Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-04 / 18. szám
6. oldal. Evangélikus Lap. 18. sz. 1912. május 4. Haeckel Ernő* Irta: Koller István. Lesznek olvasóink talán, akár szörnyűségnek fogják érezni, hogy egyházi lapban cikk jelenik meg a jénai nagy zoológusról. Hozzá még olyan, amely nem ledorongol, nem lehurrogtat, hanem elismeri mindazt, amivel e nagy tudós hozzájárult az emberi tudás fejlődéséhez. Tegyük túl magunkat a kicsinyeskedéseken. Minden embernek vannak hibái. Hacke- léit ismerjük mi is, de ez vissza nem tarthat attól, hogy azt, ami nagy benne, észre ne vegyük. Érdemei mellett hibái eltörpülnek s mi igazán csak ügyünknek — az elfogulatlan, mély vallásosságnak ártunk ha Deunertet, Brasst, Wassmannt, nagy természettudósoknak mutatjuk be s Haeckelt folyton kicsinyeljük. Vájjon az exacttermészettudományfellen- ditése Haeckelnek vagy Brassnak köszönhet-e többet? Én elismerem e tudósok érdemét is, de mégis furcsa, ha Haeckel nevének elhomályositása kedvéért citáljuk őket. Avagy mert valaki a monizmus ellen küzd, már nagy természettudós? Jelszavunk: elfogulatlanul elismerni az igazságot mindenütt. Bár igaz az is, sok embert megtéveszt az a harc, amelyet Haeckel ellen újabban indítottak a „Welträtsel“ megjelenése óta. A „Welträtsel“ ... E sorok Íróját néhány szerény személyes emlék is fűzi a nagy gondolkodóhoz. Az említett munkát oly gyakran veszem elő s ilyenkor a címlapra a már reszkető kézzel odairt kedves, szívélyes ajánlósorok, amelyekkel a nagy tudós kitüntetni oly kegyes volt, mintha megvádolnának. Valamikor kétségtelenül lelkes hive voltam a monizmus- nak. Dehát: senkisem tehet a meggyőződése, a lelkiismerete ellen. Ma: másban látom a nagy tudós elévülhetetlen érdemeit. A monizmus nélkülözi azt a mélységet, amelyet éppen Hackel természettudományi kutatásaiban látunk, amelyet a „Generelle Morphologie“, a „Syst. Phylogenie“, a „Ra- dióláriák monográfiája“ stb. feltár előttünk. S mégis Haeckelnek, a monistának, is van érdeme. A történelem ismét gazdagabb lett egy oly személyiséggel, aki mindenét kockára tette meggyőződéséért. Ez is oly tulajdonság, amelyet mindenesetre csak becsülnünk kell. Egy személyiség, akinek harc az élete, egy majdnem 50 éves folytonos harc theologusokkal, természettudósokkal, filozófusokkal egyaránt. Életrajzával csak röviden akarunk foglalkozni. Február 16-án töltötte be 78. életévét. Születéshelye Potsdam s Jenában 1861 óta tanár. Hívták később Würzburgba és Bécsbe is, de ő hű maradt a kis Jenához, viszont Jena is megbecsülte. Egyik utcája róla van elnevezve, amelyben egy egyszerű villa képezi az excellenciás úr lakását. A „Geheimrat“ cinamel a weimari nagyherceg tüntette ki. Tanárai voltak Virchow, Johann Müller és Kolliker. Kiváló tanártársa, akivel Jenában hosszú ideig együtt mű? ködött, a hires anatómus Gegenbauer. Életében kétségkívül Darwin művének (A fajok eredete) megjelenése képez fordulópontot. Darwinnak lelkes követője, védője, eszméinek kiépitője s ezáltal a természettudományok, különösen az állattudomány hatalmas fellendítője lesz Haeckel. Legelőször a természettudósok 1868. évi stettini gyűlésen száll síkra Darwin tanaiért. Majd megírja ismert hatalmas munkáit kutatásának eredményeivel, mig 1877-ben a nagy Virchow-val szemben fejti ki álláspontját s ennek azután egymásután vív harcokat Hissel, Semperrel, Avatrefagessal, Bastiannal stb. Haeckel munkálkodása négy irányban mozog. 1. Közelebbi szaktárgyában kifejtett kutatásai, 2. kutatásaiból levont elméletek, amelyekkel az állattant tudományos s filozófiai nívóra emelte, 3. a Darviniz- mus kiépítése s végre 4. a monizmus filozófiai rendszerré való kidolgozása s az e téren működő agitá- ciója. Amig az előbbi tevékenysége maradandó érdeme, ez utóbbi az, ami múlandó, amivel gyakran tekintélyének is ártott, mert figyelmen kívül hagyta a higadt tudomány ellenérveit s akárhány ellenfelének meggyőződését rosszakaratra, papi befolyásra, bátortalanságra vagy gondolkodásának visszafejlődésére, itéletképtelenségére vezette vissza. Az embryológiai kutatásokból fejtette ki ismert gaszträa elméletét s biogenetikai alaptörvényét, amely szerint az embryó fejlődése alatt megismétli a faj évezredes fejlődését. így az embernek például ko- poltyui vannak egy ideig, majd hártya az újak között, ami például az úszóállattal való rokonságot bizonyítja. A megtermékenyített pete oszlása által egy sejtcsomó keletkezik, amelynek morula a neve. A sejtek egy gömbfelülete irányába rendeződnek s ez a blasztula. A blasztula betűrendese s elől való összenövése révén keletkezik a gasztrula, amely két sejtrétegből áll. E fejlődési fokon minden már szövettel bíró állat átmegy s igy egy ily ősnek is kellett lennie, amely a mai colenterátákhoz volt hasonló s az a gaszträa. Az embryológia és az állattörzs fejlődése tehát folytonos vonatkozásban áll egymással s ezen alapból kiindulva Haeckel megszerkesztette az állatvilág törzsfáját. Szerinte az ősnemzés útján keletkezett fehérnyeszerű sejtplazmából (monera) athő- bák, blaszteádák, moraádák, örvónykék. Innen indult ki a férgek törzse, amely az ősgerinchurosokhoz vezet. Majd jöttek a körszájúak, hüllők, csúszó mászók, gyikok, emlős hüllők (sauromammalia), ősemlősök, csőrösemlős, erszényesek, f ólmajmok, majmok, beszélni képtelen majomember (pithecanthropus ala- lus) s végre az ősember. A madarak a gyíkokkal is rokonok. (Archeopterix közép faj!) Magától órtedődik, hogy Haeckel az egész fej-
