Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-23 / 52. szám
1911. december 23. Evangélikus Lap. 52. sz. 3. oldal Hadd világosítsák meg ezek, amit amazok elhomályosítottak: az ő szent személyiségét és az ő szent példáját, hogy nyomdokaiba léphessünk. Mert amily igaz, hogy nekünk, evan- géliomi keresztyéneknek csak egy kegyelmi eszközünk van és ez az Ige, oly igaz, hogy legnagyobb szentségünk épp a megtestesült (ge, maga az Úr Jézus Krisztus vagy — mint Luther mondja — „az Úr Krisztus példája, mivelhogy ez a legnagyobb élethatalom, amely nem csupán tanít, ahogyan ezt az atyák példái cselekszik, hanem munkálja is mi bennünk azt, amit tanít, nyújtja, közli az életet, a feltámadást és a halálból való váltságot“. Úgy van. Az igazi keresztyénség nem a tan, hanem az élet vallása: Krisztus élete mi bennünk. Öt magát állítsuk lelki szemeink elé az evangéliumok által s őt, egyedül őt hallgassuk és lássuk. S őt hallgatva s látva, induljunk utána, hogy lassanként elváltozzunk az ő szellemi képe mására. Tanuljunk tőle s akkor megértjük, mit te- szen: lenni olyanná, aminő ő volt, élni ugyan, és bevitte a szalonba. Nekem nem akarta megmutatni mi van benne. — Ugyan te kis bohó. A Lujza csak tréfált, mert tudta, hogy várjátok a Jézuskát. A Jézuska csak akkor fog jönni, ha este meggyújtja a fát és akkor a Jézuska csenget, megnyílik az ajtó és . . . — Múltkor a papa csengetett és nem a Jézuska. Én láttam ... — Hát persze már akkor a papának adta a csengetyűt. — Hát miért nem marad itt a Jézuska, mikor oly sok szép játékot hoz? — Hiszen mindig itt van veletek, Katókám, veletek, játszik, veletek örül, mert szereti a jó gyermekeket. — De hát miért nem látjuk őt? Hogy erre a kényes kérdósro megnyugtató feleletet adhassak, kénytelen voltam a tbeologiához folyamodni és megmondtam Katónak, hogy a Jézuskát azért nem látjuk, mert ő az Isten. Katóka nagy szemeket meresztett, látszott, hogy nem értett meg. A theologiai elmélkedésnek szerencsére véget vetett Bandi, aki kirántotta zsebórámat, a gyermekek kedvénc játékszerét. ahogy ő élt, halni ugyan, ahogy ő halt! Megértjük, hogy ez az Isten országa, ez az örök élet. Megértjük, hogy az igazi keresztyénség az élet országa. T ömörüljünk! Szárat a protestáns ifjúsághoz. A Luther Otthon első estélye alkalmából 1911 december hó 7-én elmondotta : Sztehlo Kornél. Midőn az evangélikus egyházban az az eszme támadt, hogy üllői-uti házában evangélikus főiskolai ifjak részére internátust létesít, egy magasabb szempont vezérelte, amelyet röviden úgy jelezhetünk, hogy az internátus létesítésének célja az evangélikus ifjúság tömörülése. Minden közületnek, az államnak, a társadalom’ nak és az egyháznak jövője és virágzása szorosan összefügg az ifjúság szellemirányával. A közületnek szüksége van arra, hogy a jövő nemzedék céljai iránt lelkesedjék, hogy vele órezzon, hogy hozzátartozását szóval és tettel kifejezésre jutassa. A férfikor a cselekvés kora. A nagy alkotásokhoz a jellem megszilárdulása, az életből merített tapasztalatok, a tudás és az ismeretekből merített bölcs elhatározás szükségesek. Lelkesedni azonban Gáborka ezt meglátva rögtön ott termett, hogy 6 is kivegye részét a zsebóra élvezetéből, • mely abból áll, hogy az órára fújnak és felugrik a fedele. Mindegyik fújni akart. Ezen aztán összevesztek. — Ejnye gyermekek 1 Hát mit fog mondani a Jézuska, ha ilyen rosszak lesztek. Ez hatni látszott és Bandi közvetítő ajánlatot tett. — Nagypapa mondja el a Póterke meséjét. Ezt a Póterke mesét ón gondoltam ki a gyerekek részére és habár már vagy húszszor hallották, mindig nagy érdeklődéssel hallgatták Péterke, a halászfiú kalandjait vizen és szárazon, a tengerben és a föld mélyében. Katókát az érzékeny jelenet, mikor a Póterke anyja siratja elbújdosott fiát, mindig megrikatja és amikor a hableányok táncához érünk maga énekli: „Tengertáncot járunk. Holdvilágra várunk, Sötét éjjel — puty, puty, puty! Tenger mélyén — kuty, kuty, kuty! Guggolunk sötétbe. Ezek az én örömeim 1
