Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-02 / 49. szám
8 oldal Evangélikus Lap 49. sz. 1911. december 2 egyházi adót, akár az iskolák kiadásait, akár a haza iránti érdemeket, mi mindegyik módon sokkal többet kapnánk! Azért merem én újra meg újra vitatni éppen az egyenlőség és igazság nevében, hogy joggal követelhetünk többet az államsegélyből. Adja azt a többet az állam nem kongrua alakjában, hanem egy összegben, az egyetemes egyháznak, a kongruaheli hátrány kárpótlásáért s az iskolák fentartásának támogatására. Ezen a címen nem követelhet azután többet sem a görög keleti, sem az izraelita, sem a katholikus egyház a maga papjainak. Ha ezt megadja az állam, akkor lesz meg az egyenlőség a segélyben! A felekezeti tanár és tanító már megkapta az államsegélyt, miért nem kapja meg a lelkész is éppen az egyenlőség nevében? Sürgessük, követeljük a tanárokéval egyenlő lelkészi fizetést, korpótlékkal együtt! Minden lelkész követelje meg a maga képviselőjétől, hogy az országházban sürgesse és pártolja a király és kormányok Ígéretének beváltását; képviselőházban, főrendiházban követelje mindenki, mindaddig, míg be nem váltják, amit ígértek, amit megérdemlőnk, amire halaszthatatlan szükségünk van, ha élni akarunk, ha egyházunkat tehetséggel, lelki nyugalommal, múltúnkhoz méltó módon akarjuk szolgálni, építeni, képviselni. Hadd lássuk hát végre az igazságot és egyenlőséget az államsegélyben is! Veres József. Az igazi katholícízmus. Az encyklikák és motu propriók egész sora jelent meg az utolsó években, melyek tárgyuk, vagy hangjok miatt nemcsak azt a szűkebb katholikus közösséget foglalkoztatták, amelynek szóltak, hanem az egész közvéleményt is. Nem nehéz visszaemlékeznünk arra az encyklikára, amely Boromäus Károlyt tette meg a katholikusok követendő mintaképének s ezzel kapcsolatban oly jellemzést s megitélését adta a reformátoroknak, hogy azt vissza kellett utasítani s történeti nevezetességű marad a modernisták megrendszabályozására kiadott körlevél. A „motu propriók“ is fontos dolgokkal foglalkoznak. Évezredes egyházi gyakorlatnak a végét jelenti az ünnepeknek vasárnapon való megülésének elrendelése. A püspöki hatalom nagyarányú kiterjesztését jelenti a plébánosok elmozdítására vonatkozó intézkedés s a papok idyllikus életének a lélekharangját kongatja a pápa, mikor emlékezetükbe dézi a rég feledésbe ment kánonjogi rendelkezéseket, melyek a pap társadalmi életét korlátozzák s mikor véget akar vetni a „gazdaasszony-rendszernek s férficselédséggel akarja benépesíteni a paro- chiákat. S ha utolsó helyre került is, nem kevésbé fontos az a motu proprjóa sem, mely kiátkozással fenyegeti azokat, akik papokat világi törvényszékek elé mernek hurcolni s papi deliktumokat botrányokká mernek felfújni, Nincs könnyebb dolog annál, ezekből a rendelkezésekből gravámeneket csinálni s az embernek felháborodni miattok. Addig, amíg egyenként jelentek meg s amig kilátás lehetett arra, hogy gátat lehet vetni a rendelkezések árjának, szükség is volt az éles kritikára. A közvélemény megmozdulása s felzúdulása azonban nem sokat használt. Az encyklikák és motu propriók oly tömege jelenik meg napjainkban, hogy azok egyenként való taglalása alig tud lépést tartani a nap-nap után történő publikálással. Ezért, meg azért is, mert elég anyag van hozzá, meg kell kísérelnünk ezeknek a rendelkezéseknek pozitív méltatását. 1. A római kúria, vagy mondjuk: X. Pius pápa minden rendelkezése a katholikus egyház egy- egy gyöngéjére mutat reá. Nekünk hőseink vannak, kikben vallásunk megtestesítőit látjuk. A katholiciz- mus hierarchiája ezeket nem pótolja: azért kellett a pápának Boromäus Károlyra felhívni az egész katholikus világ figyelmét. Az orthodox tanrendszer tekintélye sok helyütt megingott, ezért volt arra szükség, hogy a modern eretnekségeket pellengérre állítsák s a modernista esküvel a papok s egyháziak lelkiismeretét bilincsbe verjék. A nép hite is meglazult. Az ünnepek megülésében nyoma sincs a régi buzgóságnak, azért törekszik a pápa az ünnepek koncentrálására. A papság elvilágiasodott. A világgal tart, élni, szerepelni akar, a cölibátust kerülő utakon kijátssza, ezért először kirántották a lábuk alól a biztos talajt, a jogokat biztosító plébániát s a püspökök kényére-kedvére bízták őket, hogy azután korlátozhassák a papok társadalmi szereplését s rá- kényszeríthessék őket a cöelibátus komoly megtartására. Végül a világ folyása is más, mint a dicső középkorban. Az egyház államvoltát a törvények nem igen respektálják. Idején valónak látták tehát az ég haragjának felidézését azok fejére s kiátkozással való fenyegetést azok számára, akik az egyház szuveré- nitását semmibe se veszik s a katholikus egyházat nem akarják államnak az államban elismerni. 2. A pápa az egyházban ideális állapotokat akar teremteni s a bajokat erős kézzel akarja orvosolni. Ahol a szükség kényszeríti, ott tud engedékeny lenni. A hívekkel csínján kell bánni, leveszi tehát vállukról a folytonos ünneplés terhét; a papokkal szemben azonban kérlelhetetlen. Egymásntán szak- gatja el azokat a szálakat, amelyek őket a tudó-
