszumra lépett alaposnak bizonyult. Ezek a kérdések nagyban és egészben egy „noli me tangere“-t képeznek, megmaradt tehát a vallásegyenlőségi elvnek Apponyi által in- augurált magyarázata és ennek alkalmazása. És most milliókkal segélyezi a magyar állam azt az egyházat, amelynek a múltban már közel három millió katasztrális holdnyi földbirtokot adományozott. A katholikus mozgalom harminc esztendős aknamunkája érett gyümölcsöket hoz és a ,,Regnum Marianum“ az anyagiakban máris helyre van állítva. A nemzeti munkapárt uralma alatt a helyzet nem javult, hanem rosszabbodott. Apponyi még junktimot csinált a katholikus autonómia és a protestánsoknak adandó nagyobbmérvű dotáció adományozása között, vagyis érezte, hogy ha következetes akar maradni, a protestánsokat is ki kell elégíteni. Zichy János gróf már nem érzi magát feszélyezve a protestánsoknak adott azon ígérete által, hogy a protestáns közös bizottság kiküldötteivel az 1848: XX törvénycikk végrehajtása tárgyában alkotandó törvényjavaslat felett tárgyalni fog, ezzel az üggyel egyáltalában nem akar foglalkozni, de ismételve kijelentette, hogy ősszel benyújtja a törvényjavaslatot a katholikus autonómiáról. Sőt tovább megy. Az 1848: XX. törvénycikk elvi álláspontjának végrehajtása nélkül és ennek teljes mellőzésével kötelezni akarja a magyar államot arra, hogy pénztárából egy újonnan felállított görög katholikus püspökség minden kiadásait kizárólag az állam jövedelmeiből fedezze, vagyis végrehajtja a törvényt az állami terhelést illetőleg, anélkül hogy az állam részére az ellenértékét, az állami befolyást a görög katholikus püspökség ügyeibe igénybe venné és végrehajtja azt egy felekezet javára, holott a többi felekezetek égető szükségletei még részben sincsenek kielégítve. Meghozatja a magyar állammal ezt az áldozatot, anélkül, hogy Róma az akció kiindulási pontját, a magyar nyelvű liturgiát engedélyezte volna. Ez persze mind nacionalisztikus álarc alatt történik. Róma mindig kitünően értett ahhoz, saját céljait nemzeti színű sallangokkal felcicomázni Odadobják a jelszót: „magyar kultúra“ és megnyílik a bőség szaruja, holott ez a magyar kultúra első sorban katholikus kultúra és még annyira sem magyar, hogy az isteni tisztelet nyélve teljesen magyar lenne. De ha az is lenne, nem így kell a magyar kultúrát csinálni Államosítsa az oláh görög Leszállt az est csillagruhában A földnek pamlagára, le; Búsan ülök sötét szobámban, Izzó agyam gonddal tele. A földi gond zsarol örökké, És tőle meg nem nyughatok; Olyan vagyok, mint aki többé Nem érez kéjt, se bánatot! Csüggedten. A törpe küzdés a kenyérért A földre húzza szárnyamat; S döbbenve kérdezem: de mért, mért Magasra szállnom nem szabad?! Ide kötött talán a végzet Végkép a röghöz engemet, Úgy megkötött, hogy egyre vérzek, Ha megrázom bilincsemet?! Nem is lehet! Ha bennem Isten, S az istenszikra ég — s örök: Én e jogon szilaj csapással Hozzá, magasra feltörök! . . . Kongruás, Kemény keze a földi gondnak Bilincsbe verné telkemet, Ki áttöré az égi boltnak Magas várát: a felleget? . . . De nem! De nem! Ha kell, letépem: Ne törje lelkem’ e bilincs: Én rajtam, — istenülten érzem — A végzetnek hatalma nincs!
