Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-02 / 49. szám
Evangélikus Lap. 49. sz 1911. december 2. 6 oldal fényűző életmód dacára is? A katholikus egyháznak alapítványt is adni, kiegészítést is, az evangélikus lelkésznek alapítványt sem adni, kiegészítést sem: ez az egyenlőség! ? A katholikus pap családtalan, a protestáns pap családos; a katholikus pap rendesen kevés ideig van kis fizetésen, előrehalad jobb állomásra, a protestáns többnyire ott ragad a kis fizetésen, hiszen a nép választ, az sokszor a házasulandó fiatalt keresi, nem is igen van jobb lelkészi állomása — ez az egyenlőség?! A katholikus nép nem egyházi adójából tartja fenn egyházát, iskoláit, a protestáns szegény nép nyög az egyházi terhek alatt, a katholikus még rokonait is úrrá teszi, a protestáns pap még gyermekeit is keserves nélkülözés árán tudja nevelni a haza javára hát ez az egyenlőség?! A katholikus egyháznak — az állam tart középiskolákat, a protestáns nép a maga keserves filléreiből tartja fenn azokat; a katholikus középiskolákba, zárdákba stb. kevés protestáns ifjú jár, a protestáns középiskolák növendékeinek fele más vallású, a katholikus a maga gyermekeit sem a nép egyházi adójából taníttatja, a protestáns pedig a magáét is, a más felekezetekét is. Hát ez az egyenlőség?! Az egyenlőtlenség oly szemet szúró, hogy a kongruatörvény tárgyalásakor Wlassits miniszzést kockáztatja, hogy mégis szépen van az isteni Gondviseléstől elrendezve, hogy mig az egyik képezheti szellemét, fejlesztheti a tudását, komolyan előkészülhet az életre, addig egy másiknak az a feladata, hogy egy életen keresztül törölje a port. A leány azonban nem engedi magát ilyen könnyen nevetségessé tenni. Azt mondja fivérének; — Ahelyett, hogy morzsolod itt a leckét, tanulod a rómaiak történetét (ugyan ha szóról-szóra meg is fogod tanulni, egy cseppet sem leszel erősebb, kitartóbb, jellemesebb az életben, legfeljebb csak egy pár adattal terheled meg a memóriádat, amelyet azonban soha elő nem vehetsz, ha az élet egy-egy nehezebb órát bocsát reád) ahelyett, hogy engem kritizálsz, jöjj velem egy kis körútra a szobában s majd meglátjuk, hogy ki képezi ki jobban a jellemét, hogy ki készül elő jobban az életre, te, a te könyveddel vagy ón a portörlő ronggyal a kezemben. A fiú vállalkozik a körútra s a leány igy fedi fel előtte a portörlés titkait: — Lásd, mindjárt mihelyt belekezdek a portörlésbe, érzem, hogy bennem egy felette kényelmes és türelmetlen lény lakozik. Szeretnék egyszerre kész lenni az egész dologgal. Itt már megkezdődik tér így nyilatkozott: „nincs kizárva, hogy az állam továbbra is egyházi és iskolai szükségleteik fedezésében segélyezze a vallásfelekezeteket; itt ezen segélyeknél aztán tekintetbe vehető esetleg az aránytalanság stb. De azóta sem vették ám tekintetbe és mi csak fizetjük tovább is az iskolai kiadásokat. Adjon csak az állam annyit a mi egyházunknak, mennyit mi költünk iskolai célra az állam helyett, térítse csak meg nekünk a más vallásu tanulókra kiadott költségeinket, adja ki alapítványban nekünk is a mi részünket, a katholikus egyház állami eredetű alapítványaival egyenlően: merem mondani, soha nem zaklatjuk segélyért az államot! A protestáns egyházak hívei századokon át szenvednek hitük miatt, századokon át küzdöttek a haza fenmaradásáért, alkotmányáért, századokon át áldoztak a közműveltség terjesztéséért, századokon át a haza sorsához kötötték egyházuk és híveik sorsát, nem fogadnak el parancsot politikában külföldi pápától, szomszéd nemzet fejedelmétől, iskoláik a műveltség, szorgalom, magyarság ápolói, elismerés, köszönet, segély helyett mellőzést kell türniök. Hát ez az egyenlőség?! Mellőzést amazok miatt?! Pedig mellőzést, aránytalanságot türünk a látszólagos egyenlőség mellett a kongruánál is! az ón jellemképzósem. Felébred bennem az a parancsoló gondolat, hogy minden becsületes munkához türelem és kitartás kell. Ezzel megkezdődik a lelki fejlődésem is, mert e parancsoló gondolatnak alá kell rendelni nemcsak a kezemet, de egész lényemet. Bizony lelki erő szükséges ahhoz, hogy ne immel- ámmal simogassam a bútorokat, hanem alaposan neki lássak a munkának. Ne sajnáljak hajladozni, sőt térdelni is, hogy minden szögletből, rovátkából letöröljem a port még ott is, ahol nem látják. Ezzel már egy komoly erkölcsi mozzanat lépett előtérbe. Mert ha csak a külszinre tekintenék, akkor hátul, ahol senki sem látja, otthagynám a port. De bizonyos, hogy akkor megszoknám a nagyobb dolgokban is csak a látszatra, a külsőre tekinteni. Ha kereskedő lennék olyan portékát tartanék, amely esak a látszatra szép és jó, ha építész volnék, csak a homlokzat külsejére fektetném a fősúlyt, de az anyagra a legrosszabbat választanám. De az ón, szerinted együgyű foglalkozásom megtanít mindenben a lényegre és nem a látszatra törekedni. Sőt még tovább. Itt vannak ezek a finom kis porcellán- figurák. Ha egyszerre neki esnék, kezüket, lábukat törném le, de a velük való bánás arra figyelmeztet, hogy mindennel alaposan ugyan, de csinján kell elbánni, különösen az emberekkel, mint amilyen te is vagy.
