Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-29 / 31. szám

1911. julius 29.

Evangélikus Lap. 31. sz.

3. oldal

két vezető eleme: — a világi urak és lelkószok — egy már meglevő baj létrejötteért egymást okolja, mert ha abból a nehéz és kemény harcból, moly a lelkészi fizetések javításáért, vagy épen korszerű rendezéséért folyik és folytatandó, győzedelmesen akarunk kikerülni, akkor nem szabad nekünk lelkészeknek világi uraink jóindulatában, jó szándékában kételkednünk, avagy egyesek hibájáért az összességnek szemrehányást tennünk, amint viszont mi is elvárjuk, hogy valamely lelkósztestvór esetleges de- fectusát ne valamennyiünknek tudja be a világi elem Amennyire tiltakozik „Sz—ou Kiss Béla általánosítása ellen annyira óvást emelünk mi szegény parochusok is a generalizálás ellen.*

A gyanúsítások, szemrehányások mindig olyan nehezen gyógyuló sebet ülnek, melynek fájdalma oly szavakat mondat el, mik használni ritkán, de ártani igen gyakran szoktak. Íme Kiss Béla kemény és keserű szavai még egy józan higgadtságáról ismeretes „Sz—o*-t is arra visznek, hogy ilyen kitételekkel él a lelkészekre vonatkoztatva: „A lenéze- tésnek gyakran más oka is lehet, mint a lenéző gőgje“ vagy : „Aki persze pipaszó mellett búsul sorsa felett és szabad óráit elkaszinózza az nyomorogni fog és abból se a közegyház, se az állam urat teremteni nem fog. Ora et labors! ez legyen papjaink jelszava és kevesebb okuk lesz panaszkodni". Ezek is keserű és igazságtalan szavak.** A búsulás sorsunk felett nem tulajdonságunk, mert kishitű lemondás volna, pipaszó mellett meg épen mostantól lógva drága mulatság lenne, amire ép oly kevéssé futná, mint a „kaszinózás“-ra, már ha erre a szegény falusi papnak egyáltalán alkalma lenne.

Ami az imádkozást illeti, hát azt nem vonja talán kétségbe „Sz—o“ sem, mert bizonyára tudja, hogy emésztő megélhetési gondjaink közopetto egyes- egyedül ez erősít a küzdelemre a létért, a munkára, melynek életünket szenteltük és egész ambíciónkat szenteljük. És hogy eleddig „hallgató ajakkal“, de el nem csüggedt szívvel-lélekkel ültünk és ülünk a megélhetés kemény padján, az csak onnan van, hogy mindenha emlékezetünkben van a szó: „Óra et labora!“ Ha ennek a szónak jelszavúl választásával lehetne jogos panaszkodásaink okát megszüntetni, akkor bizony lelkész ajka panaszszóra nem nyílna. Mert dolog az van a legkisebb eklézsiában is elég. A mai bonyolult egyházi közigazgatás mellett, úgy az íróasztalnál, mint a gyülekezeti élet vezetésében, egyesek ügyes-bajos dolgainak tanácscsal, tettel el* Sz—o cikkéoen egyáltalában nem okozta a lelkészeket, s így nem volt mit generalizálni.

** Keserűk és igazságtalanok, ha generalizáltatnak, de nem Sz—o, hanem a cikkiró generalizál itt. A .búsulás pipaszó mellett1' különben nem sértő, mert ez a magyar ember átlagos szokása. (Szerk.)

intézésében elég tág munkatere van még annak is, „aki öt-hatszáz lélek lelkiszükségletét kiszolgálja“. A lelkészi teendők messze túlnyúlnak a vasárnapi pródikáláson és egyes funkciók végzésén és a lelkészek élete korántsem olyan kontemplativ, mint sokan mondják és még többen gondolják. De ez nem akar panasz lenni, sőt még azt sem akarom ezzel mondani, hogy a falusi lelkésznek nem volna ideje egyes mellékfoglalkozások űzésére. Idő az volna, sőt az irodai munkáknak az esti időre áttételével még ott is szerezhető, hol nem igen van, csak a mellékfoglalkozások kínálkoznának.

A földniívelést, bortermelést, méhészetet nem lehet ám mindenütt űzni. Azt már talán csak nem proponálja senki, hogy a lelkész maga szántson, vessen, arasson, kapáljon vagy permetezzen, mert a legtöbb helyen erre kerüíne a sor a mai munkáshiány mellett. Azután a gazdálkodáshoz érteni is kell, beruházási és forgó tőke is szükséges, különösen ma, amidőn az állatok oly drágák, a cselédbérek horribilisek, egy darabka szőlőföld ára már capitalis, és a forgatás, vessző, karó, szénkénegezés, permetezés, kénporozás stb. mind sok sok pénzbe kerül. Nem ok nélkül hagyott fel a falusi lelkészek legnagyobb része a gazdálkodással. Ha ez csakugyan meghozná nekik azt a jövedelmet, amit pl. a kisbirtokos földmívesnek hoz és amelyre oly égető szükségük van, bizonyára nem adnák olcsón bérbe a néhány holdnyi papi földet. Ilyen módon tehát nem lehet általánosan és mindenütt a lelkészek anyagi helyzetén javítani, hanem csak itt ott, hol a viszonyok lehetővé teszik és ahol ez megvan, ott az illető lelkészek külön buzdítás nélkül is megcselekszik.

Az egyes lelkészi állások egyesítésének tervével a mai generáción még „Sz—ou sem remél segíthetni, Különben sem hiszem, hogy valaha keresztülviszik, hiszen annyira „noli me tangere“ egy egy gyülekezet kicsinyes érdeko a vezetők szemében, hogy ily talán üdvös radikalizmust a legközelebbi zsinattól remélni sem lehet.

Méltán és joggal vetődik tehát fel a kérdés: mit tegyünk, mert valaminek történnie kell, hiszen a lelkészek anyagi holyzete a jelenlegi állapotban nem maradhat meg már sokáig.

Az ón szerény véleményem szerint a nehéz és fogós kérdés a következőleg volna legalább tűrhetően megoldandó.

I. Az államtól követeljük és várjuk a kongruá- nak minél előbb 2400 kor.-ra emelését és a pénzügyi helyzetnek kedvezőbb alakulásakor az évötödös kor- pótlékok fedezésére megfelelő összeg folyósítását. Minthogy ez utóbbira az állam ezidőszerint aligha hajlandó és képes, csak az előbbit kell erélyes komolysággal kérnünk és számításba vennünk. Évi 800 kor. jövedelemszaporulat már szép segítség, ha nem is