Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-23 / 12. szám
Evangélikus Lap. 12. sz. 1912. március 23. 2. oldal. Találóan mondja idevonatkozólag egy nemzetgazdasági író: „A történeti fejlődésen végig azt látjuk, hogy a főpapság terhei a királyság első századaitól kezdve folyton keves- bednek. Míg a keresztyénség első századaiban harcolni, téríteni, tanítani, szegényeket gondozni, betegeket ápolni s gyógyítani kellett; utóbb minden kötelesség alól kibújnak és a vagyon egyedül személyes haszonélvezetül marad birtokukban“. A jogtudósok a törvényt is idézni tudnák, melynél fogva az egyházi javak jövedelmei, míg az illető főpapi állás üresedésben volt, mindig az államkincstárba folytak be. S csak jelenleg uralkodó királyunk utalta azokat az u. n. vallásalapba. Mivel pedig a vallásalap az országgyűlés által 1877-ben kiküldött bizottság jogi véleménye szerint az állam tulajdona, az annyit jelent, hogy: az egyházi javak jövedelme voltaképpen az állam tulajdona s csak haszonélvezetül bocsátja azt ideiglenesen az egyházi méltóságot betöltő egyén rendelkezésére. Mária Terézia s még inkább II. József alatt ez a jogelv egyes szerzetesrendek birtokainak konfiskálása által gyakorlatilag is többször érvényesült, úgy, hogy az egyházi javak szekuVallásos testületek versenye. Irta; Sass János. Az ember törekvéseinek végcélja még ebben a mai eszménytelen korban is a lélek egyensúlya, nyugalma, mely akkor áll be, ha a szívben élő vágyakozások elérik kielégíttetésüket, ha az ember az ő benső, eszményi világában és az őtet környező külvilág körülményei közt egyetértést, összhangzatot talál. Ez az az állapot, melyet boldogságnak, vallásos szempontból üdvnek nevezünk. És minthogy ennek az összhangzatos nyugalomnak forrása abban a felfogásban rejlik, melyet az ember magának a világrendről s a világkormányzó hatalomról megalkotott, az ember lelki üdvéről való gondoskodás azon testületeknek feladata, melyek hivatásszerűen foglalkoznak a véges teremtmény s a végtelen hatalom közötti viszonnyal. Természetes, hogy bizonyos időszakokban a történet folyamán ezen testületek közt — ép úgy mint a politikai testületek, az államok közt, csakhogy más célokért — versengés fejlődik ki azon larizációját még a legmerevebb jogi álláspontról sem lehet törvénytelennek állítani. Mivel a főpapok az egyházi javak haszon- élvezetét csak bizonyos társadalmi s honvédelmi föladatok fejében kapták és mivel ezeket a nagyfontosságú ellenszolgáltatásokat nem teljesítik többé: világos dolog, hogy azokat az állam bármikor teljes joggal visszavehetné tőlük. Nagy szükség is volna reá, hogy visszavegye. Népünk, főképp a színmagyar földmíves nép sehogyan sem tudja saját hazájában állandóan megvetni lábát. Nem tud maradandó, firól-fira szálló örök otthont alapítani, mert — nincs föld. A föld javarészét a meddő főpapok, szerzetesrendek bitorolják. Gyenge argumentum az, hogy mi, protestánsok az egyházi javak szekularizációját azért ne kívánjuk, nehogy egyházunkat irigységgel vádolhassák! Hát nem vádolják-e enélkül is? S csupán azért a föltevésért tűrje a protestáns egyház, tűrje a kivándorlásra kényszerített földéhes nép s tűrje a pénzforrásokban szűkölködő állam azt, hogy a roppant terjedelmű egyházi javak még további ezer esztendeig a főpapok személyes uralkodásának, határtalan kényelmének s fényűzésének szolgáljanak eszközül ? Nem! kérdésben, melyik találta meg ama viszony számtalan módozatai közt a leghelyesebb álláspontot, amelyen az ember lelki vágyainak megvalósulása legtökéletesebb mértékben érhető el, mely legtöbb ember egyéniségének felel meg. Szóval az a kérdés merül fel gyakran: melyik a legjobb vallás ? Különösen olyan korszakokban veti fel ezt a kérdést a társadalom, mikor a művelődés egyéb ágai által egyoldalúig igénybe vett lelki erők ebben a munkában kifáradtak s a társadalom közérzése az egyoldalú haladás nagy hátrányait felismerve, ismét az elhanyagolt vallási ügyekre tér vissza. A történeti fejlődésnek ez a képe tűnik szemünk elé ma is. Hosszú ideig egyéb gondjaink voltak, másféle kérdések foglalkoztatták figyelmünket. A fejlemények most lélektani következetességgel a vallási ügyeket tolják előtérbe ; az emberben fölébredt a vágy vallásos érzületeinek kielégítésére, minek folytán önként felmerül a kérdés: melyik vallásos testület képes a keresőnek legtöbbet nyújtani ? Vegyük sorra őket, legalább azokat, melyek a mi szellemi művelődésünkre mélyebb benyomást gyakoroltak s jelöljük meg röviden általános elvein-
