Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-11-04 / 45. szám

4. oldal.

Evangélikus Lap. 45 sz.

1911. november 4.

felszólalása ily tényekkel szemben teljesen eredménytelennek bizonyult.

A vallás- és közoktatásügyi Miniszternél járt deputáció rideg eljárása, a kérvénynek minden melegség nélkül való odadobása a jelenvoltakban már előre is azt a meggyőződést keltette, hogy ennek a folyamodásnak jó eredménye nem lehet. Ilyen előzmények után elfogadhatjuk Sztehlo Kornélnak azt a tanácsát, melyben arra hivja fel a lelkész urakat, hogy „mondjanak le a deputációk útján való kéregetésről. Ehelyett vessék latba minden erejüket arra, hogy az egyetemes gyűlés a kapott és kapandó államsegély hovafordítása iránt szabad kezet nyerjen'4.

Abban is igaza van Sztehlo Kornélnak, hogy „hibás nyomon halad az, aki lelkészeink anyagi helyzetének gyökeres javulását az államsegélytől, különösen pedig a kongrua felemelésétől várja“. Ez az alamizsnarendszer nem egyeztethető össze az 1848: XX. t.-cikk értelmével, mely a teljes jogegyenlőség és viszonosság elvein nyugszik. Erről a törvényes alapról való legcsekélyebb eltérés romba dönti reményeinknek erős várait. Ez a törvény nem beszél „segélyről“, hanem egyenlő jogról. A segély szót gróf Apponyi ellenünk fordította akkor, mikor egyik miniszteri beszédében nagy tapsok között a katho- likus papság segélyének igazolására ezt az ékes okoskodást fejtette ki: „Az 1848: XX. t.-c. az összes magyarhoni vallásfelekezetekre nézve a tökéletes jogegyenlőséget és viszonosságot mondotta ki. Ebből tehát az következik, hogy ha a magyar állam segélyezi a protestáns lelkészeket, akkor segélyeznie kell (!) a r. kath. lelkészeket is I Ez ugyan ellenkezik azon országgyűlési beszédével, melyben büszkén hirdette, hogy a római kath. „egyháznak vagyoni helyzete feleslegessé teszi, hogy az állam szervileg foglalkozzék a kongrua rendezésével. Mert ez az egyház teljesen abban a helyzetben van, hogy ezt a feladatot a rendelkezésére álló eszközökkel a maga körében megoldja“. Mint miniszter, mégis állami pénzzel rendezte a kath. papok kongruáját, sőt a kath. tanítók fizetését is. Ma már szerzetes tanítók és apácák is állami segélyben részesülnek 1 Mintha az 1848-iki törvénynek az lenne az értelme, hogy a gazdag római klérus vagyona megkiméltessék a kath. iskolák fentartásától! — De a nemes magyar nemzet többsége ezt a jezsuita logikát a törvénybe iktatta; anélkül, hogy a protestantizmus az ilyen logika ellen egyemberként összeállva annak idején protestált volna ellene.

Ma már állami pénzen tartják fel a kath. egyház iskoláit is. Azért nem tellik a protestáns lelkészek javadalmának felemelésére kellő összeg 1

Bizony-bizony, a dicső 1848-iki törvényhozás nem ilyen jogegyenlőségre gondolt. Most még csak az kell, hogy megcsinálják ugyanezen logikával az

úgynevezett „kath. autonómiát“ — és akkor aztán jajgathatunk és jajgathatnak utódaink is örökké: nem lesz miből segélyezni a protestáns egyházakat.

Valljuk meg őszintén, mi evangélikusok nem vagyunk eléggé gondosak. Nem szeretünk foglalkozni a nagyfontosságú egyházpolitikai kérdésekkel. Összetett kezekkel és rideg szívvel nézzük, mint húzzák ki alólunk bámulatos ügyességgel a gyékényt; mint készítik elő népszerű, félszavak alatt a kath. célokra használt egyházi vagyonnak tulajdonjoggal való átvételét. Ebben a reánk nézve is felette fontos kérdésben ugyanaz a logika érvényesül, amely- lyel Apponyi népszerűvé tette a kath. tanítók és lelkészek kongruáját. Ha — úgymond — a protestánsok szabadon rendelkeznek az ő vagyonukkal, mért no rendelkeznének a katholikusok is szabadon a magok vagyonával? Mért ne lehetne a katolikusoknak is olyan autonómiájuk, mint a protestánsoknak ? Erre minden tudatlan ember és minden közönyös protestáns azt mondja, hogy igaz: mértno lehetne ? !

Persze, arra vajmi kevesen gondolnak, hogy itt állami vagyon eltulajdonításáról és oly egyházi szervezet részére való korteskedésről van szó, melynek fejedelme a csalhatatlanná tett római pápa. Ha a hazai protestánsok ilyen kérdések mellett kényelmesen elsétálnak; ha öntudatlan közönynyel azt mondják: „mi közünk nekünk a kath. autonómiához?“ akkor többé ne panaszkodjunk a szegénység, az állami segély elégtelensége miatt és a jogegyenlőség és viszonosság meg nem valósítása miatti

Ha mi komolyan és a fenálló törvény szellemében akarunk szegény lelkészeinken és gyülekezeteinken segíteni: akkor szövetkezzünk a velünk egy- sorban élő református és unitárius testvéreinkkel és ezekkel egyetértve, közös akarattal küzdjünk jogainkért és anyagi érdekeinkért. Mert ne ámítsuk magunkat eddigi elszigeteltségünkkel, különleges kérvényeinkkel és szegénységünk mutogatásával soha célt érni nem fogunk.

Egységben és egyetértésben van az erő. A mi különleges kérelmeinkre a kormány sem fektethet nagy súlyt, mikor tudja, hogy a mi egyetemes gyűlésünk kérelme nem az összes protestánsok óhajait, sőt még a hazai evang. összeségének kérelmét sem fejezik ki; mert abban az erdélyi szászok kérelme sem foglaltatik I

Minden kormány csak általános érdekű és országos jelentőségű kérdésekkel szeret foglalkozni. A papi kongrua emelése ügyében beadott kérvényeknek is nagyobb súlya van, ha azokban nemcsak egymillió, hanem négymillió protestáns lélqk jogos és törvényes kérelméről van szó.

Amíg mi vissza nem térünk az' apáink által taposott jó útra és az egész protestantizmus közös