Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-09 / 10. szám
4. oldal Evangélikus Lap. 10. sz. 1912. március 9. nem vagyok egyedül. Velem van a pesti evang. egyházközség is az ő lelki vezetőivel, akik Szelényi idézett tantételét pályadijjal jutalmazták. De ha egyedül maradok is. Valakinek csak kell lenni ebben a Lutherániában, aki megmondani meri az igazságot! Sztehlo Kornél. Prohászka. A római katholikus egyház a huszadik század küszöbén két kinccsel dicsekedhetik s ezek: Németország és Magyarország. Régi őskatholikusok államok, mint Franciaország és Portugália — egykor leghübb és legkedvesebb leányai Rómának, elszakadtak tőle s más ősrégi katholikus államok, ha nem is szakadtak el, ott örökös harcban áll az állami hatalom a pápa hatalmával. Németország még többségében nem katholikus ország, de a protestantizmus gyöngülten áll szemben az egységes, politikailag szervezett katholicizmussal, mely tudományban, erkölcsben, vallásos buzgóságban magasan felette áll a román népek katholicizmusa felett. Németország, Luther hazája, alighanem arra a sorsra kerül a protestantizmust illetőleg, mint Palesztina, a Megváltó hazája a kereszténységet illetőleg. A szociáldemokrácia és destruktiv theologia mindent lerombolnak ott.* Magyarország az egyetlen állam Európában, amelyben az államhatalom által támogatott ellenreformáció dacára még közel négy millió protestáns élte meg a vallásszabadság korát. Az ellenreformáció tüzét csak ott állta ki a protestantizmus más országokban, ahol segítőtársa az államhatalom volt. Csakis Magyar- országon tanúsított ily szívósságot a protestantizmus. És ez az erős, szívós protestantizmus, mintha egészen megtagadná múltját, ma egész Európában, hazánkban a legsiralmasabb helyzetben van. Ma büszkén nevezheti a római pápa a magyar nemzetet legkedvesebb nemzetének, mert sehol sem áll széles e világon ügye fényesebben, mint hazánkban. Az egyházpoiitikai harcok alatt úgy látszott, hogy kis konfliktus támad a pápa és Magyarország között. De a győzelem Róma révén teljes volt. Megnyerték azt, ami után évtizedeken át hiába küzdöttek, ami reájuk nézve a punctum saliens volt, a vegyesházasságban született gyermekek vallásáról szóló törvényt. Az államhatalom nem helyezkedett ellentétbe a római katholikus egyházzal, sőt meghagyva az egyházi vagyont, még az állam pénztárából is juttat milliókat a gazdag * Nem egészen úgy van, mert Németországban az ortho- doxok szövetkeztek mint „Schwarzblauer Block“ a Centrummal, a szabadelvű protestánsok és a szocialisták ellen. Szerintünk azok a protestantizmus ellenségei, akik az Antikrisztussal szövetkeznek. (Szerk.) vétettek. Régebben úgy is volt. Az elvált nőknek, még ha ártatlanok voltak is, nehéz helyzetük volt a társaságban és a nők irtóztak attól erre a sorsra jutni. Ma mosolygunk felette, sőt azt találjuk, hogy az elvált nő sokkal érdekesebb egyéniség, mint a családi gondok és kötelességek súlya alatt görnye- dező feleség és senkinek sem jut eszébe a társaságban az elvált nőnek hátat fordítani. Ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy a társaság minden elvált nőt, vagy férfit bojkottáljon, de ha a társadalom helyes érzékére támaszkodva valakit erkölcsileg elitéit, akkor vonja le ebből a konzekvenciákat és elnézésével ne bátorítson fel másokat a társadalmi rendet és erkölcsöt sértő magaviseletre. Amily eminens érdeke azonban a társadalomnak a könnyelmű válások megakadályozása, ép oly eminens érdeke az, hogy a szerencsétlen házasságok vaskényszerrel fenn ne tartassanak. A társadalomnak ugyanis nem az az érdeke, hogy minden viszony, melyet az állami törvény házasságnak, a róm. kath. egyház épen szentségnek de krétái, csupán az elv kedvéért egy noli me tangere legyen, hanem az a társadalom érdeke, hogy az embereknek házasságban való együttélése az egyént a köz iránti kötelességei teljesítésében elősegítse, hogy a házassági viszonyban való élés a társadalom alapját képező családnak való élést eredményezze, az egyénben az altruizmust a családi erényeket és a családtagok érdekében való munkálkodás kötelességét felébressze és fokozza, szóval az a házasság kell a társadalomnak, amely a családi erények melegágya, mely azt az eszményt, hogy a társadalom erényekben és erkölcsökben tökéletesedjék szolgálja. A családokból áll a társadalom és ha az erkölcs a családokban megromlik, beáll az az állapot, amelyről a költő mondja : „Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől ’s rabigába görnyed.“ Nyilvánvaló ebből, hogy a társadalomnak nem állhat érdekében oly házasság fentartása, amely nem teljesiti azt a feladatot, amelyet az a köz érdekében teljesíteni hivatva van. Kétségtelen, hogy azokban az esetekben, amidőn az egyik házastárs kötelességeit a másikkal szemben súlyosan megszegi, joggal feltételezhető, hogy az ilyképen feldúlt házas
