Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-02 / 49. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 49 sz. 1911. december 2. sított, a felekezetek meghallgatásával eszközölt alapítványszerü dotálását.“ Az 1906-ikitrónbeszéd így nyilatkozik; „Feladatunkat képezi .... az a/papság jövedelmének kiegészítése s az 1848-i XX. te. végrehajtása iránt elvállalt kötelezettségek fokozatos teljesítése.“ Az 1906-iki képviselőházi felirat ezt mondja: „az 1848-i XX. te. intézményes végrehajtásának kérdése, a lehetőség határain belül, és a felekezeti önkormányzat minden sérelme nélkül, tekintve, hogy ez oly kivánalom, mely elől törvényhozásunknak többé kitérnie nem lehet: lankadatlan gondoskodásunk tárgya leend.“ A miniszterelnök és a vallásügyi miniszter legutóbb a küldöttség előtt és a főrendiházban kedvezően nyilatkoztak, s az 1912-iki költség- vetésben kilátásba helyezték a segélyt. Zichy János gróf 1907-ben az Új Szemle októberi számában ezt irta : „Igenis szükségessé vált a református (mi hozzá tehetjük, egyenlő jog alapján az evangélikus) papság anyagi helyzetének gyökeres és gyors javítása stb. Ennyi Ígéret, és oly kevés eredmény! A szükség pedig évről évre fokozódik. A kereskedelmi minisztérium adatokat gyűjtött össze a megélhetés viszonyairól. Olyan művelt családnak, amelynek tagjai a szülőkön kívül egy 3, egy 8 éves fiú, egy 16 éves leány, s a családnak egy cselédje van, kellett a háztartásra (gyarmatáruk, cukrász, lapok, egyletek, dohányzás, borravalók, gyermekjáték, iskoláztatás nélkül!) 1893-ban 3382 K 24 f., 1904-ben 4257 K, 1906-ban 4768 K 28 f., 1907-ben 4918 K 49 f. Most bízvást tehetjük két annyira, ha elgondoljuk, hogy az evang. papi családoknál az egy- gyermekrendszernek az ellentéte uralkodik, s fiukat, lányokat iskoláztatni kell, más városban! Ennek a szükségletnek pedig csak egy hatoda a lelkészi fizetés 1600 koronája! Más pályáknál segítettek is már: emelt k a fizetéseket, körülbelül évenkint; 84 millió koronával emelte az állam a tisztviselők fizetését. 1907-ig, azóta megint emelte, most megint emeli, s drágasági pótlékot is ad. Csak a lelkészeknek nem jutott ebből a nagy többletből! Pedig az ő fizetésük a leghitványabb, pedig nekik Ígérik legrégibb idő óta, a legilletékesebbek : király, kormány, pártok, pártvezérek! Nézzünk csak egy kis összehasonlítást: A lelkész 40 évi hivataloskodás alatt kap összesen 64.000 K-nát. A tanító jövedelme ugyanannyi idő alatt, sokkal kisebb tanulmány és költség után 82.000 K. nők nemcsak tükörben nézték magukat, nemcsak külsőleg akartak kifogástalanul megjelenni, hanem ők a lelkiismeret tükre elé is odaállottak esten- den. Letérdelve az imazsámolyra, önönmagukba elmélyedve igyekeztek a lelkűket is ápolni, eltüntetni róla a foltokat, kijavítani a lélek szépséghibáit, egyszóval nemcsak külsőleg, de belsőleg is növekedni napról- napra. A régi idők női típusa az volt, akit teljesen kielégített az otthon. Abban a szűk kis körben élte le egész életét, ahol a háztartási gondok, családi aggodalmak termettek, de ahol számára az igazi csendes boldogság is virult. Abban a kis körben élt, ahol el volt ugyan foglalva, de ahol elég ideje volt mindig önönmagával is foglalkozni. A mi időnk női tipusa a társaságbeli asszony. Nem elég neki az otthon kis világa. Ki vágyik belőle. Nem akar megelégedni, azzal a szűk látókörrel, amit a családi hajlék négy fala nyújt, de művelődni, tanulni, haladni akar. És nem veszi észre, hogy míg belemerül a társasági élet forgatagába, addig az igazi művelődés legfőbb kellékét áldozza fel, azt az időt, amit önön lelkének kellene szentelnie. Mert az bizonyos, hogy az emberi lélek is olyan mint a csalogány. Elnémul, ha vásári lárma zúg körülötte. A csalogány csak a csöndben, magának énekel. A lélek a maga szépségében és teljességében, csak a csöndben, a magunkbamélyedés komoly pillanataiban szólal meg. Aki a társasági élet hangos örömeit kergeti, az elkergeti magától a lelket. Azt mondottam, hogy a mi időnk női tipusa a társaságbeli asszony. Ebből következik, hogy azokat a feltételeket igyekszik magának megszerezni, amelyekkel a társaságban érvényesülhet. Innen van az, hogy munkájára, hóditó útjára nem az imazsámolyról indul el, hanem a toalett-asztaltól. Az ő szerencséje, vagy talán szerencsétlensége, hogy ez az útja nem is olyan nehéz. Ahhoz, hogy valaki a társaságban érvényesüljön, teljesen elegendő, ha a cselédmizériáról szellemesen tud panaszkodni, ha ösmeri az új színdarabokat és modern Írókat, ha tud valamit a feminizmusról. Ha még ezenkívül más idegen nyelven, mondjuk franciául is tud egy pár szót, akkor a műveltsége komplett. A műveltséghez számítják azt is, ha valaki ügyesen tud öltözködni, ha el tudja zongorázni a divatos magyar nótákat népszerű kuplékat, ha külföldön járva belekukkantott egy pár múzeumba, ha konyit egy kicsit a festészethez, ha ügyesen kezeli a legyezőjét és a raket- jét stb. Ez a mai átlagos felületes műveltség! Ezért használom én inkább a „lelki szépség“ szót. Mert a műveltség szó inkább kifelé mutat. A mai műveltek kifelé élnek. Ajkukon hordják mindazt, amit el-
