Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-07 / 41. szám
2. oldal. 1911. október 7. Evangélikus Lap. 41. sz. Az ünnepségek programmja két részre oszlott. Az egyiket a Luther-Társaság szolgáltatta, a másikról a vendéglátó Besztercebánya gondoskodott. Az a társaság működéséről beszámoló, a jövő teendőit előkészítő „negyedszázados ünnepi díszközgyűlést“ foglalta magában, az előző igazgató-tanácsi és a rákövetkező irodalmi-szakbizottság üléssel, ez a szórakoztató részleteket ölelte fel, a város és környékének bemutatását, a Luther-estélyt, az ismerkedési-estélyt és a díszebódet. Utóbbiakról csak nagy elismeréssel és köszönettel lehet nyilatkozni. Amit Besztercebánya közönsége magára vállalt, annak teljes mértékben meg is felelt. A szinte páratlan szivélyesség és figyelem, a pompás és minden aprólékosságra kiterjedő gondos rendezés, a Luther-estélyen nyújtott gazdag szellemi és művészi élvezet mindenkor szép emléke marad az ünnepségeken résztvevőknek. Besztercebánya megmutatta, hogy azoknak a fokozott igényeknek, amelyek ily jubileumi alkalomhoz természetszerűleg fűződnek, miként kell kifogástalanúl eleget tenni. Csupán egy kör nem tudott a megkívánt színvonalra emelkedni: maga a jubiláló Luther-Társaság. Ahonnan a legtöbbet kellett várni, éppen onnan semmit se kaptak a megjelentek, avagy még semminél is rosszabbat. Szemben a másik rendező fél pazar bőkezűségével a Luther-Társaság sajnálatos szegénységről tett tanúbizonyságot: szemben a besztercebányaiak fegyelmezettségével és meglepő biztonságú rendező képességével a Luther-Társaság a zűrzavaros össze-visszaságot és teljes készületlenséget produkált. Mindezt egy fényes gyülekezet szemeláttára, amely az ő hívó szavának engedve, ünnepelni sereglett az ország minden tájáról. A „negyedszázados ünnepi díszközgyűlés“, amelyen a Luther-Társaság tagjain kívül mások is résztvettek nagy számban, az elnöki megnyitóval kezdődött. Más irodalmi társaságokban a közgyűlési elnöki beszéd irodalmi eseményszámba szokott menni. A társaság legelső embere szemlét tart ilyenkor az irodalmi állapotok felett, feltárja a hiányokat, méltatja az elért eredményeket, bírálat alá veszi az irodalomban észlelhető áramlatokat és irányzatokat, állást foglal az egyik mellett, a másik ellen, gondolatokat, terveket ébreszt a hallgatóságban, új célokat tűz ki, új feladatok megvalósítására serkenti a tagokat. Kétszeresen hivatása ez a közgyűlést bevezető elnöki beszédnek, ha a társaság határkőhöz érkezik, ahonnan visszapillantva számot kell adnia az eddigi munkálkodásról, meg kell indokolnia, hogy mily alapon van oka és joga jubileumot ülni, előretekintve pedig irányt kell szabnia további fejlődésének. A Luther-Társaság azonban nem ily nagy igényű és kevesebbel is beéri. Mint díszközgyűíési elnöki megnyitó elegendő neki azon szomorú tények bejelentése, hogy nagyérdemű elnöke lemondott, hogy a felhozott okok alapján a lemondást el kell fogadni és új elnök választásáról gondoskodni. Elegendő neki ennek, a társaságot mindenesetre közelről érintő, de mégis csak adminisztratív jellegű ügynek szóbahozása, míg a lényeg, a társaság természetétől és a jubileumi alkalomtól előírt téma, mint úgy látszik, fölösleges és mellékes tárgy, nyugodtan mellőzhető. Amit az elnök elmulasztott,*) azt a titkár se tette jóvá. 0 se tartotta szükségesnek kissé belemélyedni azokba a kérdésekbe, amelyek a jubiláló közönséget legjobban érdekelték és amelyekre feleletet várt. Szigorúan ragaszkodva a számára megállapított ügykörhöz csakis az előadói tisztre szorítkozott. A baj csak az volt, hogy nem volt mit előadnia. Vajmi hamar meglepődéssel kellett tapasztalni, hogy a „negyedszázados ünnepi díszközgyűlést“ összehívták a Luther-Társaság intézői anélkül, hogy csak egyetlen egy tárgyat is előkészítettek volna a megbeszélésre és határozathozatalra. Meglepődéssel kellett tapasztalni, hogy dacára a tárgysorozatban közreadott pontoknak sem a titkárnak nincs semmi jelentenivalója, sem az igazgatótanácsnak nincs mit javasolnia, valamint hogy a költségvetésről és a tisztújításról sincs mit tanácskozni. A díszközgyűlés egész anyaga nehány summáris enunciációra zsugorodott össze. „Az 1910-iki jelentés felolvasottnak tekintetik“, hangzott az első tétel és ezzel a tárgy- sorozat 3. pontja ki is merült. „Az összes irodalmi ügyek véleményezés végett áttétetnek az irodalmi szakbizottsághoz“ — így a második. Végül: „tekintve hogy a társaság alapszabályai még nincsenek megerősítve, a tisztújítás a novemberben tartandó budapesti közgyűlésre halasztatik“. Hogy közben a tárgy- sorozat 4. pontjáról, a költségvetésről teljesen megfeledkeztek, az fel se ötlött. Miután pedig „esetleges indítványa“ senkinek sem akadt, a negyedszázados ünnepi díszközgyűlés hamarosan bezárult. A tagok, mint akik a legjobban végezték munkájukat, széjjelmehettek azon megnyugtató tudattal, hogy ily érdekes, tanulságos és eredménydús tanácskozásért igazán érdemes volt Besztercebányára elzarándokolni. A Luther-Társaság szomorú szereplése azonban ezzel még nem ért véget. A meghívó értelmében az irodalmi szakbizottságnak a második napon a reggeli órákban ülést kellett volna tartania, hogy ama bizonyos hozzáutalt irodalmi ügyeket, amelyek között néhány igen fontos és sürgős is volt, így a jövő évi munkaprogramm megállapítása, az Evang. Családi Lapnak kérdése, megvitatása. Lehetett remélni, hogy *) A szemrehányás nem illeti a társaság egyházi elnökét. Tudvalevő, hogy az ügyvezetés az alapszabályok szerint egészen a világi elnök kezébe van letéve. Az egyházi elnöknek az előre nem látott lemondás folytán ideje sem volt az ügyek előkészítéséről gondoskodni. (Szerk.)
