Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-13 / 28. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 28. sz. 1912. julius 13. A másik szempont, melyet a szerző szintén figyelmen kívül hagyott, az, hogy az egyetemes lelkészegyesület tulajdonképpen csak az esp. lelkészértekezletek s nem maguknak a lelkészeknek összefoglaló szerve. Hogy a szerző lelkében is ez az eszme élt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az egyetemes lelkészegyesület alapszabálytervezetében az egyházmegyei és kerületi lelkészegyesületeknek szervi összefüggései is meg vannak állapüva. S ez is a helyes. Mert egy és ugyananazon lelkész három lelkészértekezletnek nem lehet kötelező tagja, vagy ha tagja, úgy működése minden fokon egyforma s ha kötelességét teljesiti az egyházm. esp. értekezleten, felesleges, hogy ugyanazt teljesítse nagy anyagi áldozattal az egyetemes lelkészegyesületben is. Ezért is, nem a lelkészeket, de a lelkészegyesületeket kell kötelezni a belépésre, holott ezekről az alapszabálytervezetben szó sincs. A kerületi és egyházm. lelkészértekezletek szabályzatilag, a lelkészek erkölcsileg kötelezendők a tagságra. A lelkészértekezletek határozatait feldolgozzák a szakosztályok, a szakosztályok azokat az egyetemes lelkészértekezlet közgyűlése elé terjesztik, innen a határozat az egyetemes közgyűléshez nyujtatik be. így lesznek azután a lelkészértekezletek bekapcsolva az egyetemes egyház működésének kebelébe. Természetesen akadémiákban előkészíteni akarjuk a vallásoktatás reformját, ott is nem pártszellemnek, de csupán tudományos munkálkodásnak kell uralkodnia. A pártszellemet az szüli, hogy theologiánk egyúttal lelkészképzők. Nos, a lelkészt meg kell szabadítani a kötelező hitvallástól, amint Tisza István is követeli s ekkor a theologiáinkon megszűnik a pártszellem. A theologiai irányok feletti eszmecsere ne váljék soha személyeskedéssé. Nekem szent meggyőződésem: aki igazán csak az igazságot kutatja s a tudományt, továbbá a vallásos eszmék tisztulását viseli lelkén, nem is fog személyeskedni. A személyeskedés, ledorongolni akarás gyengesség jele. Persze, hogy bizonyos számú olvasókra az ilyen is hat, az magától értedődik. Az első: tiszteljük mindenkinek meggyőződését. A személyeskedés a személyeskedőnek tudományos értékét mindig leszállította. A személyeskedő theologus pedig — mert sajnos, ez volt gyakran az egyházban gyakorlat — még inkább ellenszenvet kelt, mert az emberek zöme a vallás iránt amúgy is közömbös. Hogy vannak persze olvasók, akikre a ledorongoló módszer hat, azt következik ebből, hogy az alapszabályokban felvett minden olyan cél, mellyel egy. egyházunknak más szerve foglalkozik, elejtendő. Vagyis elejtendő a tervezet 2. §. b) pontja, a három utolsó sor fentartásával. Részletezendő a 3. §. a szakosztályok felállításával. Módosítandó a 4. §. a) pontja, mely a lelkészek kötelező belépését teszi szükségessé. A „lelkészek* helyébe „lelkészi értekezletek“ teendő. Helyesbitendő a 7. §., amennyiben a tagdíj nem osztandó szét a kér. és egyházm. értekezletei között. Kihagyandó teljesen a 9. §., mely segélyalap gyűjtését célozza. íme, ezek a módosítások és szempontok azok, melyeket megfontolás céljából az illetékesek figyelmébe ajánlok. Tartsuk be itt is azt az elvet: szigorúan körvonalozni a működés eszközeit, világosan meghatározni a működés célját s egyszerűsíteni a működés módját. Kevesebbet akarni és többet tenni. És nem megfordítva. így leend azután a lelkészegyesület működésén Istennek áldása. I Egyházas-Berzsenyí dr. Berzsenyi Jenő, j Dr. Berzsenyi Jenő 1845. évi április hó 10-én született a vasmegyei Nemesmagasi-ban tapasztalatból tudom. Hogy azok az olvasók azonban nem azon körből kerülnek ki, akik a kérdés felett be ható olvasottsággal megfelelő tudományos alappal rendelkeznek, az bizonyos. Hogy tehát a vallásoktatás terén reformot elérhessünk, lelkészeinknek, theologiai tanárainknak tartózkod niok kell a személyeskedéstől, fanatizmustól s végre nem szabad azoknak fegyelmit akasztani a nyakukba, akik meggyőződésüket nyíltan hirdetni merik. Fegyelmit csak erkölcstelenségért, hivatalos mulasztásokért nyerhet valaki. Sajnos, hogy nem mindig úgy van, az szüli, hogy sokan nem hirdethetik meggyőződésüket. A kenyér az első. Nem lehet valakitől követelni, hogy állását kockáztassa. Ha nem igy volna, talán már rég meg volna a vallásoktatás kérdésének reformja. Amint Méltóságod is mondja: sok lelkésznek — s valószínű tanítónak is — a hittanitás a „legrettenetesebb feladat“. Pedig nem kellene ennek lenni. Ma épp azért, mert ezen oktatás s a vallásosság ébresztése a 400 év előtti nívón áll s régi formájú — frázisokkal telt — egyházi beszédekből áll: a templomaink üresek. Azok rögtön
