Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-02 / 49. szám
Evangélikus Lap. 49. sz 3. oldal 1911. december 2. Az államsegély nem veszélyezteti okvetlenül a prot. egyházak autonómiáját, csak az adás módját kell megtalálni. Gimnáziumaink államsegély nélkül nem bírnak versenyezni az államiakkal, de még csak megmaradni sem bírnak. De az államsegély élvezése mellett is megmaradtak az autonom egyház céljának szolgáló iskoláknak. A tanítói fizetés kiegészítése már inkább lazította a viszonyt az egyház és tanítók közt. De államsegély nélkül is gyöngítette sok törvény az egyház kizárólagos befolyását az iskolákra, tanárképzés, tanterv, stb. tekintetében. A veszélyt megszüntetné, ha az állam nem egyeseknek, hanem az egyetemes egyháznak adná át a segélyt. A mi egyházunknál bátran tehetné is ezt az állam érdekének kockáztatása nélkül, de nem teheti ezt minden egyháznál. A segély szükséges voltát mindenki elismeri. íme egynéhány nyilatkozat. Az 1896. nov. 26-iki trónbeszéd ezt mondja „kormányunknak kiváló gondját fogja képezni a lelkészek anyagi helyzetének javítása is: a mindkét szertartási! katolikusoknál a főpapság közreműködése mellett a kongnia rendezése alapján fog megtörténhetni; míg a többi bevett vallásfelekezetek lelkészi javadalmainak kiegészítése arcvonásokat, a szem tüzét, a haj színéi, az ajk metszését, az orr hajtását stb. érti. Ami a görököknél az erő és egészség kifejezője volt, maga a formás test, ez a mi időnkben a divattermék kulisszatitkaihoz tartozik, az a szabók és szabónők dolga. Hogy aztán ennek a szépségnek hazug feltüntetése céljából micsoda óriási vásár folyik, annak felismerésére elegendő ha egy nagyobb napilapunknak hirdetési rovatába tekintünk bele A kereslet roppant nagy lehet, ha a kínálatból következtetünk. A Stella-vizet, a Margit-crémet, s én nem tudom miféle kendőző szereket métermázsa és akószámra gyártják. Egész gyárak keletkeznek, a hol a szépség bűvÖ9 csodaszereit állítják elő. S érdekes, hogy míg iparosaink ogy része, akik pedig az élet fentartásához szükséges cikkeket készítik, alig tengetik életüket, addig ezek a gyárosok meggazdagodnak az emberi hiúság rövidlátásán. Tényleg valóságos csodák világában járunk, ha a napilapok nagyhangú kozmetikai hirdetéseit olvassuk. „Nincs többé kopasz fej, halovány arcszín, redős arc, ősz hajfürt.“ Valóságos csodaforrások tárulnak elénk, a honnan még a roskatag aggastyán is fiatalos szépséggel és erővel léphet ki. És sajnos, de úgy van, hogy az a műveletlen egyszerű leány ép úgy mint az a felvilágosodott comtesse tele van ebben az értelemben csodába vetett tekintetében az autonom egyházak jogainak épségben tartása mellett kormányunk önök elé fog javaslatot terjeszteni.“ 1896-iki felirat: „a többi vallásfelekezetek lelkészi javadalmainak kiegészítése tekintetében méltó érdeklődéssel várjuk, az autonom egyházak jogainak épségben tartása mellett. Felséged kormányának kilátásba helyezett javaslatait.“ Gróf Tisza István 1904 jul. 8-án így nyilatkozott: a kormány igyekezni fog .... a lelkészi illetményeknek olyan újabb rendezésére, amely némi arányba hozza a lelkészi illetményeket az állami és községi tisztviselőknek illetményeivel. Nem úgy mint akkor kontempláltatott, t. i. az egyházaknak majdnem államosításával, hanem oly intézkedések által, amelyek az életképes autonómiának megadják a létfeltételeit.“ Az Emlékiratra gr. Tisza István miniszter- elnök ezt válaszolta: „a lelkészi kongruának felemelése vagy korpótlékkal való kiegészítése méltányos és indokolt kívánságnak mutatkozik.“ Apponyi Albert gr. pártprogrammja így szólt: ,,a történelmi alapon kifejlődött magyar szabadelviiség két becsületbeli kötelességet hagyott nemzetünkre, a katholikus autonómia létesítését és a protestáns egyházaknak törvényben biztohittel s hűségesen hordja a maga filléreit, vagy százasait a hiúság oltárára En nem akarok itt prédikációt tartani a kozmetika ellen. Tudom, hogy úgyis hiába tenném! Sőt megengedem még azt is, hogy a kozmetikára, mivel létezik, szükség van, ha elfogadom azt az óletiguzságot, hogy minden létezőt az életszükséglet teremti meg- Erkölcsi szempontból is a szépség és annak ápolása, nem lehet bűn. Bűn a természetben és a szellemi világban is az Istenadta tehetségek parlagon hever- tetése, a talentumok elásása. az adományok semmibe vevéso. Bűn az, ha az ember a külsőségekre pazarolja az idejét, s benső emberével, önön leikével nem foglalkozik. Éppen, azért, ha önök természetesnek találják, hogy kezeikéit kézfinomítóval vonják be, ha nem tudnak az emberek elé lépni, mielőtt frizurájuk rendben nincsen, ha valahogy az élettel Összefüggő dolognak tartják azt, hogy külső megjelenésüket csin és tisztaság jellemezze, higyjék el nekem viszont, hogy a léleknek is megvannak a maga követelményei, hogy a szívnek is megvan a maga kozmetikája. Ha az ember a régi várak termeit járja, a hosz- szú folyosókon kerosztül eljut a vér úrnői számára fentartott lakosztályig, ott egy ösmeretlen bútor darabot lát. A tükrökön és szekrényeken kívül ott van egy ösmeretlen bútordarab: az imazsámoly. A régi
